3. FEJEZET
MÁSNAP ESTE Stone ott álldogált, ahol már évtizedek óta szokása volt: a négy hektár területű Lafayette Parkban, ami a Fehér Házzal átellenben terül el. Eredetileg úgy hívták, hogy Elnöki Park, de az a név ma már magában foglalta a Fehér Ház területét, a Lafayette Parkot és az Ellipse nevű helyet, összesen mintegy huszonöt hektárnyi területet a Fehér Ház déli oldalán. Valamikor maga a Lafayette Park is a Fehér Ház kertjének része volt, és csak akkor választották el tőle, amikor Thomas Jefferson elnök megépíttette a Pennsylvania sugárutat. Az elmúlt két évszázadban sok mindenre használták a parkot, volt itt már temető, rabszolgapiac, sőt még lóversenypálya is. Még valamiről híres volt: több volt itt az egy négyzetméterre jutó mókus, mint a világon bárhol másutt. Mai napig se tudja senki, hogy miért. A hely sokat változott azóta, hogy Stone először a földbe szúrta tiltakozótáblájának szárát, amin az állt: „Az igazságot akarom!” Eltűntek már a tüntetők is, rongyos sátraikkal és rendbontó viselkedésükkel együtt. A felséges Pennsylvania sugárút le volt zárva a gépjárműforgalom elől az Oklahoma City-i robbantás óta.
Az emberek, az intézmények és az országok megrettentek, és Stone ezért nem hibáztatta őket. Ha Franklin Roosevelt életben lett volna, és ő a Fehér Ház lakója, alighanem eszébe jut leghíresebb mondása: „Az egyetlen dolog, amitől félnünk kell, az a félelem maga.” De még ezek a szavak sem lettek volna elégségesek. Úgy tűnt, hogy a flúgosok megnyerik az emberi szívek és elmék birtoklásáért vívott háborút a normálisok ellen.
Stone a park közepe felé nézett, ahol Andrew Jacksonnak, a New Orleans-i csata hősének és az Államok hetedik legfőbb közjogi méltóságának lovas szobra állt. A szobor pompás tennesseei márvány talapzaton állt. Ez volt az első lovas szobor, amit az Egyesült Államokban öntöttek. Az emlékművet alacsony kerítés vette körbe, amelyen belül régi ágyúkat helyeztek el. A zöld terület négy sarkában külföldi forradalmi háborúk hőseinek szobrát állították föl.
Jacksontól északra több sor színpompás virág volt, és egy nagy, frissen ültetett juharfa. Rugalmas kis cölöpökre feszített sárga szalag vette körül, mert a gyökereinek hatalmas földlabdájánál többlábnyival mélyebb és szélesebb gödör még nyitva állt. A gödör mellé kék ponyvadarabokat terítettek, és arra hányták a kiásott földet.
Stone felemelte tekintetét azokra a magasabb pontokra, ahol a mesterlövészek álltak őrt. Nem látta őket, de tudta, hogy ott vannak. Úgy vélte, néhányan gyakorlatként éppen az ő fejét veszik célba.
Csak nehogy megcsússzon az ujjuk, uraim. Hadd maradjon az agyam ott, ahol van.
A protokollvacsora a Fehér Házban lassan a végéhez közeledett, és jóllakott méltóságok szivárogtak kifelé „az Emberek Házából”. Az egyik ilyen vendég a brit miniszterelnök volt. Motoros konvoja várt rá, hogy elkísérje a rövidke útszakaszon a Blair-házig, a vendégségbe érkezett külföldi notabilitások szálláshelyéig. A Blair-ház a park nyugati oldalán helyezkedett el. Gyalog is rövid út volt, de Stone úgy gondolta, hogy kormányfők manapság már sehová sem mehetnek gyalog nyugodtan. Túlságosan megváltozott a világ az ilyesmihez.
