86. FEJEZET

OLIVER STONE a kórház várójában ült, a Teve Klub többi tagja és Mary Chapman társaságában. Mindannyian csendben voltak. Mindannyian maguk elé bámultak, szembenézve annak lehetőségével, hogy újabb társukat veszíthetik el.

Annabelle szeme vörös volt, arca puffadt, és zsebkendőt szorongatott a kezében. Caleb és Reuben, akinek keze és lába még be volt kötve, egymásnak dőlve ültek lehajtott fejjel. Harry Finn a falnak dőlve állt az ajtó mellett. Nem ismerte Alex Fordot olyan jól, mint a többiek, de ahhoz elég jól, hogy nagyon felkavarja, ami történt vele.

Alex az életmentő műtét után az intenzív osztályra került. Az orvosok szerint súlyos trauma érte, a koponyája berepedt a robbanás által leszakított kődarabtól. A vérömleny majdnem végzett vele. Kómában volt, és nem lehetett tudni, hogy visszatér-e belőle valaha is.

Stone sorra odament a barátaihoz, halk, megnyugtató szavakat mondott nekik. Mikor Annabelle-hez ért, a nő felállt, és kiment. Stone utána indult.

Chapman belekapaszkodott a karjába. – Talán most egy kis magányra van szüksége.

– Pillanatnyilag a magányra van legkevésbé szüksége.

Odament Annabelle-hez, aki egy ablakban állt, és a lenyugvó napba bámult.

– El sem hiszem, Oliver – mondta remegő hangon. – Ébressz fel, és mondd, hogy ez az egész nem igaz.

– De még él. Kemény fickó. Csak hinnünk kell abban, hogy felgyógyul.

Annabelle leült egy székre, Stone pedig mellette állt. Mikor a nő sírva fakadt, adott neki egy csomó papír zsebkendőt, amit magához vett, mielőtt elindult utána.

Mikor a zokogása egy kicsi alábbhagyott, felnézett Stone-ra. – Az orvosok nem voltak valami optimisták.

– Sohasem azok. Az a dolguk, hogy tompítsák, nem pedig élesszék a reményeket. Így aztán, ha a páciens megússza, akkor az orvosok ügyesebbnek tűnnek, mint amilyenek valójában. De ők nem ismerik úgy Alexet, ahogyan mi.

– Igazi hős. A legbátrabb ember, akit ismerek.

– Úgy van – értett egyet Stone.

– Te küldtél neki elektronikus levelet? A bombáról?

Stone bólintott, és a feje minden mozdulatára nőtt a bűntudata. Igen, én küldtem neki az elektronikus levelet. Én miattam nézett szembe a veszéllyel. Miattam fekszik most kómában.

Leült a nő mellé. – Én... én nem voltam eléggé nyílt Alexszel ebben az ügyben. – Visszagondolt arra, amikor Chapman és ő kijött Friedman irodájából azon az estén. Alex odalépett hozzá, nyilván beszélgetni akart.

Én meg egyszerűen leráztam. Most pedig kómában van.

Stone, bár a barátai előtt erősnek mutatkozott, váltott pár szót az orvosokkal a többiek érkezése előtt. Nem voltak derűlátóak a felépülést illetően.

– Megsérült az agya? – kérdezte tőlük Stone.

– Ezt még nem tudjuk megállapítani – válaszolta az egyikük. – Most csak próbáljuk életben tartani.

– Oliver?

Megfordult, és látta, hogy Annabelle nézi. – Min gondolkoztál el?

– Azon, hogy cserbenhagytam a barátomat. Hogy nálam jobb barátot érdemelt volna.

– Ha nem küldesz neki üzenetet, a bomba a tömegben robban, és sokan meghalnak.

– A racionális énem érti. – Megérintette a mellét. – Csak itt benn, ez a rész nem. Először Milton. Most meg Alex. Véget kell vetnünk neki, Annabelle. Muszáj.

– Mindnyájan tudtuk, mibe vágtunk bele.

– Nem, azt hiszem, igazán senki sem tudta. De nem számít.

– Tudni akarom, kik tették. Azt akarom, hogy megfizessenek érte.

– Meg fognak, Annabelle. Esküszöm neked.

A nő éles pillantást vetett rá. – Utánuk mész?

– A végén vagy ők maradnak, vagy én. Ennyivel tartozom Alexnek. Legalább ennyivel tartozom neki.

Stone végignézett a folyosón. Úgy tűnt, érzékel valamit, mielőtt bármi történt volna.

Annabelle felfigyelt. – Mi az?

– Jönnek.

– Kik jönnek?

Segített Annabelle-nek felállni, és átölelte. – Megígérem, hogy megtalálom azokat, akik ezt tették. Megígérem.

– Nem kezdhetsz hozzá egyedül, Oliver.

– Ezúttal egyedül kell csinálnom.

Mikor hátrább lépett Annabelle-től, könnyes volt a szeme. Lefolytak keskeny arcán. Annabelle döbbenten meredt rá. Sohasem látta sírni Oliver Stone-t.

– Oliver?

Homlokon csókolta a férfit, aki elfordult, és elindult a folyosón, éppen akkor, amikor az öltönyös férfiak befordultak a sarkon és feléje siettek.