25. FEJEZET

MCELROY leült Stone-nal szemközt.

– Megnyugtató látni, hogy most is ugyanolyan jól hazudik, mint hajdanán – mondta Stone.

– Erre a képességre szükség van a mi szakmánkban, tudja jól.

– Szóval mekkora hazugság volt ez?

– Egy ideje tudom, hogy Fuat itt van. Valójában az amerikaiakkal együtt dolgoztunk azon, hogy ezt a kis küldetést tető alá hozzuk.

– Akkor hadd mondjam el, hogy azzal, hogy az orromnál fogva vezettek, felmérhetetlenül sok időt pocsékoltunk el, de ezt amúgy is tudja.

– Anélkül hogy kifogásokat keresnék, Oliver, nekem is vannak feletteseim, akik utasítanak.

– Ők pedig el akarták titkolni előlem az igazat.

– Igen. De én véget akartam vetni ennek a bújócskának, méghozzá két okból. Az egyik, hogy ez nem tisztességes magával szemben. A másik, hogy a dolgok így nem működhetnek hatékonyan.

Stone Adelphiára nézett. – Gondolom, ő küldött hozzám.

Adelphia bólintott. – Igen, de különben is régóta fel akartalak keresni. Hiányoztak a beszélgetések. A barátságunk.

Stone visszafordult McElroyhoz. – Azért jött, hogy azt mondja, bocs, és megborzolja a buksimat, vagy végre elmondja, mi folyik itt? Chapman be van avatva?

McElroy kifújta az orrát a zsebkendőjébe, és megrázta a fejét. Ugyanaz a kék zakó volt rajta, mint a múltkor, de másik ing és nadrág. Arcán és szemén látszott a fizikai fájdalom, amit átélt. – Nem, Chapman nincs beavatva.

– Rendben – szólt Stone fáradtan.

– Visszatérve az előző kérdéséhez, azért döntöttünk úgy, hogy beavatjuk, mert előbb-utóbb maga is kinyomozhatta volna. Tudom, milyen kitartó tud lenni. A legszerencsétlenebb véletlen egybeesés, hogy Fuat éppen a parkban volt, mikor a merénylet történt.

– És nem lát semmi összefüggést?

– Bár látnék. Az legalább derítene némi világosságot erre a megmagyarázhatatlan ügyre.

– Biztos benne?

– Abban, hogy nem Fuat volt a célpont? Az ésszerűség határain belül biztos. A küldetés éppen csak elkezdődött. Fuat pedig nem az első vonalban van. Életszerűtlen lenne azt feltételezni, hogy az Oszama bin Laden elleni hajszát nem az Egyesült Államokból vezetik. De még csak a tervezés fázisában vagyunk, néhány, hasonlóan gondolkodó országgal együttműködve. Ám már így is újabb megközelítési lehetőségek, friss ötletek bukkantak fel, és ezért a titkosság alapvető. Adelphia is az egyik együttműködő partnert képviseli. Az én helyzetem pedig nyilvánvaló.

– És mi az Ön helyzete, Mr. Turkekul? – Stone most a másik férfira nézett.

– A II. világháború után német édesanyám Törökországba távozott, és ott találkozott apámmal, aki nem hiszem, hogy ismerte édesanyám nemzetiségét.

A háborúban több millió ember hivatalos adatai semmisültek meg. Én is csak felnőtt fejjel tudtam meg a részleteket. Törökországban születtem, Isztambul közvetlen közelében. De Pakisztánban nőttem fel, noha a családom egy ideig Afganisztánban élt. Én is muszlim vagyok, mint apám, de megvetem azokat, akik szeptember 11-éért felelősek. A mások iránti gyűlöletük miatt a dzsihád fogalmát valami ocsmány és védhetetlen dologgá torzították – magyarázta Turkekul.

– Fuat a mi titkos ászunk – mondta McElroy. – Kiterjedt kapcsolatai vannak nemcsak az muszlim közösségen belül, hanem a világnak azokon a tájain is, amerre elképzeléseink szerint a célpontunk rejtőzik.

– Pakisztán és Afganisztán közös határvidékén a hegyekben? – kérdezte Stone.

Turkekul elmosolyodott. – Arrafelé nem lehet megtalálni valakit pilóta nélküli Predator felderítőgépekkel. Oszama ahhoz túlságosan ravasz. Arról nem beszélve, hogy vagy ott van azokban a hegyekben, vagy nincs.

– Ezért döntöttek úgy, hogy most vonják be önt, és nem korábban? – érdeklődött Stone.

Turkekul válaszolni készült, de McElroy megelőzte. – Ebbe nem kell belemennünk, Oliver. Hidd el nekem.

– Rendben, de ha olyan jó a kapcsolatrendszere, akkor valaki megneszelheti, hogy értékes a Nyugat számára, és megszervezhet egy megelőző csapást.

– Géppisztolyok és bomba, és mindezzel elhibázzák szegény Fuatot, aki ott áll a nyílt színen? Aligha hihető – vélekedett McElroy.

