78. FEJEZET

– CSAK AZÉRT JÖTTEM, hogy megmondjam, mennyire sajnálom.

Stone Friedman irodájának ajtajában állt a Jackson téren. A nő ránézett. Farmert, pólót és szandált viselt. A haja kócos volt, és valami elmázolódott a bal arcán. A válla fölött Stone költöztetődobozokat látott.

– Értem – mondta. – De nem volt szükséges. Az akció félrecsúszott. Fejek hullanak. Így megy ez. Megtettem a tétet, de más nyert.

– Engedély nélküli akció – helyesbített Stone. – Ami miattam zajlott le.

A nő vállat vont. – Nem számít már, vagy igen?

– Elköltözik?

– Lehúzom a rolót.

– Magasabb utasításra?

– Sosem állt közel hozzám a dolog. Állam bácsi fizette a számlákat. És megtartotta az összes profitot. Ha a saját üzletem lett volna, már rég visszavonulok szép jövedelemmel.

Elhallgatott, és csak nézték egymást. – Van egy kis friss kávém, éppen most fő. Kér belőle?

– Rendben, de meg vagyok lepve, hogy nem rántott rám pisztolyt.

– Higgye el, megfordult a fejemben.

Leültek az íróasztalhoz. Stone beleivott a kávéba. – Most mihez fog?

– Mihez fogok? Jó kérdés. A megbízatásomat visszavonták.

Stone elámult. – De nem véglegesen?

– De – válaszolt Friedman csendesen. – Fuat Turkekul volt az egyetlen kapcsolatunk ahhoz az ügyhöz, amiről a főnökeim azt hiszik, olyan szörnyű lesz, mintha maga Sztálin térne vissza. Én pedig elveszítettem.

– Nem, én veszítettem el. Meg is mondtam Weaver– nek a szemébe.

– Nem számít. Én hagytam, és ez ugyanaz. Nem volt megfelelő felhatalmazásom, elsősorban azért, mert nem adták meg.

Stone körülnézett az irodában. – Mit fog most csinálni?

– Hát a következő évet azzal fogom tölteni, hogy beadványokat és fellebbezéseket írok, próbálom megmagyarázni a megmagyarázhatatlant valami titkos kormányzati bizottságnak, amely mindent megtesz azért, hogy rosszabb történjen velem, mint egy egyszerű kirúgás.

– Micsoda, talán börtön?

– Miért ne?

Stone letette a csészéjét. – Van valami lehetősége a magánszektorban?

Friedman a fejét rázta. – Romlott áru vagyok. Akik felvennének hozzám hasonló munkaerőt, mind az állami szektorban kezdték, és ha nem akarnak kiesni a kormányzat kegyeiből, akkor én persona non grata vagyok számukra.

– Van még más is, ami miatt aggódhat – mondta Stone.

– Kikerültem a napvilágra – bólintott a nő. – Tudják, mit próbáltunk elérni Fuattal. Ha pedig ezt tudják, akkor rólam is tudnak. Az oroszok megpróbálnak majd megölni, ha másért nem, szakmai elégtételért.

– Nem kap védelmet?

– Nem. Az ügynökség minden kapcsolatot megszakított velem. Annyi évi kiváló szolgálat nem ér meg egy icipici segítséget sem, amikor szükségem lenne rá. – Rezignáltan elmosolyodott. – De miért is vártam volna mást?

Stone nem szólt semmit. Kortyolt a kávéból és a nőt nézte.

Friedman körülnézett a helyiségben. – Tudja, bármilyen ostobaságnak hangzik is, hiányozni fog ez a hely.

– Nem hangzik ostobaságnak.

– Kém voltam, de üzletasszony is. És nem is voltam olyan rossz lobbista.

– Biztos vagyok benne.

Friedman ránézett a férfira. – Na és maga?

– Mi van velem?

– Ugyan már, hisz Virginiáig hallatszott, ahogy Riley Weaver üvöltözik.

Stone vállat vont. – Jó darabig nem voltam a szakmában, hát most megint nem leszek.

– Weaver a skalpjára pályázik.

– Tudom.

– Pokollá fogja tenni az életét.

– Azt is tudom.

– Arra gondoltam, elmegyek egy lakatlan szigetre, ahol Weaver és az oroszok nem találnak rám.

– Van ilyen hely?

– Érdemes utánajárni.

– Az pénzbe kerül.

– Takarékoskodtam.

– Én nem.

A nő kutatóan nézett rá. – Magányosan akar kóborolni?

– Én egész biztosan olyan poggyász vagyok, amire nincs szüksége.

– Sose lehet tudni. Mi ketten a világ ellen.

– Én csak lelassítanám.

– Valami azt súgja, hogy nem. Két öreg kém az úton.

– Maga nem öreg, Marisa.

– Maga sem, John.

– Oliver.

Friedman felállt, és melléje ült. – Csak itt és most hadd legyen John.

– Miért?

A nő megcsókolta.

Stone meglepetten húzódott hátra. – Épp most tettem tönkre a karrierjét.

– Nem. Lehet, hogy csak rányitotta a szemem a jövőre.

A testét hozzányomta a férfiéhoz, majdnem letolta a székről. Az illata behatolt Stone orrlyukaiba, akinek mintha egy hegesztő szikrája robbant volna az agyának abban részében, amely az érzékeiért felelős.

Elhúzódott a nőtől, és megrázta a fejét. – Bejártam az egész világot, de még nem éreztem ilyen illatot. Valósággal fejbe kólintott.

Friedman elmosolyodott. – Thaiföldön találtam ezt a parfümöt. Az Államokban nem kapható. A neve nagyjából úgy fordítható le, hogy „Két szív mint egy”. A férfiak legelemibb ösztöneire hat. De nemcsak azokra, hanem az érzelmeikre is.

– Hát ezt tanúsíthatom.

A nő közelebb húzódott. – Ne utasítsa el az ajánlatomat olyan könnyedén.

– Nem utasítom. De akkor is, nagy őrültség lenne.

– Semmi sem őrültség, ha igazán akarja. – Friedman visszaült a helyére. – Nem gondolja, hogy megérdemel egy kis boldogságot? Egy kis békességet mindazok után, amin átment?

Stone habozott. – Át kell gondolnom.

Friedman megérintette az arcát. – Nem is kérek többet, John. Régóta várok valaki olyanra, mint maga. A karrieremnek vége. De talán találtam helyette valami mást.

– Megkaphat bárkit, akit csak akar. Miért éppen engem választ?

– Mert éppen olyan, mint én.