90. FEJEZET

JOE KNOX zömök férfi volt, aki ötvenéves korában is megőrizte hajdani egyetemihátvéd-alkatát. Ő és Stone eltöltött némi időt egy szigorúan őrzött börtönben, tárgyalás vagy ítélet nélkül. Knoxra azt a feladatot osztotta korrupt főnöke a CIA-nál, hogy vadássza le Stone-t. Ám túlélték a börtön megpróbáltatásait, nagyrészt annak köszönhetően, hogy megbíztak egymásban, és azóta erős barátság kötötte össze őket.

– Végig követtem az eseményeket – mondta Knox Stone-nak, amint egymással szemben ültek Stone gondnoki faházában. – Részben az újságokból, részben az Ügynökségen belül mindenféle hivatalos és nem hivatalos pletykákból. – Alex Ford segített Knox lányának, hogy megtalálja az apját, amikor Knoxot elrabolták és bevágták abba a börtönbe, és Knox ezt nem felejtette el. Az arckifejezésén látszott, mennyire szeretné elkapni azokat, akik Alexet a halál közelébe juttatták.

– Ne fecséreljük az időt – mondta Stone. – Melyik mexikói kartell utalt át mostanában nagy összegű készpénzt karib-tengeri bankokba, és aztán visszavonta az átutalást?

– Rossz hír ez, Oliver.

– Carlos Montoya?

Knox bólintott. – Amikor az oroszok színre léptek, felszeletelték az anyját, feleségét, három gyerekét, őt meg kilökték egy árokba. Így hát nem mondhatni,

hogy nagyon szeretik egymást. Montoya most Mexikóváros peremén tanyázik, és bár az üzlete mintegy kilencven százalékát elveszítette, még mindig van hatalma, a befolyása pedig elér a világ minden részére.

– Ez tulajdonképpen kedvező számunkra. Friedmannek a lehető legnagyobb óvatossággal kell mozognia. Ez pedig lelassítja a menekülésben.

Knox elgondolkodott. – Van még egy problémája.

– Védelemre van szüksége.

– Nyilvánvalóan, de azt nem fogja a hispánoktól megkapni. Közülük senki sem áll mellé Montoya ellenében. Az is valószínű, hogy amerikaiakat sem talál. Nem szeretnek belekeveredni elnökök elleni merényletekbe. Túl nagy a várható büntetés, és túl sokan vannak a szövetségiek, akik a nyomukba szegődnek. Így hát fordulhat kelet-európaiakhoz; az oroszokat fikarcnyit sem érdekli, kivel kell szembeszállniuk, vagy talán távol-keletiekhez.

– Akkor meg kell tudnunk, nem surrantak-e be féltucatnyian vagy talán többen is az országba az elmúlt pár napban. Mit gondolsz, ki tudod deríteni?

– Még a legrosszabb napjaimon is – mondta Knox. Elhallgatott, és a kezeit bámulta. – Mik Alex kilátásai?

– Nem a legjobbak – ismerte el Stone.

– Elsőrangú ügynök és nagyszerű ember.

– Az – mondta Stone.

– Megmentette az irhánkat.

– Vagyis a végére kell járnunk ennek a dolognak Az ő kedvéért.

Knox felállt. – Hat órán belül lesz számodra valamim.

Miután a barátja elment, Stone kilépett a házból, és a sírok közötti ösvényeken bolyongott. Odaért egy padhoz egy görnyedt tölgy alatt, és leült. Egy közeli barátját már elveszítette, és bármelyik pillanatban elveszíthetett egy másikat.

Ránézett egy sírkőre. Egy másik temetőben, nem messze innen, Milton Farb aludta örök álmát. Hamarosan talán Alex Ford is elfoglal egy hasonló sírt.

Vagy Friedman, vagy ő. Mindketten nem élhetik túl ezt az ügyet. Azok után, amit Friedman tett, semmiképpen.

Vagy ő sétál el a helyszínről élve, vagy a nő.

Más lehetőség nem volt.