TÉMA

Nyilván nemcsak én kapok témát, nem, alig hihetem, hogy éppen én lennék az a burokban született szerencsés fickó, akinek a társadalom minduntalan a segítségére óhajt lenni. Egészen bizonyos vagyok benne, hogy valamennyi írótársam részesül a közjótékonyságnak ebben a kedves megnyilvánulásában. „Ezt írd meg!" – mondja például egy orvos barátom, akihez felmentem volt, hogy tapogassa ki, mi fájhat a bal oldalamban, az utolsó bordaív alatt – „ezt írd meg, mert ilyen jót még úgysem írtál ... " – s már meséli is egy páciense meglehetősen érdektelen történetét, miközben tapogat és nyomogat. Alig-alig tudok a történetre odafigyelni, mert hiszen elsősorban a magam története érdekelne, amiről azonban szó sem esik. Így aztán a tekintetében és arcvonásaiban próbálok olvasni, miközben ő kitartóan meséli nekem a témát, egy másik, számomra ismeretlen ember történetét, vagyis a témát, amit meg akar íratni velem. Már megmérte a vérnyomásomat is, kikopogtatott mindent, amit ki lehet kopogtatni, már fel is öltöztem, de még mindig a témát meséli, ahelyett hogy közölné velem: mi a bajom és hogy van-e remény életben maradásomra. Okosan bólogatok a fejemmel, mintha figyelném a végeláthatatlan históriát, s amikor végre leereszti a hangsúlyt, jeléül annak, hogy a nagy témának végére ért, kurtán csak annyit mondok: „Igazán érdekes történet volt", s már mohón érdeklődöm, hogy mit talált a bal oldalamban. S ekkor csak ennyit mond: „Semmit." Ezzel az egy szóval intézi el azt a témát, amely valóban érdekelne, nem azért, hogy mindjárt megírjam, hanem azért, hogy átéljem, lévén az átélés minden írás alapvető feltétele. De kaptam én már témát a cipésztől, ahová beadtam a cipőmet talpalni, adott már nekem témát rokon és jó barát: „írd meg, kérlek, hiszen tudod, hogy nincs időm az ilyesmire ... " Ajánlottak már témát írótársak is, százalékos részesedésre, s ajánlottak már témát olvasóim közül is többen. A legfurcsább ily irányú ajánlatot azonban egy gépírónőtől kaptam. Színdarabtémáját ajánlotta fel nekem levélileg, tulajdonképpen ingyen. Egyetlen kikötése az volt csupán, hogy a darab kéziratát vele gépeltetem a szokásos munkadíjért. Hamar átláttam, hogy ajánlata bár szerény, de nem nélkülöz bizonyos reális érzéket.

Mert kiköthette volna a tantiem ötven százalékát is, de mit ér vele, ha a darab nem kerül színre? Egy darab színre vitele mindig bizonytalan. De az bizonyos, hogy a kéziratot le kell gépelni. Kis üzlet, de legalább biztos...