89. FEJEZET

ANNABELLE Stone-nal szemben ült a férfi faházában.

– Beengedtek hozzá – mondta, suttogásnál alig erősebb hangon.

– Alexhez?

Annabelle bólintott, és egyik ujjával a homlokára mutatott. – A gránitdarab nagyjából itt találta el. Ha pár centivel balra megy, elsüvít a feje mellett, és Alex nem feküdne most a kórházi ágyán kómában.

– Ugyanolyan az állapota?

– Még egy kicsit rosszabb is. – Elnyomta a feltörő zokogást. – A létfontosságú szervei rosszabbul működnek, mint tegnap.

Stone átnyúlt az íróasztalon, és megszorította kezét. – Nem tehetünk mást, mint hogy reménykedünk és imádkozunk, Annabelle. Csak ennyit.

– Olyan jó ember, Oliver. Szilárd, mint a szikla. Még akkor is mellettem állt, amikor szemét voltam vele.

– Alexszel kapcsolatban mindannyiunknak van mit megbánni, nekem valószínűleg több, mint bárki másnak. – Elvette a kezét, és hátradőlt a székén.

– El kell kapnunk azt a nőt, Oliver – mondta Annabelle, és a szeme már nem volt könnyes. Eltökélten nézett a barátjára.

– Tudom. El is fogjuk kapni.

Annabelle előhúzott néhány papírt a táskájából. – Miután felhívtál a pénzzel kapcsolatos kérdésekkel, beszéltem a bermudai kapcsolatommal.

– Na és hasznos volt?

– Van fogalmad, mennyi illegális pénz fordul meg naponta a karibi bankokban? Szó szerint százmilliárdok.

– Vagyis tűt keresünk a szénakazalban – mondta Stone csalódottan.

– Lényegében igen, de szerencsére van itt valami – mondta Annabelle, és az egyik papírt nézegette. – Öt– százmillió dollárt utaltak át táviratilag az egyik kajmán-szigeteki bankba egy hónappal ezelőtt. Lekötötték, és csak pihent ott a pénz alig több mint egy héttel ezelőttig, amikor felvették. Egy órával utána újabb öt– százmillió dollárt küldtek ugyanarra a számlára. Egy teljes hétig ült a pénz a számlán, amikor is megszűnt a lekötés. De nem utalták tovább másik számlára, hanem visszaküldték.

– Vissza a feladónak?

– Pontosan. Visszavonták.

– Melyik napon?

– Amelyiken Alex majdnem meghalt.

– Amikor megtudták, hogy Friedman akciója befuccsolt?

– Úgy van.

– Vagyis megkapta a fele pénzt, mert bizonyos feladatokat elvégzett. Ez valószínűleg a Lafayette Parkban végrehajtott robbantás lehetett, valamint Tom Gross megölése, és az olyan laza szálak elvarrása, mint Sykes, Donohue és a hispánok.

– Mi van Turkekullal?

– Ő különleges eset volt. Először azt hittem, hogy Friedman csak megragadott egy kínálkozó kedvező alkalmat, de most már nem vagyok biztos benne.

– Nem értem pontosan, mire gondolsz.

– Én magam sem. Csak ki kell várnunk, mi lesz a dologból. Kiderült, hogy hová ment a pénz?

Annabelle a fejét rázta. – A rendőrség nyomást gyakorolt a svájci bankokra, hogy nyissák meg a nyilvántartásukat, és meg is tették. Ez az illegális pénzforgalom nagy részét a karibi térségbe kényszerítette. A szigetlakók pedig nem olyan együttműködők, mint a svájciak. Több szakértelemre lesz szükség, ha ezt az infót meg akarjuk szerezni.

– Azt hiszem, talán megszerezhetjük – mondta Stone.

– De Friedmannek félmilliárd dollár áll a rendelkezésére. Azzal pedig remek szökési tervet lehet finanszírozni.

– Az biztos. De van egy kis problémája.

– A megbízója?

– Ha most nekiindul, akkor olyan jeleket hagyhat maga után, amelyek alapján elkaphatják. Ha meglapul, akkor esetleg elveszítik az érdeklődésüket, és más dolgokkal kezdenek törődni.

– De most akár fel is adhatja egyik vagy másik kartellt a merényletkísérletek miatt – vélte Annabelle. – Ezt nem hagyhatják, hiszen potenciális tanú ellenük.

– Nagyon dörzsölt ez a nő, és biztosan gondolt erre is. Egy okkal több, hogy lassan cselekedjen. Ez pedig még mindig csak az egyenlet egyik oldala.

– A másik oldalon pedig a zsaruk üldözik.

– Igen. Biztos vagyok benne, hogy Friedman már tudja, hogy rajta vagyunk.

Annabelle a távozásra készülve elkezdte összeszedni a papírjait. – Ha Alex nem épül fel, hogyan boldogulunk nélküle, Oliver?

Úgy látszott, nyomban sírva fakad megint. Stone átkarolta, és erősen magához szorította. Hagyta, hogy Annabelle Conroy, nemzedékének alighanem legtehetségesebb szélhámosa, aki egyben végtelenül jószívű és megingathatatlanul hűséges nő volt, halkan zokogjon a vállán.

Amikor abbahagyta, Stone megszólalt. – Sehogyan sem boldogulunk nélküle, Annabelle. Csak annyit tehetünk, hogy megpróbáljuk túlélni a napokat, egyiket a másik után. Azt hiszem, te meg én jobban értjük ezt, mint a legtöbb ember.

Annabelle csak bólintott némán, és elment. Stone figyelte, amint elhajt, aztán visszament a házba.

Odabent felhívott valakit, akivel csak nem régen találkozott, de akivel mégis tartós szövetséget kötött.

Joe Knox köszöntötte a vonal másik végén.

– Joe, itt Oliver Stone.

A férfi válasza klasszikus Knox-féle válasz volt. – Kíváncsi voltam, mennyi időbe telik, míg felhívsz ebben az ügyben. Egy óra múlva nálad leszek.