53. FEJEZET

STONE ELŐSZÖR a kórházba ment, hogy meglátogassa Reubent. Már jóval azelőtt hallotta a barátja hangját, hogy a kórteremhez ért. Úgy tűnt, Reuben el akar menni, de az orvosok még szívesen benn tartanák pár napig.

Annabelle a kórterem bejáratánál találkozott Stone-nal. – Talán te tudsz egy kis józan észt csöpögtetni a fejébe – vetette oda.

– Kétlem, de azért megpróbálom – válaszolta Stone.

– Jól vagyok – dohogott Reuben. – Nem olyan ez, mint amikor először meglőttek. De annyi szent, hogy Ratchet nővérbe is golyót eresztek, ha tűkkel akar piszkálni olyan helyeken, ahol én nem akarom.

A nővér, aki Reuben életfunkcióit ellenőrizte éppen, csak a szemét forgatta a megjegyzés hallatán. – Sok szerencsét – súgta oda Stone-nak, miközben kiment mellette a helyiségből.

Stone lepillantott Reubenre. – Jól értem, hogy el akarsz menni innen?

– El akarom kapni azoknak a seggét, akik ezt tették velem.

Stone odahúzott egy széket, és leült. Ekkor megérkezett Caleb egy váza virággal.

– Mi a fene az?! – csattant fel Reuben.

Caleb elhúzta a száját ekkora hálátlanság hallatán. – Peónia. Nehéz hozzájutni ebben az évszakban.

Reuben teljesen megdöbbent. – Azt akarod mondani, hogy virágot hoztál nekem?

– Igen. Hogy kissé felvidítsam ezt a nyomasztó szobát. Az egész csupa szürke, meg ilyesmi. Sose gyógyulsz meg, mert tisztára depressziós leszel.

– Szerintem gyönyörű – mondta Annabelle. Elvette a virágot Calebtől, és megszagolta őket.

– Neked így is kell látnod, hiszen lány vagy – mondta Reuben. – De a hapsik nem visznek egymásnak virágot. – Hirtelen vad pillantást vetett Calebre. – Látta valaki, hogy ide hoztad?

– Mi? Én... hát, gondolom. Egypáran. A nővérállásnál a lányok megcsodálták.

Reuben, aki eddig ült az ágyban, most hanyatt vetette magát. – Hát ez remek. Most majd azt hiszik, hogy randizunk.

– Nem vagyok meleg! – kiáltott fel Caleb.

– Lehet, de úgy nézel ki – vágott vissza Reuben.

– Még hogy úgy nézek ki? – fintorgott Caleb. – Mégis, hogy néznek ki a melegek, kedves sztereotipizáló Neander-völgyi?

Reuben felnyögött, és egy párnát szorított az arcára. Hallották, hogy a párna alól nyöszörög. – Ha legközelebb hozni akartok nekem valamit, akkor legyen inkább egy sör, vagy ami még jobb, egy Playboy.

MIKÖZBEN ANNABELLE elment vázát keríteni a virágoknak, Stone Calebhez fordult. – Megkaptam a listádat a Lafayette Parkban sorra kerülő rendezvényekről, Erről akartam beszélni veled.

Reuben levette a párnát az arcáról. – Azzal mit akartok kezdeni?

Stone gyorsan elmagyarázta neki. – De rengeteg esemény lesz – tette hozzá.

– Így van – értett egyet Caleb. – De egy kicsit utánaástam a dolgoknak, és sikerült szűkítenem a listát. – Előhúzott pár papírt a zsebéből, és kiteregette őket az ágy végén. Stone föléjük hajolt, és tanulmányozni kezdte az anyagot.

Abból indultunk ki, hogy valami igazán nagy eseményről van szó. Különben minek vállaltak volna annyi vesződséget a Lafayette Parkban? – magyarázta Caleb.

– Úgy van.

Annabelle visszatért, hozta a csokrot a vázában, letette a tálalóra, és csatlakozott hozzájuk.

