42. FEJEZET

ANNABELLE ÉS REUBEN délután három órakor érkezett Pennsylvaniába. Először a Keystone Faiskolába hajtottak. Az FBI még mindig zárlat alatt tartotta a helyszínt. Mindenfelé korlátok és fekete terepjárók álltak. Pennsylvaniai országúti járőrök is segítették az FBI munkáját.

Annabelle, aki a kocsit vezette, tárgyilagosan megjegyezte: – Nincs itt semmi meglepő. Ezt a helyet jó időre kivonják a forgalomból. Álljunk tovább.

– El akarsz menni a lakókocsiparkba is? – kérdezte Reuben.

– Lehet, de azt hiszem, ugyanúgy lezárták a bűntény színhelyét, mint itt.

Úgy is volt. Szövetségiek és zsaruk mindenfelé. A lakókocsiparkba vezető bekötőutat szintén teljesen lezárták.

– Beszélhámoskodjuk magunkat valahogy? – kérdezte Reuben. – Mondhatjuk, hogy ott lakunk.

– Valami azt súgja, hogy ez túl kockázatos azért, amit cserében nyerhetünk. De van egy másik ötletem.

– Az jó, mert Oliver információt akar, és nem tudom, hogyan szerezhetnénk meg.

– Mindig megvan a módja, Reuben. Csak meg kell találnunk.

Délután fél ötre Annabelle megtalálta. A faiskola közelében parkolva látták, hogy kihajt a telepről egy kisteherautó négy hispán munkással.

– Vége a munkaidőnek – mondta Reuben.

– Nem. Nem hiszem, hogy sokat dolgoztak ma odabent. A szövetségiek kihallgatták, most pedig elengedték őket. Ha elmennének a környékről, azt alighanem megbánnák. Menjünk, nézzük meg, hogy megfigyelés alatt tartják-e őket.

A kisteherautó kiért az országúira, és gyorsított. Vártak fél percet, de nem jött utána másik jármű.

Annabelle sebességbe tette a kocsit. – Rendben, úgy látszik, a szövetségiek megbíznak bennük. De mi nem.

– Mit gondolsz, merre tartanak? – kérdezte Reuben.

– Van arra egy kocsma. Reméljük, betérnek oda a kihallgatás vége feletti örömükben.

Csakugyan a kocsmába mentek. Annabelle és Reuben pedig megvárták, amíg mindenki kiszállt és bement, csak akkor követték őket.

– Tudsz spanyolul? – kérdezte Reuben.

– Hosszú ideig laktam Los Angelesben, úgyhogy elég folyékonyan megtanultam. És te?

– Többet tudok vietnamiul, mint spanyolul.

– Akkor rendeld meg a sörödet angolul, és hagyd rám a beszédet.

– De mi lesz az én szerepem?

– Ha valami olyan ürge, aki minket nem érdekel, túlságosan rám szállna, távolítsd el.

– Nagyszerű, köszi. Így jól kihasználhatom majd nagyra tartott képességeimet.

Odabent a négy hispán már egy asztal körül ült, sörrel a kézben. Halk hangon beszélgettek, és gyanakvó pillantásokat vetettek az ivó gyér számú vendégére.

Annabelle és Reuben egy közeli asztalhoz ültek le, majd Annabelle érmét dobott a zenegépbe. Az asztalához visszamenet elejtette a slusszkulcsát. Az egyik munkás lehajolt érte, és felvette. Amikor odanyújtotta neki, a nő spanyolul köszönte meg. Aztán előhúzott egy térképet a zsebéből, és útbaigazítást kért egy közeli faiskola felé. A férfi azt mondta neki, hogy ő és kollégái éppen azon a farmon dolgoznak.

Annabelle elmosolyodott, és odahúzott egy széket. Intett Reubennek, hogy maradjon, ahol van. Leült, és beszélni kezdett. – Egy tucat ciprusra van szükségünk, és úgy hallottuk, hogy a maguk faiskolájában akad pár remek példány. Egy tájkertészeti cégnél dolgozom Delaware-ban – magyarázta. Mindezt szapora spanyol nyelven, amitől a munkások feloldódtak.

