50. FEJEZET

NEM KÖNNYŰ az Egyesült Államok elnökéhez bejutni előzetes időpont-egyeztetés nélkül. Valójában majdhogynem lehetetlen. Az illető munkabeosztása mellett bárki másé jelentéktelennek tűnik. Az elnöki különgép, az Air Force One fedélzetén egyszerre több országgal is tud foglalkozni, majd idejében hazaér valami állami fogadásra, aztán még marad idő késő éjszakai telefonos megbeszélésre a Capitol Hillen levő lobbicsoportokkal.

Így hát Stone igen meglepődött, amikor egy helikopterben ült a marylandi táj felett, majd leszálltak a Catoctin-hegység végénél. A Camp Davidbe, a világ valószínűleg legjobban őrzött helyszínére vezető út további részét egy három járműből álló autókonvojjal tették meg.

Ez így logikus, gondolta Stone. Itt sokkal nyugodtabb körülmények között lehetett tárgyalni, mint a Fehér Házban. Amint a konvoj behajtott az elnöki nyaraló területére, és makulátlan kék egyenruhában egy karót nyelt tengerészgyalogos fogadta őket, Stone azon gondolkodott, hogyan is fogja előterjeszteni a dolgot az elnöknek, és mi a reakciója.

Hát hamarosan megtudom a válaszokat ezekre a kérdésekre.

Egyedül volt egy kis szobában, amelynek falait faburkolat fedte. Nem sokáig hagyták magára. Nyílt az ajtó, és maga az elnök érkezett lazán öltözve, kordbársony nadrágban, kockás ingben és papucsban. Egyik kezében szemüveg volt, a másikkal egy Black-Berry telefont tartott a füléhez.

Rápillantott az ott álldogáló Stone-ra, és intett neki, hogy foglaljon helyet. Az elnök dünnyögve befejezte a beszélgetést, zsebre csúsztatta a telefont, és kávét öntött a fal melletti tálalón álló kancsóból. Töltött Stone-nak is egy csészével, átnyújtotta neki, majd leült, és feltette a szemüvegét.

– Elhagytam a kontaktlencsémet – magyarázta Brennan. – Ez a tartalék szemüveg ilyen esetekre. De a nagyközönséggel nem találkozhatom szemüvegben. Nem szeretik az ilyesmit.

Stone ezt átgondolta, és csakugyan nem tudott visszaemlékezni olyan elnökre, aki nyilvános rendezvényen szemüvegben jelent meg.

– Nagyon hálás vagyok, hogy ilyen rövid határidővel fogadni tudott, uram.

Az elnök hátradőlt, és kutatón nézett rá. – Biztos vagyok benne, hogy tudja, miért. A helyzet enyhén szólva sürgető. Kezd ez az ügy teljesen kicsúszni a kezünk közül. Minden napra újabb válság jut. Sikerült már kihámoznia valamit ebből az egészből?

– Egy keveset. De még mindig túl sok a kérdés.

– Adjon egy gyors összefoglalót.

Stone elmondta, amit tudott, nem hagyva ki semmit, sem Turkekult, sem a faháza elleni támadást.

– Tudom, hogy nem mondtam önnek semmi újat – tette még hozzá.

Az elnök bólintott. – A miniszterelnök és én közeli barátok vagyunk.

– James McElroy pedig mindig szabályosan játszik.

– Lenyűgöző ember. Úgy tűnik, mindig többet tud, mint bárki más, a miniszterelnököt és jómagamat is ideértve.

– Ez a jó hírszerzőtiszt ismertetőjegye – jegyezte meg Stone. – De azzal, hogy nem tájékoztatott engem teljes körűen, időt veszítettünk.

– Tudatában vagyok, de nem volt más megoldás – mondta kurtán az elnök.

– Értem.

– De valami jó is kisült a dologból – mondta Brennan.

– Uram? – kérdezte Stone érdeklődő arccal.

Válaszul az elnök megnyomta egy távirányító gombját, és a fal egy szakasza félrehúzódott, feltárva egy lapos képernyőjű tévét. Az elnök megnyomott egy másik gombot, és a képernyő életre kelt. – Ezt korábban vették fel – magyarázta.

Stone figyelt, amint megjelent Carmen Escalante. A képen a lány még kisebbnek, hónaljmankói pedig még nagyobbnak tűntek, mint a valóságban. Interjút készítettek vele a nagybátyja haláláról és az orvosi ügyekkel kapcsolatos nehézségeiről.

– Elterjedt a híre az esetnek, és ennek két eredménye volt. Közös búcsúszertartás lesz Mr. Padilla és Gross ügynök számára. Mexikó elnöke is iderepül az ünnepségre. Másodszor, magánadakozók léptek színre, és fizetik Ms. Escalante lábműtétjét.

– Ez igazán szép.

– Mint bizonyára tudja, a viszonyunk Mexikóval mostanában feszült volt, többek között a bevándorlási ügyek miatt. De a helyzet most enyhült egy kicsit azután, ami Padillával történt. Tudom, hogy a körülmények szülte hős, de akkor is az életét veszítette.

Hősökre pedig nagy szükségünk van, bárhol találjuk is őket. A történetnek pozitív hozadéka lett Mexikóban és itt is. A két nemzet valamicskével közelebb került egymáshoz. Ez pedig csakugyan pozitív dolog, legalábbis a tanácsadóim ezt mondják. Erre lehet alapozni a jövőben. Ez az egyik oka, hogy közös szertartást tartunk.

Megnyomott még pár gombot, mire a képernyő elsötétedett és a panel a helyére csúszott. Letette a távirányítót, hátradőlt a székében, és belekortyolt a kávéjába.

– Ezzel eljutottunk a mához.

– Igen, uram.

– Rendben. Azt hiszem, ideje megkérdeznem, miért akart velem találkozni.

– Tudom, milyen elfoglalt, úgyhogy máris a tárgyra térek. – Stone szünetet tartott, de csak egy másodpercnyit. – Meg tudná mondani nekem, hol van Garchik ügynök és az elveszett bizonyíték? Mert tudom, hogy mindkét kérdésre tudja a választ.