AZ ASSZONY KÖTELMEIRŐL

– Szóval nem vagy hajlandó szétrakni az ágyneműt és befűteni?

– Nem, édes fiam. Nem vagyok hajlandó. És most szépen bemegyek a fürdőszobába, szépen beülök a meleg vízbe, szépen ülök ott egy órácskát, aztán szépen bejövök, és szépen leülök a meleg kályha mellé a vasárnapi lapokat olvasni. Az ágyneműt szétrakni és befűteni az asszony dolga.

– Ha jól tudom, egyenrangúak vagyunk.

– Nagyon jól tudod. De a kötelességeink nem egyforma természetűek. Az ágyneműt szétrakni véletlenül a te kötelességed.

– És véletlenül mi a te kötelességed? Miféle kötelességed van neked véletlenül, ami nekem ugyancsak véletlenül nem kötelességem? Az ágyneműt csak én rakhatom szét. Jó. De mi az, amit csak te csinálhatsz?

– Provokatív kérdés, édes fiam. De felelek rá, mert ínyemre van, ha provokálnak. Nos, házimunka semmiképpen sem lehet az én kötelességem.

– De mi az, ami lehet?

– A természet engem arra rendelt, hogy mint a ház ura és a család feje, kicsiny otthonunk nemtője legyek.

– Leszek én a nemtő, s rakd szét az ágyneműt te. Mi az, hogy nemtő?

– Bátor oltalmazó, Istentől kijelölt védnök.

– Teszem azt?

– Teszem azt, tűz üt ki. A ház teteje már lángokban áll. Otthonunk ingóságait menteni kell. A bútorokat az udvarra lehordani az én dolgom.

– S ameddig tűz nem üt ki, te a kályha mellett akarsz ülni?

– Természetesen. Persze, meglehet, hogy negyven év alatt sem fog tűz kiütni. De az is meglehet, hogy holnap tűz üt ki, hordhatok le mindent az udvarra, s holnapután újra tűz üt ki, és megint hordhatok le mindent az udvarra. Biztosíthatlak afelől, hogy nem fogok habozni. Nem tűnt fel neked, hogyan szökkentem talpra tavaly, amikor földrengés volt?

– De feltűnt nekem.

– Na látod. A földrengés ellen egyebet nem tehettem. De amit tehettem, megtettem. Amikor otthonunk nyugalma és biztonsága az én vállamon van, nem aprózhatom el energiámat holmi ágynemű-szétrakással. Ha házunkat elemi csapás fenyegeti, ott leszek a gáton! Efelől nyugodt lehetsz.

– Jó, hogy mondod. Az előbb felszólt a házmester, hogy befagytak a csövek, a szomszéd ház udvaráról kell vizet hozni. Ez elemi csapás. Fogj hát két pitlit, és hozz vizet.

– Jaj, édes fiam, micsoda békaperspektíva! Ez nem elemi csapás, hanem háztartási munka. Nem megyek vízért két pitlivel. Ha teszem azt, kiöntene a Rákospatak, s otthonunkat ár fenyegetné, majd meglátnád, hogyan küzdök meg oroszlán módjára a természet erőivel. Akkor én ördögi ügyességgel tutajt ácsolnék percek alatt, és ingóságainkat, valamint szeretteimet a szennyes áradat tetején ringó tutajomon révbe vezetném. Majd meglátnád akkor, hogy mire képes a férfi ügyessége, ereje és akarata!

– És a krumplit sem vagy hajlandó megpucolni?

– A krumplit? Nem bánom. Ha kitakarítottál, befűtöttél és vizet hoztál, akkor majd itt bent a kályha mellett megpucolom a krumplit. Hogy lásd, ki vagyok én!

– Látom. Te egy lusta és önző kutya vagy, édes fiam.

– Így beszélsz a ház nemtőjével? Most már a krumplit sem pucolom meg.

(Sértődötten bemegy a fürdőszobába, és bemászik kádba.)