CIPŐ

A világ megismerése lankadatlan szorgalommal s lobogó szenvedéllyel folyik. Sarki expedíciók egész sora kutatja az Antarktisz jégvilágát, elszánt turisták egyre-másra kapaszkodnak fel a Himalája legmagasabb csúcsaira, szputnyikok és űrhajók fürkészik a Földet körülölelő végtelen térséget, óceánok mélyére, bolygónk méhébe ereszti le vizsgálóműszereit a tudósok hada, biológusok, vegyészek, orvoskutatók az emberi test legrejtettebb titkait tárják fel, s íme, a lázas kutatásba most belekapcsolódik a mi Cipőnagykereskedelmi Vállalatunk is, a női cipőméretek megállapítására hirdetvén piackutató pályázatot. A pályázat – mely száz értékes díjjal kecsegteti a részvevőket – honunk lottózó hölgyeit szólítja csatasorba; nekik kell lottószelvényeik hátlapjára ráírniuk, hogy hányas számú cipőt viselnek. A több millió lottószelvény egybevetése és gondos elemzése után a szakemberek tudni fogják, hogy a nagyközönség kielégítésére melyik cipőméretből hány párat kell rendelniük az ipartól. Ez ugyanis eddig a legnagyobb rejtélyek közé tartozott.

E kutatás – mely egy-kétszázezer forintjánál többe nem kerül a Cipőnagykereskedelmi Vállalatnak – mindenekelőtt fényt fog deríteni arra a régen vitatott kérdésre, hogy deformálja-e a nők lábát a lottózás. Mert ha a beérkezett szelvények átvizsgálásakor kiderül, hogy a lottózó nők többsége 42-es, 43-as és 44-es cipőt visel, akkor nyilvánvaló, hogy a lottózás nagy lábat csinál. Ellenben: ha az eredmények azt mutatják, hogy a lottózó nők általában 30-as, 31-es és 32-es topánkát hordanak, akkor teljes biztonsággal megállapítható, hogy a lottózás a végtagok egy részét elsorvasztja. Nem szeretek jósolni, de megkockáztatom azt a nézetet, hogy a lottózás nincs befolyással a lábak méreteire, s a kutatás meg fogja erősíteni azt a közismert tényt, hogy a lottózó nők túlnyomó többsége 36-os, 37-es vagy 38-as cipőt visel, csakúgy, mint azok a nők, akik a lottóval szemben a totót részesítik előnyben, vagy azok, akik a szerencsejátékok egyikét sem kedvelik.

A kutatás persze ennek ellenére hasznos dolog, s feltehetően meg fogja szüntetni azt a káoszt, amely a női cipőméretek tekintetében világszerte tapasztalható. Közismert annak a francia gyárosnak a tragédiája aki – nem tudván, hogy a nők hányas cipőt viselnek – százezrével dobta piacra az egyébként jó minőségű, de 48-as méretű női cipőket. E tévedések következtében teljesen tönkrement, holttestét éppen nemrégiben fogták ki a Szajnából. Szomorú sors érte azt az olasz nagykapitalistát is, aki – mert könnyelműen mellőzte a módszeres tudományos kutatást – csupa 32-es női cipőt gyártott; mondanom sem kell, hogy portékája a nyakán maradt, csődbe került, s jelenleg Róma külvárosában mint kintornás keresi meg sovány kenyerét. Egy dán cipőnagyiparos – nem ismervén pontosan a cipővásárló nők igényét – olyan cipőket gyártott, melyeknek a sarka nem hátul, hanem elöl, a cipő orra alatt volt. A dán nők ezeket az újszerű cipőket nem szívesen vásárolták, a gyáros – ki egész vagyonát áruba fektette – megtébolyodott, jelenleg is az aarhusi elmegyógyintézet lakója, felépüléséhez állítólag semmi remény.

Cipőkereskedelmünket ilyen veszélyek nem fenyegetik. Azáltal, hogy a női cipőméretek statisztikai keresztmetszetét megismeri, módjában lesz pontosan olyan méretű cipőket árusítani, amilyenekre szükség van. Az a régi közhit, hogy bizonyos méretű cipők megvételéhez szerencse kell, most már rövidesen talaját veszíti, s ezzel egyben megdől az a babona is, hogy a cipővásárlás és a szerencsejáték között valami rejtélyes összefüggés van.