80. FEJEZET

CHAPMAN AZNAP reggel kilenckor hívta fel a megözvegyült Alice Grosst, és kérte, hogy találkozzon velük. Stone és Chapman kora délután érkezett a szerény, kétszintes házhoz a virginiai Centreville-ben. Alice Gross csakugyan úgy nézett ki, mint aki nemrég vesztette el a férjét. A bőre sápadt volt, egészségtelenül szürke. A szeme vörös, a haja rendezetlen. Gyűrött papír zsebkendőt tartott az egyik kezében, és egy üveg vizet a másikban, miközben betessékelte őket a kis nappaliba.

Stone kifestőkönyvet látott az asztalon, baseballütőt meg baselballcipőt az egyik sarokban. Mikor a tekintete rátévedt a Gross család fényképére, amin a szülők és négy gyerekük látszott, gyorsan másfelé nézett. Mikor Chapmanre pillantott, látta, hogy belőle is ugyanazt a reakciót váltotta ki.

Leültek a díványra, Alice Gross pedig egy széken foglalt helyet velük szemben.

Stone kezdte a beszélgetést. – Az ön férje nagyszerű ügynök volt, Mrs. Gross. Mindannyian érezzük a hiányát.

– Tudja, hogy ünnepélyes búcsúztatást rendeznek neki?

– Igen, hallottuk. Nem is kétséges, hogy megérdemli.

– Ő maga persze zavarban lenne. Sosem szeretett a figyelem középpontjában lenni. Ilyen volt. Csak tette a dolgát, és nem érdekelte, ki aratja le a babérokat.

Stone eleinte aggódott, hogy az FBI tájékoztatta Alice Grosst a férje halálának pontos körülményeiről és arról, hogy milyen szerepet játszott benne Stone. De úgy tűnt, ez nem történt meg.

– Mindent elkövetünk, hogy elfogjuk a tetteseket – mondta Chapman.

– Nagyon hálás vagyok érte – szipogta Gross. – Tom nagyon komolyan vette a munkáját. Mindig olyan sokat dolgozott.

– Azt mondta nekem, hogy aggódik, mert valakik megfigyelik – puhatolózott Stone.

Gross bólintott. – Igen, az övéi közül. Kérdeztek engem erről, már úgy értem, az FBI.

– És mit mondott nekik? – kérdezte Stone.

Gross zavarba jött. – Önök nem az FBI-tól érkeztek?

– Együtt dolgozunk velük – felelte Stone rövid habozás után.

– Én az MI6-tól jöttem – szúrta közbe Chapman gyorsan. – A férje talán említette.

– Ó, igen, csakugyan. Ön az angol hölgy. Tom beszélt önről. Azt mondta, ön nagyon ügyes.

– Köszönöm.

Gross sóhajtott egy rövidet. – Hát az FBI meglehetősen felbőszült, mármint azon, hogy Tom szerint a sajátjai kémkedtek utána. Azt hiszem, nem is hitték el.

– Ön elhitte?

– Tom elhitte, és nekem az elég volt – mondta büszkén.

– Nagyszerű – mondta Chapman. – Ezzel rátapintott a lényegre.

– Tom mondott ugyanis nekünk valamit – szólt Stone előrehajolva. – Önről.

– Rólam? – kérdezte a nő meglepetten.

– Igen. Azt mondta, hogy ön az egyetlen ember a világon, akiben megbízik.

Könnyek szöktek Alice Gross szemébe. Felemelte a zsebkendőt és letörölte. – Mindig nagyon közel álltunk egymáshoz. Szeretett FBI-ügynök lenni, de engem még jobban szeretett. Természetesen nem beszélhetett az ügyeiről, de azért nekem néha mesélt, én meg elmondtam a véleményemet. Az is előfordult, hogy igazam volt.

– Biztos vagyok benne, hogy nagy segítségére volt – mondta Chapman.

Stone vette át a szót. – Minthogy megbízott önben, nem mondott-e véletlenül valamit ezzel az üggyel kapcsolatban? Ami aggasztotta? Nem emlékszik ilyesmire?

Gross az ölébe ejtette a kezeit, és összevonta a szemöldökét. – Nem igazán jut eszembe semmi konkrét azon kívül, hogy szerinte valaki megfigyelte.

– Semmi? – próbált segíteni Chapman. – Lehet, hogy akkor jelentéktelennek tűnt, de talán fel tudna idézni valamit? Mindegy, milyen triviálisnak tűnik.

Gross a fejét rázta, de egyszer csak abbahagyta. – Tényleg mondott valamit egyik este.

Stone és Chapman előrehajolt.

– Igen?

– Azzal a terrorelhárítós ügynökkel kapcsolatban, akivel együtt dolgozott...

– Stephen Garchikkal? – kérdezte Stone.

– Úgy van.

– Mit mondott róla?

– Hát már későre járt, és készültünk lefeküdni. Megmosta a fogát, kijött a fürdőszobából és azt mondta, hogy utána kell néznie valaminek, amit ez a Garchik mondott neki.

– Nem említette, mi volt az?

Gross félig lehunyta a szemét, erősen próbált visszaemlékezni. – A bombával kapcsolatban. Arról, hogy miből készült.

Chapman és Stone egymásra néztek.

Gross folytatta. – Meg még valaminek utána akart nézni a nanoiparral kapcsolatban.

Stone meglepődött. – Beszélt önnek a nanobotokról?

– Hát próbált, de nem igazán értettem.

– Arra gyanakodott, hogy kapcsolat van a között, amiről Garchikkal beszélt és a nanobotok között? – kérdezte Chapman.

– Ezt így nem mondta. Csak annyit, hogy utána kell járnia ennek a két dolognak, mert fontosak lehetnek. Valami eszébe jutott. De sajnos nem mondta, mi volt az.

– Valami eszébe jutott? – töprengett Stone. – Na és gondolja, hogy sikerült utánajárnia?

– Kétlem.

– Miért?

A szeme megtelt könnyel. – Mert másnap megölték.