100. FEJEZET

STONE ÉS ANNABELLE elérte a henger végét.

A fogdákat.

Ha Caleb nincs itt, akkor Stone-nak elölről kell kezdenie a kutatást a másik hengerben, és Annabelle-t is magával kell vinnie.

Az első dolog, amit megpillantott, megdöbbenést és megkönnyebbülést váltott ki belőle. Knox, Finn és Caleb várta őket. A gyenge világítás lehetővé tette, hogy mindannyian lássák egymást.

Hogy kerültetek ide? – kérdezte Stone, mikor az egyik sarokba gyűltek, és Annabelle megölelte Calebet a mocskos és büdös ruhája ellenére.

– Chapman segítségével – felelte Knox, és sebtében elmondta Stone-nak, mi minden történt elválásuk óta. – Azt is elmondta, hogyan lehetett a függőhídon biztonságban átkelni a trutymóstartály fölött. Azt mondta, kutakodott egy kicsit.

Stone hátranézett. – Szóval a bal oldali hengerbe ment?

– Úgy van. Nem tudod, most hol lehet?

– Valahol a hátam mögött. Épp most mentette meg az életemet.

– Egy oroszt elkaptunk a bejáratnál. Mármint hogy Chapman kapta el.

– Akkor már csak egy maradt.

– Illetve egy sem – szólt egy hang.

Chapman lépett be a fénykörbe.

– Rám vetette magát, amikor beléptem az első szekcióba – magyarázta. – Vagy nem volt valami jó, vagy én vagyok jobb, mint gondoltam.

Mikor befejezte, Stone furcsa arckifejezéssel nézett körül.

– Friedmant nem láttad? – kérdezte Finn Chap– mant.

– Nem.

– Én aszondom, húzzunk el innen a francba amilyen gyorsan csak bírunk – mondta Knox. – Megkaptuk, amiért jöttünk, Friedman meg ráér.

Stone-ra nézett, aki dermedten állt.

– Oliver, jól vagy?

– Az oroszok.

– Mi az? – kérdezte Finn.

– Az oroszok – mondta Stone újra.

– Igen. Elintéztük őket, mind egy szálig.

– Nem valami jó oroszok – mondta Stone. – Azt gondoltuk, hogy jobbak lesznek.

Mindannyian ránéztek. Ő pedig visszabámult rájuk.

– Könnyen átjutottunk rajtuk. Túlságosan is könnyen. Mert nem bizonyultak valami jónak. Szerintem ez nem véletlen.

– De miért ne bérelne Friedman jó testőrséget?

– Mert nem kellett neki. Egy B kategóriás csapat is megtette.

– De mi célból? – kérdezte Chapman.

– Hogy idecsaljon minket. Pontosan erre a helyre. Feláldozhatók voltak. Friedmant egyáltalán nem érdekelte, meghalnak-e vagy sem. Nem, ez így nem is pontos. Azt akarta, hogy meghaljanak.

– De ha mi öltük meg őket, az azt jelenti, hogy ők nem öltek meg minket – értetlenkedett Knox. – Mire jut ezzel?

– Megpróbálja kimenteni magát Carlos Montoya előtt. Elsőre nem sikerült a terve. De most elővette a tartalék tervét.

– Tartalék tervet? – kiáltott fel Knox.

Stone bólintott. – Mindig van tartalék terv. Én pedig szépen lépre mentem.

– És mi a terv? – kérdezte idegesen Chapman.

– Itt találnak majd minket meg egy csomó oroszt. – Stone szünetet tartott. – Van ott hátul egy labor, tele új felszereléssel. Azt hiszem, tudom, mire való.

Chapman volt az első, aki rájött, mire gondol Stone.

– Csak nem nanobotokhoz?

– De igen, nanobotokhoz – bólintott a férfi.

– De nem az oroszok állnak a háttérben. Azt hittem, ezt már elég világosan tisztáztuk.

– De amikor megtalálnak itt minket ezekkel a halott oroszokkal meg a nanobotlaborral, amit minden bizonnyal Montoyától szállítottak ide, mit gondolsz, mit gondol majd a világ?

– Hogy érted azt, hogy „amikor majd megtalálnak itt minket”? – kérdezte Caleb idegesen.