Egyikük azt mondta Annabelle-nek, hogy csakugyan vannak ilyen fáik, de most nem juthat hozzájuk.

– Miért nem? – kérdezte a nő.

A férfi elmagyarázta, mi történt.

– Ó, te jó ég! – kiáltott fel Annabelle. – Hiszen ez szörnyű. Olvastam persze az újságban, de nem nevezték meg a faiskolát, így sose gondoltam, hogy éppen a maguké. Remélem, elkapták a tettest.

A munkások a fejüket rázták.

– Na és Kravitz jó barátjuk volt? Éppen az ő nevét adták meg nekem, mikor ide indultunk.

Nem, Kravitz nem volt a barátjuk, és mindannyian megdöbbentek, mikor kiderült, hogy köze van a washingtoni bombamerénylethez.

– Hát ez szörnyű – mondta Annabelle.

Az egyik férfi kijelentette, hogy szerinte Kravitz ártatlan volt.

– De azt hallottam a hírekben, hogy bombaalkatrészeket találtak az otthonában. Az azért elég komoly dolog.

Hogy a férfi is hallotta-e, nem derült ki, de állította, hogy Kravitz ártatlan volt.

– Maguk ott voltak, amikor azokat az embereket meggyilkolták?

Bólintottak.

– Az rettenetes lehetett. Szerencsések, hogy megúszták.

Az mondták, kint voltak a mezőn. Nem láttak és nem hallottak semmit.

– De a rendőrség biztos kihallgatta magukat? – kérdezte Annabelle.

A mogorva kifejezés a férfiak arcán megerősítette a feltevést.

– Hát, úgy látszik, bárki tette is, megússza. Elég szomorú – mondta Annabelle, és hagyta a megjegyzést a levegőben lebegni, hogy lássa, milyen reakciót vált ki vele. Az egyik munkás súgott valamit a társa fülébe, aki Annabelle-re nézett, és megszólalt.

– A rendőrség nem kérdezett a kosárlabdagyűrűről – mondta.

– Kosárlabdagyűrűről? – Annabelle közönyt színlelt, noha Stone beszélt neki a leszerelt gyűrűről.

– Volt egy kosárlabdagyűrűnk az egyik melléképületen. Ott szoktunk játszani ebédidőben. Néha John is játszott velünk. Ügyes volt.

– Na és mi történt a gyűrűvel?

Az első munkás a társára pillantott, aki az előbb a fülébe sugdosott.

– Mi a helyzet? – kérdezte Annabelle ártatlanul.

– Miguel látott valamit aznap este.

– Melyik este?

– Egy nappal azelőtt, hogy azokat az embereket megölték. Visszajött a pulóveréért, amit itt felejtett.

– Mit látott?

– Látta, hogy valaki leszereli a gyűrűt.

– Leszereli a gyűrűt? Látta, hogy ki volt az?

– Azt nem. De nem John volt az. Kisebb termetű. Meg öregebb. Aztán jött még egy ember. Egy másik idegen. Beszélgettek.

– Miguel hallotta, mit beszélnek?

Miguel a fejét rázta. – Valami furcsa nyelven beszéltek. Nem értettem.

– Nem próbált meg beszélni velük?

– Nem. Féltem. Elbújtam egy másik épület mögött.

– Beszélt erről a rendőrségnek?

– Nem kérdezték.

– Értem – mondta Annabelle. – Hát, úgy látszik, valahol másutt kell majd beszereznünk azokat a fákat. Köszönöm.

Visszatért a saját asztalukhoz, és elmondta a hallottakat Reubennek.

– Leszerelték a kosárlabdagyűrűt. Meg furcsa nyelven beszéltek.

– Hát nem spanyolul, annyi bizonyos.

Amikor kiléptek a kocsmából, egy férfi, aki addig a zenegép mellett iszogatta a sörét, követte őket. Amikor kihajtottak a parkolóból, a férfi is kihajtott. Vezetés közben egy számot ütött be a mobiljába, és mondott valamit. Fél mérfölddel arrább egy másik kocsi is elindult, és nagy sebességgel abba az irányba tartott, amerre Annabelle és Reuben.