81. FEJEZET

– MOST AZTÁN hogyan cserkésszük be Garchikot? – kérdezte Chapman, amint elhajtottak Gross házától. – Már nem vagyunk hivatalos személyek, sőt nekem úton kellene lennem London felé, te pedig...

– Hát igen... – mondta Stone. – Én. – Elővette a telefonját. – Bármikor megpróbálhatom felhívni. – Beütötte a számokat.

– Ha valahol bujtatják, akkor lehet, hogy nem fogja fölvenni. – Vélte Chapman. – Kiváltképp ha elmondták neki, mi történt. Lehet, hogy a közelébe se jutunk.

Megszólalt egy hang Stone telefonjában.

– Üdv, Steve, itt Stone ügynök. Igen. Tudom, hogy eltűnt a képből. Aggódtunk is, amíg meg nem nyugtattak minket. – Stone elhallgatott, amíg Garchik mondott valamit.

– Nos, szeretnénk találkozni magával, ha lehet.

Garchik megint mondott valamit.

– Megértem, de csak arról szeretnénk valamit megtudni, hogy Gross ügynök...

Chapman vadul jobbra rántotta az autót, majdnem nekiment a padka szegélynek. Stone oldalra vágódott az ülésén, és beleverte volna a fejét az ablaküvegbe, ha az nincs leeresztve.

Stone előre–, majd hátranézett azokra a járművekre, amelyek körbezárták őket. A férfiak már ki is szálltak a terepjárókból, és feléjük siettek.

Na ne, már megint.

Az egyikük egy papírlapot nyújtott be az ablakon és Stone kezébe adta.

– Mi ez? – kérdezte Stone meglepetten.

– Kongresszusi idézés. Weaver igazgató jóvoltából. És ha igazán okosak, akkor többet sohasem mennek Tom Gross családjának a közelébe.

Néhány másodperccel később az ügynökök el is tűntek.

Stone lenézett az idézésre, de közben beszédet hallott. Eszébe jutott, hogy a kocsi padlójára ejtette a telefonját. Felvette.

– Steve? Volt itt egy kis gubanc. Figyeljen, nem tudna... halló? Halló?

Stone elrakta a telefont. – Letette.

Chapman újra sebességbe tette a kocsit. – Weaver emberei nyilván elérték őt is.

– Nyilván.

– Most már nem tudhatjuk meg, mit mondott Garchik Grossnak.

– Mi van, ha azt a fontos dolgot, amit Grossnak mondott, elmondta nekünk is? Amennyire emlékszem, mindig együtt voltunk, valahányszor Garchik és Gross beszélgettek.

– Nem jut eszembe semmi fontos így hirtelen – Chapman a papírra sandított. – Mikor kell megjelenned?

Stone beleolvasott a dokumentumba. – Holnap. A képviselőház hírszerzési albizottsága előtt.

– Nem sok felkészülési időt hagytak. Megtehetik ezt?

Stone megint a papírra nézett. – Úgy látszik, a nemzetbiztonság még a szabályos eljárást is felülírja.

– Szerencsés vagy.

– Ja – mondta szárazon Stone. – Én, a szerencsés.

– Szükséged van ügyvédre?

– Valószínűleg, de nem engedhetem meg magamnak.

– Akarod, hogy megkérdezzem Sir Jamest, nem tud-e tenni valamit?

– Azt hiszem, Sir Jamesnek elege van belőlem.

– Azt hiszem, belőlem is elege van. Van még valami reménysugár egyáltalán?

– Megint a kályhától kell elindulnunk.

– A laptopomon bőven van jegyzet meg a parkban készült videó. Aztán mielőtt még kiestünk volna a kegyeikből, Ashburn ügynök adott nekem egy csomó elektronikus adatot meg más videókat is.

– Akkor menjünk.

Elmentek Chapman szállodájába, és felállították saját kis parancsnoki központjukat. A következő órákat azzal töltötték, hogy átrágták magukat az eset dokumentumain és a Chapman laptopján tárolt videókon.