Finn válaszolt neki. – Csőbe húztak. Azt akarták, hogy vágjunk át az oroszokon, és jussunk el ide.

Robbanás dördült a fejük felett.

Olyan erős volt, hogy betondarabok és egy acéllemez hullott le a plafonról, amitől mindannyian arrább ugrottak.

– Mi a fene volt ez? – kiáltott Chapman.

– Hát ez a bejárati ajtó volt, amit berobbantottak – felelte Stone. Megragadta Annabelle kezét. – Gyerünk!

Mindannyian követték abba az irányba, ahonnan Stone érkezett.

– Nem kellene legalább megnézni, hogy kijutha– tunk-e a főbejáraton? – kiáltott utánuk Knox.

A válasz újabb robbanás formájában érkezett, amely úgy hat méterrel mögöttük lerobbantotta a mennyezetet, végleg elzárva mindenféle utat a főbejárathoz.

Mindannyian megszaporázták a lépteiket.

Ekkor már az egész hegy remegett, ahogy egyik precíziós töltet a másik után robbant fel.

– Ránk rogy az egész hegy! – sikította Annabelle.

– Dehogy az egész – mondta futás közben Stone. – Épp csak annyi, hogy megöljön minket. De a telepből annyinak meg kell maradnia, hogy bejöhessenek, és megtalálják azokat a bizonyítékokat, amiket a terv szerint meg kell találniuk.

– Az a ribanc! – kiáltott fel Chapman, miközben újabb robbanás dördült előttük, amitől Stone élesen jobbra kanyarodott, a többiekkel szorosan a nyomában.

– Oliver, mi van azzal a bejárattal, ahol te jöttél be? – kiáltott Finn. – Hátha nem tud róla.

– Biztos, hogy tud róla, de nincs más választásunk – felelte Stone.

A fal egy része leomlott, és majdnem eltalálta Calebet, de Finn és Knox még idejében elrántotta onnan. Caleb így is felnyögött, és a vállát tapogatta, ahol eltalálta egy szikladarab.

Finn kinyitotta az ingét, és odavilágított. – Eltört a kulcscsontod. De egyébként minden rendben. A kulcscsont amolyan biztonsági szelep. Azért törik el, hogy más, fontosabb dolgok épségben maradjanak.

– Máris jobban érzem magam – nyögte Caleb.

Mikor a konyhába értek, Stone megtorpant, és tehetetlenül bámulta az eléje táruló látványt. Friedman itt is megelőzte őket. Berobbantotta a szekrény mögötti bejáratot, ahonnan egy rakás törmelék omlott a helyiségbe és alkotott vastag falat. A töltetet nyilván tökéletesen helyezték el. Stone tudta, hogy még ha keresztülásnák is magukat, csak egy másik, még vastagabb törmelékfallal találnák szembe magukat. Friedman gondoskodott róla.

Jól elvégezte a házi feladatát.

Egy pillanatig azon gondolkodott, hogy vajon mennyi ideje készítette elő Friedman ezt a csapdát itt, a Gyilok-hegyen. Vajon a közelben van, és ő maga robbantja a tölteteket? Figyelte őket valahogy, és tudta, mikor kell elkezdeni? De nem volt sok ideje ezeken gondolkodni, mert a többiek mind őt nézték.

– Na és most? – kérdezte Chapman kifulladva, az arca, akár a többieké, maszatos volt a verejtékbe ragadt füsttől és portól.

Stone felnézett, mikor újabb robbanás történt, bár legalább nem volt közel. De a létesítmény újabb része omlott össze, és a hegy újra megremegett.

Aztán kialudt a világítás, és teljes sötétség vette körbe őket.

Stone, Finn és Knox nyomban bekapcsolták éjellátó szemüvegeiket. Stone megfogta Annabelle csuklóját,

Knox Calebét, Finn pedig Chapman csuklójára kulcsolta a kezét.

– Gyertek utánam – mondta Stone.

Létezett még egy kijárat, és Stone úgy vélte, ő az egyetlen ember a Földön, aki valaha is rábukkant. Ez maradt az utolsó esélyük.

Fogalma sem volt, hol fog robbanni Friedman következő bombája. Semmi oka sem volt élve elengedni őket, hogy aztán elmondhassák az igazat az embereknek. Bármelyik lépésük tényleg lehetett az utolsó...