67. FEJEZET

ÖT PERC ELTELTÉVEL a Szent János-templomban voltak, és az elnöki padsor hímzett imazsámolyát csodálták.

– James Madison, John Quincy Adams – olvasta Chapman, amint lenézett a térdeplőre. – Lenyűgöző névsor.

– Hát a te hazád nem így gondolta akkoriban. Forradalmároknak, sőt terroristáknak nevezték őket – mondta Stone.

– Pár száz év a legszögesebb ellentéteket is fel tudja oldani.

A zöld-khaki színű egyenruhát viselő nő belépett a templomba, és levette a sapkáját. Meglátta őket, és odasietett.

Chapman megszólította. – Láttam abból, ahogy ránk nézett, hogy szeretne velünk beszélni. Köszönjük, hogy találkozik velünk.

– Igazán nem tudom, hogy fontos-e. És még ha most szünetünk van is, nem maradhatok el sokáig.

– Hogy hívják? – kérdezte Chapman.

– Judy Donohue.

– Nos, Ms. Donohue, mi foglalkoztatja? – kérdezte Stone.

– Valami, amit akkor hallottam, amikor eljöttek Mr. Sykesszal beszélni.

– Honnan tudta, hogy ott voltunk? – kérdezte Chapman. – Mr. Sykes egyedül volt.

Erre Donohue zavarba jött.

Ezt érzékelve Stone megkérdezte: – Mióta van a Nemzeti Parkok Szolgálatánál?

– Tíz éve. Igazán jól érzem magam ott.

– Idevalósi? – kérdezte Stone.

– Nem – mondta a nő, fanyarul elmosolyodva. – Olyan messzire, amilyenre csak lehet ettől a helytől.

– Na és hol van a hely? – kérdezte Chapman.

– A semmi közepén nőttem fel, Montanában. Isten országában. A szabadban dolgoztam világéletemben. – Feltartotta egy egyik kezét. A kézfején egy madár tetovált képe volt. – Ez a Sturnella neglecta, vagyis a nyugati mezei pacsirta, Montana állami madara. Akkor csináltattam, amikor tizenhat éves voltam. A barátnőim szíveket meg pasik neveit tetováltatták magukra. Én a vadvilágot választottam.

– Na és mit mondott Mr. Sykes? Gondolom, maga a közelben volt.

Donohue arckifejezése megváltozott. – Nem akartam hallgatózni – mondta gyorsan. – Én csak dolgoztam, és...

– És meghallott dolgokat – mondta Chapman barátságosan. – Tökéletesen érthető.

– Na és mit hallott, ami felkeltette a gyanúját? – kérdezte Stone.

– Azt mondta, várjuk a botanikust, hogy megvizsgálja a fát. Meg hogy össze kell állítanunk a tápanyagokat, a különleges talajt meg ilyesmit.

– Úgy van – mondta Stone. – Nem így kellett volna lennie?

– De igen.

– Rendben – mondta Stone lassan. – Akkor mi a probléma?

– Tudom, hogy nem fejezem ki magam valami világosan. Ezért is dolgozom a kezemmel és nem a fejemmel.

– Csak nyugodtan, Judy – mondta Chapman segítőkészen.

– Hát tudják, a botanikus már megvizsgálta a fát, és kiállította a bizonyítványt, hogy teljesen egészséges. Megnézte még egyszer, amikor a gödörhöz vitték, de csak azért, hogy nem sértették-e meg a daruzáskor. A tápanyag és a talaj is készen volt már.

– Azt mondja tehát, hogy nem volt szükséges azt a gödröt nyitva hagyni?

– Valóban nem. Még emlékszem is, amikor felállítottuk a szalagkordont, arra gondoltam, hogy micsoda hülyeség nyitva hagyni a gödröt, hiszen mi van, ha valaki beleesik vagy ilyesmi.

– Valaki bele is esett.

– Hát, szóval én furcsának tartottam.

– Sykes mivel magyarázta, hogy nyitva maradt a gödör? – kérdezte Stone.

– Nem magyarázta semmivel. Ő a művezető. Mi azt tesszük, amit ő mond.

– Amikor Gross ügynök jött, akkor mindannyian jelen voltak amikor feltette a kérdéseit?

– Egy ideig igen, de aztán elment Mr. Sykesszal.

– Gondolom, a betemetetlen gödör témája nem merült fel, amikor még mindannyian együtt voltak?

– Emlékszem, az FBI-ügynök rá akart térni a kérdésre, de Mr. Sykes azt mondta, hogy ideje visszamennünk dolgozni, és ő majd válaszol a többi kérdésre.

– A többi dolgozónak nem voltak hasonló kétségei a gödörrel kapcsolatban? – kérdezte Chapman.

– Jó csapat, elkötelezettek, de követik az utasításokat, és nem sokat töprengenek rajtuk. Azt hiszem, én egy kicsit önállóbb vagyok. És miután hallottam, amit Mr. Sykes mondott, úgy gondoltam, tudniuk kell róla.

– Helyesen cselekedett, Judy – mondta Chapman.

– Vissza kell mennem.

– Jól van – mondta Stone. – Sokat segített. De ne említse senkinek.

Donohue ideges mosollyal bólintott. – Gondolják, hogy Mr. Sykes valami rosszat tett?

– Annyi bizonyos, hogy ki fogjuk deríteni – felelte Stone.