– Azt hiszem, öt olyan esemény van, ami érdekelhet minket – folytatta Caleb. – Mindegyik a következő hónap folyamán zajlik le. Először lesz egy klímaváltozási összeröffenés, ezt követi egy adóellenes tüntetés. Sok ember, sok lehetséges áldozat mindkét esetben. Azután az elnök mond beszédet a közel-keleti háborúkban elesettekre emlékezve. Jön a francia elnök is.

Reuben feltápászkodott. – Én erre szavazok. Két vezető egy csapásra. A mostani robbanás is akkor történt, amikor ott volt a brit miniszterelnök. Lehet, hogy az EU-ra utaznak.

– Rajta, Caleb, fejezzük be a listát – mondta Stone.

– Negyedszerre, lesz egy tüntetés a globális éhezés ellen – mondta Caleb. – Végezetül pedig egy demonstráció az atomfegyverek betiltásáért.

– Én aszondom, a terroristák a minőségre mennek, nem a mennyiségre – mondta Reuben. – Leszednek két államfőt és ezzel nagyobb feltűnést keltenek, mintha sok egyszerű polgárt ölnének meg.

Annabelle a fejét rázta. – Nem szükségképpen. Ha valami háborúellenes csoport, vagy ha olyanok, akik azt hiszik, az éghajlatváltozás baromság, akkor lehet, hogy ezek az események is célponttá válhatnak.

– Nem hinném, hogy az oroszokat annyira érdekelné az adópolitikánk – mondta Stone.

– Az oroszok? – kiáltott fel Caleb. – Ők állnak emögött?

Stone figyelmen kívül hagyta barátja kérdését, és tovább töprengett. – Kíváncsi vagyok, milyen messze kell lennie valakinek ahhoz, hogy távirányítással felrobbantson egy földbe temetett bombát. Másodszor, honnan tudják a robbantók, hogy hol áll majd a pódium az államfők számára? Tudom, hogy sokféle helyre szokták tenni, néha még a járdára is. Ez esetben ez a bomba nem ártott volna semmit.

– Megkérdezném Alexet. Ha kiderül, hogy valahol a Jackson-szobor közelében tervezték felállítani a pódiumot, akkor ez megerősíti azt, hogy kém van közöttük – javasolta Reuben.

– Azt hiszem, igazad van – vélte Stone.

– Majd én felhívom – ajánlkozott Annabelle. – Később úgyis találkozunk.

– Nekem vissza kell mennem dolgozni – szólt Caleb.

– Nekem is – mondta Stone.

– Na és velem mi lesz? – zsörtölődött Reuben. – Ti elmentek szórakozni, én meg itt poshadok.

Ekkor bejött egy ápolónő Reuben ebédjével. Letett egy tálcát, amin valami szivacsos massza volt, ez talán hús lehetett, némi zöldséggel, egy lisztes kiflivel és egy kis csészével, amiben pisinek látszó folyadék volt.

– Könyörgöm, mentsetek ki innen a francba – vinnyogta Reuben.

– Amint csak lehet, Reuben, megígérem – mondta Stone, és sietve távozott.

– Gyönyörködj a virágaidban! – förmedt rá Caleb. – Legközelebb meg elhozom a Village People-válogatásomat, hogy csináljunk egy kis jó hangulatot, és lehet, hogy egy nagyon dögös sálat fogok felvenni, meg a szűkített szárú farmeremet. – Ezzel kiosont a betegszobából.

Annabelle fölé hajolt, megpuszilta és hátrasimította a férfi csapzott haját. – Csak maradj itt egy kicsit, nagyfiú. Ne feledd, majdnem elveszítettünk. Mihez kezdenék nélküled?

Reuben erre elmosolyodott. Várt pár percet, hogy biztos legyen benne, mindannyian elmentek, majd felemelte a vázát. Mélyet szippantott a peóniák illatából, és elégedett arccal visszafeküdt.