37. FEJEZET

A TEVE KLUB, vezetőjét leszámítva, együtt ült Caleb Shaw-nak a Potomac folyóra néző lakásában, a virginiai Alexandriában. Caleb éppen teát és kávét szolgált fel Reuben kivételével mindenkinek. A nagytermetű férfi saját kulacsában hozott valami innivalót, ami vélhetőleg erősebb volt, mint az Earl Grey vagy a Maxwell House.

Annabelle fekete szoknyát, lapos bőrcipőt és farmerdzsekit viselt. Ő szólalt meg először, és a hangja tompa volt. – Mennyire rossz a helyzet, Alex?

Alex Ford, aki még mindig a munkához hordott öltönyt és nyakkendőt viselte, előredőlt a puffra támaszkodva, és kortyintott a kávéból, mielőtt válaszolt. – Hát elég rossz. Egy FBI-ügynök meghalt, három másik emberrel együtt, akik közül legalább az egyik a bombamerénylet gyanúsítottja.

– És mindezért Olivert vádolják? – kérdezte Caleb némi felháborodással a hangjában.

– Igen – mondta Alex. – Akár igazuk van, akár nincs. Mondtam Olivernek, hogy sokan nem túl boldogok attól, hogy részt vesz az ügyben, és ez most visszaszáll ránk.

Harry Finn, aki a falnak támaszkodva állt, megitta a kávéját, és letette a csészét. – Más szavakkal bűnbakot csinálnak Oliverből, és ez jó ürügy arra, hogy lerugdalják az esetről?

– Úgy van. Ámbár ahogy Olivert ismerem, ő is magát okolja a történtekért.

Reuben felmordult. – Ha az ember terroristákra vadászik, akkor baja eshet. Ráadásul rohadtul jól tudják, hogy ők hívták vissza maguk közé Olivert, nem pedig fordítva történt.

– Ez benne a legdühítőbb, Alex – mondta Annabelle. – Olivernek egyáltalán nem kellene ezt csinálnia. Az életét kockáztatja, és még őt vádolják valaki másnak a halála miatt.

Alex széttárta a karját. – Annabelle, ne légy naiv. Ez Washington. Itt senki és semmi nem tisztességes.

– Ettől máris jobban érzem magam – mondta Annabelle, és ellendítette a haját az arca elől.

– De mi történik most? – kérdezte Caleb.

– Nyomozást fognak folytatni. Kettőt, egész pontosan. A terroristák utáni hajsza természetesen folytatódik. De most lesz egy másodlagos nyomozás is, Gross ügynök és a többiek halálának az ügyében, annak eldöntésére, hogy van-e bizonyíték vétkes mulasztásra vagy szándékos bűncselekményre.

– Úgy érted, Oliver részéről – tisztázta Annabelle.

– Igen.

– Mi lehet a legrosszabb, ami történhet vele? – kérdezte Caleb.

– A legrosszabb? Akár börtönbe is mehet, ha úgy alakul. De az valószínűtlen. Lehet, hogy elveszik tőle az ügyet. Az már valószínűbb. Még ha vannak is barátai magas helyeken, senki sem bírja sokáig azt a nyomást. Kiváltképp, ha a média rászáll a dologra, és lerágja az összes csontot.

– Ez kész rémálom – mondta Caleb. – Ha a média tényleg szimatot kap, akkor elkezdenek Oliver és a múltja után nyomozni.

– Neki nincs múltja, legalábbis hivatalosan – jelen– tette ki Reuben mély, morgó hangon.

– Pontosan – mondta Caleb. – Én is erre gondolok. Nyughatatlanul fognak kutakodni, hogy rájöjjenek, ki is ez az ember.

– A kormányzatnak nem tetszene.

Reuben bennfentes módjára biccentett. – Oliver átkozottul sok titkot tud. Sok olyasmit, ami elég zavarba ejtő lenne, ha kiszivárogna.

– Tripla Hatos dolgokra, meg ilyesmire gondolsz? – kérdezte Annabelle.

– Pontosan.

– Csak nem... csak nem gondoljátok, hogy a kormány megpróbálná elhallgattatni? – kérdezte a nő elhaló hangon.

Caleb hitetlenkedett. – Ez azért mégsem a Szovjetunió, Annabelle. Mi nem gyilkoltatjuk meg orvul a saját embereinket.

Annabelle Alexre pillantott, aki gyorsan félrenézett. – Rendben – mondta a nő. – Stone különböző módokon és helyzetekben mindannyiunkon segített. Ebből az a kérdés következik, hogy miért vitatkozunk itt egyáltalán arról, hogy segítsünk-e neki?

– Nem az a kérdés – mondta Alex –, hanem az, hogy ha megpróbálunk segíteni neki, nem nehezítjük-e még jobban a dolgát?

– Az meg hogyan lenne lehetséges? – kérdezte Annabelle. – Most nagyjából mindenki ellene van. Szüksége van ránk. Csak mi maradtunk neki.

– Ebben a dologban elég világossá tette az álláspontját – vélte Alex. – Nem kér a segítségünkből.

– Csak mert nem akar minket veszélybe sodorni – vágott vissza a nő. – Ami engem illet, az nem elégséges indok.

Felállt a helyéről. – Úgyhogy megyek és segítek neki, akár akarja azt a segítséget, akár nem.