91. FEJEZET

ÁTKUTATTÁK a nő irodáját, de nem találtak semmit. Ez nem volt meglepő, hiszen hivatalosan kirúgták, és kiköltözött a helyiségből. De amikor az otthonát is átkutatták Falls Churchben, ott sem találtak semmit, pedig onnan szemmel láthatóan nem költözött ki. De annyi bizonyos volt, hogy sietve távozott, a tervét nyilvánvalóan felborította a Titkosszolgálat gyors reakciója, miután Stone-tól tippet kaptak.

Stone és Chapman még egyszer körülnéztek a háromszintes, házsorvégi lakásban, amelyet a nyolcvanas években építettek, és 2000 óta szolgált Marisa Friedman otthonául.

– Ashburn ideadta a listáját azoknak a dolgoknak, amiket elszállítottak innen, és elég gyér a leltár – mondta Stone Chapmannek, miközben az utóbbi leült egy székre, és körbenézett a szobában. – Nem akad egy személyes fotó, jegyzettömb, régi évkönyvek, semmi, ami azt jelezné, hogy van családja. Teljesen tisztára sikálta magát.

– Kém, és az ilyesmi a szakmájával jár.

– Még a kémeknek is megvan a maguk élete – mondta határozottan Stone. – Még ha a hátterük nagy része kitalált is, azért szokott lenni néhány személyes tárgyuk.

– A múltjáról mit tudunk? – kérdezte Chapman.

– San Franciscóban született, egyedüli gyermek. Mindkét szülője meghalt.

– Hogyan?

– Lakástűzben.

– Csak nem gondolod...

– Négyéves volt akkor, úgyhogy nem hiszem, hogy ő ölte meg őket. A szülei tehetősek voltak, de az örökösödési adó jócskán lecsípett a vagyonból, a rokonok pedig, akik befogadták, úgy tűnik, nem voltak olyan nagylelkűek. De azt nem tagadhatták, hogy van esze. A Stanfordon végezte az alapképzést. Aztán a Harvard jogi karán folytatta. Ezután beszervezte a CIA. Hosszú ideig a legjobb operatív ügynökük volt. A lobbicég briliáns fedést biztosított számára. Így utazhatott az egész világban, gyűjtve az információt, és senkinek sem tűnt fel.

– Úgy tűnik, a ti embereiteknek sem tűnt fel, hogy átállt. Weaver majdnem a gatyájába pisilt.

Stone körülnézett a szerény lakásban. – Nem éppen udvarház.

– Tehát az egész a pénz miatt volt, ugye? – kérdezte Chapman gúnyosan. – Az első pillanatban, ahogy megláttam a ribancot, tudtam, hogy nem fogom kedvelni.

– Ez az egész sok pénz miatt van – helyesbítette Stone. – Egymilliárd dollárért bárki megtesz bármit, és később kezdi megindokolni.

– El sem hiszem, hogy véded azt a nőt.

– Csak abban nem vagyok biztos, hogy amikor megtalálom, vissza tudom-e tartani magam attól, hogy megöljem.

– Ezt komolyan mondod? – kérdezte Chapman.

Stone elfordult. – Nincs itt semmi, ami segíthetne.

– Szerinted hol lehet?

– Minden repülőtéri biztonsági kamera képét ellenőrizték. Még a Közlekedésbiztonsági Hivatal ügynökeit is kikérdezték. Ellenőriztek minden darab papírt, ami ahhoz szükséges, hogy valaki ebben az országban repülőn utazzék. Így marad az autó, a távolsági busz és a vonat. Autót bérelni nem egyszerű, számos ok miatt. Ugyanez a helyzet a távolsági busszal. Meg nem is tudom elképzelni, hogy egy milliárdos a buszon zötyögjön.

– Magángéppel nem mehetett?

– Ellenőriztük. Semmi. Vannak azon a területen lyukak, ez tény, így nem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy nem így lépett le, de többet nem tehettünk.

– Vagyis a vonat valahová észak felé? Erre gondolsz? De ha odaküldött egy hasonmást a Miamiba induló vonathoz, nem azt jelenti-e ez, hogy távol akarja magát tartani a vasútállomásoktól?

– Friedman nyolc lépéssel előre gondolkodik. Végigment ezen az elemzésen, amit az előbb levezettél, kitalálta, mit gondolunk, és az ellenkezőjét teszi.

– Jobb felé ment bal helyett – felelte Chapman.

– Ez pedig azt jelenti, hogy nem lesz könnyű a közelébe kerülni. Behozni pedig még nehezebb.

Csöngött a telefonja. Felvette, és Joe Knox szólt bele.

Stone perceken át hallgatta. – Kösz, Joe. Tudnátok követni a hitelkártyamozgásokat, mobilt, ilyesmit? Remek. Tudhattam volna, hogy már gondoltál rá. De ez maradjon köztünk, rendben? Nagyszerű, köszönöm.

Ránézett Chapmanre. – Ez a nő okosabb, mint gondoltam.

– Hogyhogy? – kérdezte Chapman idegesen.

– Azt feltételeztem, hogy vagy kelet-európaiakat, vagy kelet-ázsiaiakat bérel fel védelemre.

– Na és mit csinált?

– Mindkét társaságból felbérelt egy csapatot. Hatot– hatot.

– Miért bérelt fel két csapatot?

– Kettős falat emel közé és közénk. Meg ha netán az egyik csapat ellene fordul, például mert Montoya lefizeti őket.

– Akkor még mindig támaszkodhat a másikra.

– Ha pedig jól olvasom az észjárását, akkor a két csapatot elkülöníti egymástól, talán az egyik nem is tud a másikról.

– Belső és külső fal. Klasszikus védelmi pozíció – kommentálta Chapman.

– Ha ez elsőt áttörjük, veszteségeket szenvedünk. A másodikon talán már át sem jutunk.

– No és hol vannak most ezek a kedves fiúk?

– A nagyvárosban, északra.

– New Yorkban?

– Igen. Tehát oda indulok.

– Oda indulunk – helyesbített Chapman.

– Nézd, énnekem...

– Nézd, teneked esélyed sincs, hogy lerázz.

– Ez nem a te ügyed.

– Idehallgass, engem is meg akart öletni, tehát nem te vagy az egyetlen, aki nehezen fogja magát visszatartani attól, hogy meghúzza a ravaszt.