27. FEJEZET

NÉHÁNY PERC múlva ott álltak az FBI mobil parancsnoki központjában a Jackson téren. Odahívtak két titkosszolgálati ügynököt is, akik ott szorongtak velük a nagy tv-képernyő előtt. A felvétel, amit megnézni készültek, a Titkosszolgálat archívumából érkezett.

– Legalább tizenöt éven át megőrizzük a felvételeket – magyarázta az egyik titkosszolgálatos.

– De nem az önöké az egyetlen ügynökség, amely kamerás megfigyelés alatt tartja a parkot – jegyezte meg Stone.

Az ügynök elmosolyodott. – Mindannyian kukucskálunk a „pokol tornácára” a magunk kis területén. Ideális világban persze megosztanánk mindazt, amink van, csak éppen ez nem ideális világ.

– Pontosan mit keresünk? – kérdezte a másik ügynök.

Stone elmagyarázta a faültetéssel kapcsolatos elképzeléseiket, meg a dilemmát, hogy a bombakereső kutyák közel mentek-e a fa gyökereihez.

Garchik ügynök hátramaradt a parkban, hogy tovább vizsgálja a bűntény helyszínét, de Tom Gross csatlakozott hozzájuk, miután Stone szólt neki.

– A teljes anyagot látnunk kell, attól a pillanattól fogva, hogy a fát idehozták addig, amíg a bomba felrobbant – mondta az FBI-ügynök.

Az ezen időszak alatt történteket három különböző szögből nézték végig. Hosszú ideig tartott, noha fel lehetett gyorsítani a lejátszást, amikor semmi érdekes nem szerepelt rajta. A végén mindannyian ugyanazzal a kimondatlan kérdéssel a fejükben bámultak a képernyőre.

Végül Gross szólalt meg. – A kutyák jártak arra, de kívül maradtak a szalagkerítésen. Ez jókora lyuk volt a biztonsági rendszerben. A Titkosszolgálat megkapja majd érte a magáét.

A két ügynök elhúzta a száját és egymásra pillantott, de nem szólt semmit.

– És semmi sem utal rá, hogy bárki bármit beletett volna abba a gödörbe – mondta Chapman.

– Biztos, hogy ez a teljes felvétel? – kérdezte Stone.

– Biztos – felelte az egyik ügynök.

Gross, Stone és Chapman kijöttek a parancsnoki központból. A parkba visszamenet Gross megjegyezte: – Nem emlékszem olyan esetre, amikor nemhogy egyetlen lépéssel sem jutottam előre, hanem egyenesen visszafelé kellett lépkednem.

Stone becsukta a szemét, és felidézte magában, amit a felvételen látott. Egy daru emelte fel a fát, majd a Nemzeti Parkok Szolgálatának zöld-khaki színű egyenruhás emberei segítettek a helyére igazítani.

Kinyitotta a szemét. – Valahol elő kellett készíteni azt a fát. Hol tartották, mielőtt idehozták? Az nincs rajta a filmen.

– Tényleg – mondta reménykedve Gross.

– A felvételen levő időkijelzés szerint a fát a robbanás előtti napon emelték bele a gödörbe. Miért nem temették be utána azt a gödröt? – kérdezte Chapman.

– Azt hiszem, választ kell kapnunk ezekre a kérdésekre – vélte Gross.

Ekkor megszólalt a telefonja. Gross beszélt egy darabig, aztán letette. – Van egy nyomunk a kocogóval kapcsolatban. Eltűnt személyt jelentettek pár órával ezelőtt. Egy családtag telefonált. A leírás illik az illetőre, és a park közelében volt a kérdéses időben.

– Miért nem jelentkeztek korábban? – kérdezte Stone.

– Ezt is meg kell kérdeznünk tőlük, amikor beszélünk velük.

– Azt hiszem, szét kellene válnunk – mondta Stone. – Ön és az emberei beszéljenek a földmunkásokkal, Chapman és én felkereshetjük a családtagokat. Megvan a címük?

Gross odaadta neki. Miközben szétváltak, az FBI– ügynök megszólalt: – Már csak azt az öltönyös fazont kellene megtalálnunk.

– Ja – mondta Stone a válla fölött, még csak meg sem fordulva. Chapman mellette bandukolt.

Amikor az autóhoz értek, a nő megjegyezte: – Tudja, hogy megvádolhatnák bizonyíték visszatartásával egy nyomozati ügyben? Akár még a nyomozás akadályozásával is.

– Ha úgy véli, hogy ez a helyzet, nyugodtan jelentsen fel.

Egymásra néztek a bérautó teteje fölött.

Chapman végül sóhajtott. – Nem hiszem, hogy előmozdítaná a karrieremet, ha bemártanám a saját főnököm. Úgyhogy szálljunk be ebbe a nyüves kocsiba.

Mikor becsapták magukra az ajtókat, és Chapman sebességbe tette az autót, megkérdezte: – Most merre?

– Anacostia – felelte Stone, miután megnézte a papírt, amit Grosstól kapott. – A stukkere pedig legyen kéznél.

– Olyan veszélyes hely ez az Anacostia?

Stone gondolkodott egy keveset, mielőtt válaszolt. – Hát annyira talán nem, mint a Lafayette Park.