Stone megfordult, és látott egy nőt a park keleti oldalán levő ovális szökőkút melletti padon üldögélni, félúton Jackson és a lengyel tábornok, Tadeusz Kosciuszko szobra között, aki segített a szárnyaikat bontogató új államoknak lerázni a brit gyarmati igát. Stone ironikusnak találta, hogy ugyanannak a monarchiának a vezetője most épp a szoborra néző helyen lakik.
A nő bő fekete nadrágot és vékony fehér kabátot viselt, mellette nagy táska. Úgy tűnt, szunyókál. Ez furcsa, gondolta Stone. Az emberek nem szoktak a Lafayette Parkban szunyókálni az éjszakának ebben az órájában.
De nem ő volt az egyetlen ember a parkban. Ahogy Stone a park északnyugati részén levő fák felé pillantott, kiszúrt egy öltönyös-akta táskás férfit. Stone-nak háttal állt, és a német katonatiszt, Friedrich Wilhelm von Steuben szobrát vizsgálgatta, aki szintén segítette a gyarmatlakókat, hogy a bolond királyt, Györgyöt alaposan felséges hátsóján billentsék jó két évszázaddal ezelőtt.
Stone azután észrevett egy alacsony, nagy hasú alakot, aki az északi, a Szent János-templom felőli oldalon lépett be a parkba. Kocogószerelést viselt, noha úgy látszott, még a szaporább gyaloglást sem kockáztathatja meg szívroham nélkül. Egy iPodnak látszó tárgy volt terebélyes hasára csatolva, a fülébe pedig fülhallgatókat dugott.
Volt azután még egy negyedik parklakó is a közelben, aki leginkább valami utcai banda tagjára hasonlított, rabruhára emlékeztető farmerben, pólóingben, fekete fejkendővel a fején, álcazubbonyban és vastag bakancsban. A bandatag lassan poroszkált keresztül épp a park közepén. Ez is furcsa volt, hiszen a bandatagok nem szívesen jöttek a Lafayette Parkba az erőteljes rendőri jelenlét miatt. Ez a jelenlét pedig ma este, nyilvánvaló okok miatt, még erőteljesebb és éberebb volt a szokásosnál.
A protokollvacsorák idején mindenki idegesebb a szokásosnál. A járőr nagyobbakat lép. A törvény embereinek a keze kissé közelebb van a ravaszhoz. Nagyobb az esélye annak, hogy először lőnek, és csak aztán szedik össze a darabokat. Ha egy állami vezetőt veszítenek el, akkor senki sem ússza meg a felelősségre vonást. Fejek hullanak és nyugdíjak vesznek oda.
De Stone nem azért jött el ide ma este, hogy ilyesféléken rágódjon. Azért jött, hogy még egyszer megnézze a parkot. Két nap múlva elindul az egy hónapos kiképzésére. Aztán irány Mexikó. Stone már eldöntötte, hogy nem mondja el a barátainak, a Teve Klub tagjainak. Ha elmondaná, megsejdíthetnék az igazságot, és abból nem sülne ki semmi jó. Ő megérdemelte, hogy feláldozzák, a barátai viszont nem.
Vett még egy mély lélegzetet, és körülnézett. Elmosolyodott, amint meglátta a ginkgófát a Jackson-szobor mellett. Átellenben állt az ép elültetendő juharfával. Amikor először jött a parkba, éppen ősz volt, és a ginkgófa élénksárga színben pompázott. Csodálatos látványt nyújtott. Városszerte akadtak ginkgófák, de itt a parkban ez az egy állt. A ginkgók bőven eléltek akár ezer évig is. Stone kíváncsi volt, vajon hogyan fog ez a hely kinézni tíz évszázad múltán. Itt áll majd még a ginkgófa? És az a nagy fehér épület az utca másik oldalán?
Éppen megfordult, hogy elinduljon, amikor felfigyelt rá, hogy mi közeledik az utcán éppen feléje.