– Nem vitatkozom. De mi van a jemeni csoporttal, amelyik magára vállalta az ügyet?

– Az én számomra éppolyan hihetetlen, de annyit meg kell mondanom, hogy jenki barátaink másképp gondolják.

– Miért éppen a Lafayette Parkba szervezték a találkozót?

McElroy Adelphiára pillantott, aki megmagyarázta: – Senki sem számít rá, hogy ha valaki ilyen szembetűnő helyre beszél meg titkos találkozót.

– Sötét sikátorok és még sötétebb kocsmák – cincogta McElroy megjátszott reszketéssel. – Mint a moziban. Olyan helyeken keresik a zsaruk a kémeket két pint sör között. Ostobaság.

– Miért nem jelentél meg a találkozón aznap este, Adelphia? – kérdezte újra Stone.

– A főnökeim lefújták. Indoklás nélkül. Tudtam, hogy ha nem bukkanok fel, akkor Fuat is elmegy, az előzetes megegyezés szerint – mondta Adelphia. – Tudják már, hogy honnan származik a bomba?

– Nem, még nem.

– Öngyilkos merénylő volt? – kérdezte Turkekul. – Az a kedvenc elkövetési módszerük, jobban szeretik, mint a házilagosan barkácsolt bombákat. Ismerem azt a jemeni csoportot. Vallásos hűséggel ragaszkodnak a szabályaikhoz.

Stone McElroyt fixírozta, aki alig láthatóan nemet intett a fejével. Stone megmozdult a székében. – Folyik a nyomozás.

– Jelentenie kell ezt a találkozót a feletteseinek? – érdeklődött Turkekul.

McElroy megköszörülte a torkát. – Oliver, hivatalosan nem utasíthatom arra, mit tegyen. De arra kérném, hogy jól gondolja át ezt a kérdést. Egy jelentés erről a találkozóról, még egy cenzúrázott is, oda vezethet, hogy ez az akció véget ér, még mielőtt esélye volna a sikerre.

McElroy lehorgasztotta a fejét, mint aki válaszra vár.

Stone nem sokáig töprengett, hanem odafordult Turkekulhoz. – Egyelőre nem szólok senkinek. Ám ha a mostani feltevésük ellenére mégis kiderül, hogy ön volt a célpont, gondolom, arról tudni szeretne, vagy nem?

– Helyesen gondolja. És köszönöm – felelte Turkekul.

– Beavatom Chapmant is.

– Neki nem kellene erről tudnia – mondta gyorsan McElroy.

Stone a fejét rázta. – Én nem titkolok el semmit a társam elől. Amiről én tudok, arról ő is tud.

McElroy határozatlannak tűnt. – Akkor ezt magára bízom.

Stone felállt a kanapéról. – Még egy utolsó kérdés, Adelphia. Hogyan zajlott a kommunikáció kettőtök között a helyszínt illetően?

– Üzenetet hagytam a Georgetown kampuszának közepén, a hirdetőtáblán – mondta Adelphia. – Fuattal kidolgoztunk egy kódot.

– Ugyanezt a kódot használtátok akkor is, amikor mindketten a parkban voltatok?

– Valami ilyesmit, igen – ismerte el a nő.

– Nem bíznak a biztonságos elektronikus kommunikációban? – kérdezte Stone.

– Olyasmi nem létezik, barátom – mondta Turkekul. – Ezt nem egy kollégám saját kárán tanulta meg.

McElroy hozzátette: – Az elektronikus eszközök megbízhatatlansága arra kényszerített minket, hogy visszatérjünk a régimódi kémkedés néhány módszeréhez. Talán nem olyan hatékonyak, de mindannyian megtanulunk a saját leleményességünkre támaszkodni a gépek helyett. Ráadásul nekem ezek a módszerek sokkal jobban tetszenek. Végtére én magam is valami hidegháborús relikvia volnék.

McElroy kikísérte Stone-t. – Sajnálom, hogy így kellett lezajlania, Oliver. Jobban szerettem volna másképp. Nem volt tisztességes magával szemben.

– Az élet ritkán tisztességes.

– Ha jól érzékelem, a nyomozás lassan halad.

– Már ha halad egyáltalán.

– Valahogy össze kell állniuk a dolgoknak. Ha mégsem, akkor annak a nagy része, amiben ebben az életben hiszek, összeomlik.

– Számíthatok még meglepetésekre ezen a téren?

– Remélem, nem. No és Chapman?

– El fogom mondani neki. Nem tud lebeszélni róla.

– Valószínűleg igaza is van.

– Vigyázzon magára, Sir James.

– Maga is nézzen a háta mögé, Oliver. És maga elé is – tette hozzá rövid szünet után.

– Tud valamit, amit én nem?

– Nem, de ennek az öreg relikviának az antennái most izgatottan remegnek.

– Még egyszer – kérdezte Stone. – Visszatart valamit előlem?

– Sok szerencsét, Oliver. És kérem, hallgasson a tanácsomra.