18. FEJEZET

PILLANATNYI csend támadt, amíg mindannyian átgondolták a kérdést. Aztán Gross szólalt meg: – Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogyan csinálhatta meg bárki is. A hely heti hét nap, napi huszonnégy órában megfigyelés alatt áll.

– Ez így van – mondta Garchik.

Nagyon is igaz, gondolta Stone. – De minden jel arra mutat, hogy mégiscsak ez történt. Abban a gödörben bombát helyeztek el.

Gross Chapmanre, majd Stone-ra bámult. – Tudja, hány ember lehet potenciálisan érintett egy ilyen ügyben?

– Kezdetnek megteszi azoknak a listája, akik a gödör kiásásában és a fa elültetésében vesznek részt – mondta Stone. – A Nemzeti Parkok Szolgálata végzi az ilyesmit, de lehet, hogy mások is részt vettek benne.

Gross előhúzta a telefonját, és kissé távolabb ment tőlük, miközben a gombokat nyomogatta.

Stone ekkor a Terrorelhárítás ügynökéhez fordult. – Mi következik azután, hogy meghatározták, miféle bomba volt az?

– Nos, akkor a BOGYÓ-ba kerül, azaz a Bomba– és Gyújtogatási Nyomozórendszerbe. Ezt a Terrorelhárítás tartja fenn. Az egész világra kiterjedő nyilvántartása van. A bombagyártók nem szeretnek eltérni bevett módszereiktől, aminek nagyon is gyakorlati okai vannak. Ha kitalálnak egy módszert, ami működik, nem változtatnak rajta.

– Mert egy új módszerrel esetleg önmagukat is felrobbanthatják – mondta szakértő arccal Chapman.

– Pontosan. A bombagyártókra az is jellemző, hogy szeretik előzetesen kipróbálni a cuccukat, és ez is a nyomukra vezethet. Robbantanak valahol az erdőben, valaki pedig bejelentést tesz róla. Nem gondolják végig, hogy ellenőrizhetik az összes drótot és csatlakozást anélkül, hogy előidéznék a detonációt. Mert maga a robbanóanyag fel fog robbanni. A gyenge pont csak a vezetékekben és az áramforrásban lehet.

– Lehet, hogy ezek a fickók csak az élvezet kedvéért is szeretik végignézni a robbanást. Tetszik nekik a durranás – vélekedett Chapman.

– Szerintem is – válaszolta Garchik. – Akárhogy is, lefuttatjuk az anyagot a BOGYO-n, hogy lássuk, van-e egyezés. Így talán megtudjuk, ki készítette a bombát. Sok bombagyártó módszerét ismerem fejből is, de itt semmi ismerős vonást nem látok.

– Van még valami? – kérdezte Stone.

– Pillanatnyilag nincs.

– Rendben. Ha van valami, kérem, azonnal közölje Gross ügynökkel.

Miután Garchik elment, Gross visszament hozzájuk, és a telefonjál a zsebébe csúsztatta. – Hát éppen most csaptam bele a lecsóba a washingtoni irodában.

Stone a robbanás kráterét nézte. – Térjünk vissza a kezdetekhez. Ki volt a célpont?

Gross Chapmanre nézett, és megszólalt. – Az elég világos. A brit miniszterelnök.

– De ő nem is volt a parkban – felelt Stone.

– De úgy volt, hogy ott lesz. Épp akkortájt, mikor a bomba felrobbant. És annak ellenére, amit Garchik mondott, valószínűleg időzítőt használtak. Majd pedig véletlenül elsült, amikor az az ürge beugrott a gödörbe.

Stone a fejét rázta. – Az ilyen akció precizitást igényel. Ha véletlenül robban fel valami, az egész terv lelepleződik. Második dobásuk pedig nincs. Értelmetlenül riadóztatnak mindenkit. A maguk elmélete pedig nem magyarázza meg a géppisztolytüzet.

– Hát így elmondva tényleg nem sok értelme van – ismerte el Gross.

Stone most Chapmanre nézett. – Maga folyton azt mondja, hogy a miniszterelnök gyalog akart átmenni a parkon. Ki állította ezt?

– A miniszterelnök hivatalában hallottam.

Stone a park északi széle felé nézett, és megpróbálta pontosan felidézni magában, mit is látott előző éjjel. De a legélénkebb részletek csak nem akartak előjönni. Valószínűleg a fejét ért ütés miatt. Vagy talán, ismerte el magának, öregszem.

Csatlakoztak Grosshoz, aki a Hay-Adams Szálló tetőkertjét vizsgálta át. A fakoronák csakugyan elzárták a kilátást a parkra.

– Tényleg vaktában lődöztek – állapította meg Gross –, mert ha van lenn egy megfigyelőjük, akkor tudták volna, hogy a miniszterelnök nincs a parkban.

A padlón jelzések voltak ott, ahol a hüvelyeket megtalálták.

– TEC-9-esek, ahogy mondtam is korábban. Több mint kétszáz lövedék. Úgyhogy alighanem több fegyverről van szó.

– Egyetértek – mondta Stone, ahogy a padlót vizsgálgatta. – Odalent a szállóban senki nem hallott, nem látott semmit?

– Azt hiszem, sok ember látott és hallott dolgokat, de hogy pontosan vissza tudnak-e emlékezni és el tudják-e mondani nekünk, az teljesen más kérdés.

– Gondolom, a hüvelyeket egybevetik a parkban kiásott lövedékekkel – mondta Stone.

– Megtörtént – felelte Gross. – Nem mintha sok kétség lett volna.

– Az jó, mert minden mással kapcsolatban rengeteg a kétség – jegyezte meg Stone.