21. FEJEZET

MÁSNAP STONE ÉS GROSS tv-t néztek Gross irodájában. A média arról számolt be, hogy egy jemeni illetőségű csoport lövöldözött a Lafayette Parkban, és bombát is robbantott ugyanott. Azért tették, hogy bebizonyítsák: képesek egészen az amerikai kormányzati rendszer szívéig hatolni. Legalábbis ez derült ki a nyugati médiához eljuttatott üzenetük hevenyészett fordításából. Ezután rövid sajtótájékoztató következett, amelyen az FBI sajtóreferense válaszolt néhány újságírói kérdésre, de valójában semmi konkrétumot nem mondott.

– Biztosak lehetünk abban, hogy a jemeni üzenet hiteles? – kérdezte Stone.

Gross bólintott. – Bárki telefonált is, megvoltak neki a szükséges azonosító kódok.

– De ez csak azt bizonyítja, hogy az adott csoport telefonált, nem azt, hogy tényleg ők hajtották végre az akciót – mondta Stone.

– Úgy van. és néha tényleg hazudnak.

– Nem szolgáltak semmi hasznos információval arról, hogyan juttatták a fegyvereket és a bombát egyenesen az orrunk alá, ugye? – kérdezte Stone.

– Nem. És az hozza rám igazán a frászt, hogy ha képesek voltak sikeresen lecsapni a Lafayette Parkban, akkor mi következik ezután? Mi lehet egyáltalán biztonságban? Úgy van, ahogyan mondták: a helyszín jelképes. Ezekben a percekben minden amerikai ugyanezt gondolja.

– Képesek a terroristák átugrani az utcán, és a Fehér Házat is célba venni? – kérdezte Stone.

– Ebben az épületben mindenkinek ez a lehetőség jár most a fejében – bólintott Gross.

– Sok épületben – egészítette ki Stone.

– Hol a brit pincsikutyája? – kérdezte Gross.

– Magam se tudom – mondta Stone.

– Mi a véleménye róla?

– A legjobbak közül való, különben nem lehetne rajta ezen az ügyön.

– Vagyis jó hasznát veheti? – kérdezte Gross.

– Azt hiszem. Van már valami hír a kocogóról vagy az öltönyösről?

– Semmi. Marisa Friedmantől eltérően, az öltönyös tagról készült videofelvétel nem túl éles. Nem lep meg, hogy senki sem ismerte fel. Egyszer sem nézett a kamerák felé. Úgy látszott, valahogy mindig a földet nézi.

– Gondolja, hogy tudta, hol vannak elhelyezve a kamerák?

– Még én sem tudom az összes kamera helyét – felelte Gross. – De a médiában hirdetéseket helyeztünk el, hogy aki a parkban tartózkodott aznap este, jelentkezzék nálunk. Így jött el hozzánk Friedman is. Ezért meglep, hogy az öltönyös fickóról nem hallottunk.

– Hát, ha benne volt a buliban valahogy, akkor nem is fogunk hallani felőle – mutatott rá Stone.

Gross visszaült az íróasztalához, és egy tűzőgéppel kezdett játszani. – Mennyire tudta megfigyelni azt az embert?

Stone az emlékeiben kutatott. – Százhetven centi magas, kopaszodik, kissé csapott a válla. Az arcát nem láttam igazán jól. A bőre talán sötétebb az átlagos fehérnél, de hogy ez etnikai okokból van így, vagy csak lebarnult, nem tudom. De nyilvánvaló, hogy nem viselt turbánt, kufi-t vagy palesztin keffi-ját. Ez a felvételen is jól látszott volna.

– A leírása megegyezik azzal, ami a felvételen látható.

– Garchik ügynöktől hallotta? – kérdezte Stone.

– Félóránként nyaggattam az ürgét. Azt mondta, hogy ma visszamegy a parkba még egy kicsit kutakodni.

– Pontosan mikor akart visszamenni? – érdeklődött Stone.

– Azt mondta, ma délután.

Stone felállt.

Gross rábámult. – Megy valahová?

– Utánanézek pár dolognak.

– Megosztja majd velünk is, ha talál valamit?

– Én tisztességesen játszom.

– Utánanéztem magának az adatbázisokban, de nem találtam semmit.

– Meglepett volna, ha talált volna bármit is.

– Miért?

– Mert hivatalosan én nem létezek.