– Hát egy dolgot látunk – mondta Stone, miközben a képernyőre meredt.

– Mit? – Chapman melléült.

– A hajléktalan nő, aki ráöntötte az üveg vizet a fára és elpusztította... – A képernyőre mutatott.

– Mi van vele? Ez azon kevés dolgok egyike, amikben aránylag biztosak lehetünk.

Stone megnyomott pár gombot, és kinagyította a képet. – Nem értettem, minek vonnak be valakit ilyen apró feladatra.

– Nem volt az apró – mondta Chapman. – Ez volt az a katalizátor, amely az egész eseménysort mozgásba hozta.

– Nem a fa megmérgezésére gondoltam, hanem Judy Donohue-ra. Miért kellett bevonni pusztán csak arra, hogy hazudjon nekünk Sykesról, és fokozza a vele kapcsolatos gyanúnkat? Máshogy is elérhették volna. De most már értem.

– Nem tudlak követni.

– Nézd meg a nő kézfejét.

Chapman megnyomott néhány gombot, és még jobban kinagyította a képet.

– Elég piszkos a keze, de nézd a jobb alsó sarkot.

Chapman elképedt. – Az egy madár lába! A tetoválás Donohue kezén! Milyen madár is volt? A nyugati mezei pacsirta. Ő volt a hajléktalan nő, álruhában!

– Erre használták, aztán meg hogy megpróbálják befeketíteni Sykesot. Nem hiszem, hogy a főnökeit érdekelte, sikerül-e neki vagy sem. Sykes halott ember volt, és a nőt is az elejétől fogva el akarták intézni.

Chapman hátradőlt és belenézett a jegyzetekbe. – Tudod, Garchik beszélt arról, hogy a bombagyártók szeretik kipróbálni a termékeiket, hogy lássák, biztosan működnek-e.

– De általában valami félreeső helyen teszik, ahol nem feltűnő. Már amennyire nem feltűnő az, ha valaki felrobbant egy bombát.

– A Lafayette Park pedig éppen elég feltűnő. Ez pedig azt jelenti, hogy a Lafayette Park már nem próba volt, hanem maga az akció, bár csak egy része valami nagyobbnak.

Stone elgondolkodott. – Úgy lehet. A Lafayette Parkban lezajlott támadás csak azért történt, hogy kiváltsa valami másnak a bekövetkeztét.

– Van az a listánk a parkban sorra kerülő rendezvényekről.

– Nem hiszem, hogy ott kell keresnünk a választ.

– Egyetértek – mondta Chapman. – A rosszfiúk nem tudhatják, a park melyik részén lesz a rendezvény, vagy hogy megtartják-e egyáltalán.

– Pontosan.

Chapman folytatta. – Ez a nanodolog az, amitől mindenkinek tele a gatyája. Molekuláris szinten dolgoznak, így bárhová be tudnak férkőzni.

– Ráadásul bele lehet tenni őket bármiféle bio– vagy vegyi fertőző anyagba. Szintetikus pestis, lépfene vagy ricin. Nagy mennyiségben.

– De megint csak ott vagyunk, hogy ha ilyet akarnának csinálni, akkor miért tesznek egy bombát a fa alá a Fehér Házzal szemközt, de nem tesznek bele pestist vagy más veszélyes mikrobát? Ennek nincs értelme.

– Kezdettől nincs értelme az egésznek – értett egyet Stone. – Legalábbis abból a szemszögből, amelyből nézzük.

Chapman feltápászkodott. – Talán menjünk vissza oda, ahol az egész elkezdődött.

– Úgy érted, a Lafayette Parkba?

– Nevezzük annak, ami: a pokol tornácának. Nem is lehetne jobb neve. Tudhattam volna.

– Mire gondolsz?

– Hát egy nyamvadt békaevő franciáról nevezték el – vakkantotta Chapman.