75. FEJEZET

EGY NAPPAL KÉSŐBB Stone egy vendéglőben ült, ami a Tizennegyedik utcára nézett. Farmert viselt fehér inggel és fekete dzsekivel. A pisztolya nála volt, de a jelvénye nem. A jelen helyzetben az előbbi fontos volt számára, az utóbbi pedig értéktelen. Az étterem távoli sarkában, de a bejáratra jó rálátással, Harry Finn ült, egy pohár gyömbért kortyolgatva és ráérősen tanulmányozva az étlapot. 9 mm-ese egy tokban függött a mellkasa előtt.

Mary Chapman a vendéglő másik sarkában ült egy bárszéken, és kólát iszogatott. Waltherjét a retiküljébe tette.

Három pisztoly várta a prédáját.

Stone felállt, amikor beléptek. Fuat Turkekul kissé elütött a bűbájos Friedmantől. A nő sötét nadrágkosztümöt viselt, haja makulátlanul keretezte a fejét és vállát. Gyönyörű hölgy, gondolta Stone. Ez pedig az ő szakmájában hasznos dolog. Vonzott bizonyos típusú férfiakat, és egyben elérte azt, hogy bizonyos típusú férfiak a fizikai vonzerejére összpontosítsanak ahelyett, ami árthatott nekik, vagyis a nő agya helyett.

Stone kezet fogott Turkekullal, és mindannyian leültek. A török pillantása végigpásztázta a helyiséget, majd visszatért Stone-ra. Egy szalvétát terített az ölébe, mielőtt megszólalt.

– Nagyon meglepődtem, amikor Ms. Friedman arra kért, hogy találkozzak önnel. Azt feltételeztem, hogy ön is benne van a... hogy is mondják?

– A körben? – segített Stone.

– Igen.

– Nos, csinálok ezt-azt – mondta Stone semleges hangon. A pillantása felmérte a vendéglő minden sarkát, és meg volt elégedve az eredménnyel. Két öltönyös őr jött Turkekullal és Friedmannel. A ruhatár mellett várakoztak. Mint Stone Friedmantől megtudta, az őrök szigorú parancsot kaptak, hogy amikor Friedman Turkekullal van, tartsanak diszkrét távolságot. Riley Weaver emberei ébernek, de lazának tűntek. Stone kissé hátrább húzódott, hogy ne legyen a szemük előtt, ha netán felismernék.

– No és milyen okból kívánt találkozni velem? – kezdte Turkekul a beszélgetést.

– Hogy állnak a dolgok Adelphiával?

– Nagyon jól tudunk együtt dolgozni. Kezdek belejönni. Ms. Friedman is kiváló munkatárs.

– Fuat arra számít, hogy az elkövetkező hónapokban komoly haladást érünk el – szúrta közbe Friedman. A szükségesnél talán egy szívdobbanásnyival tovább nézett Stone-ra, mielőtt elkapta a pillantását, és felvette az étlapot, amit a pincér épp akkor tett eléje.

Turkekul feltartotta a kezét. – Az ilyesmi időbe telik. Az amerikaiak mindent azonnal akarnak. – Felnevetett.

– Igen, ilyen a hírünk – értett egyet Stone. – De a legutóbbi fejlemények nyugtalanítóak.

Turkekul tört egy darab kenyeret az asztal közepén levő kosárból, és beleharapott. Lesöpörte a morzsákat az öltönyéről a földre. – A bombáról meg ilyesmiről beszél?

– Meg az FBI-ügynök haláláról. A második bombáról. A Nemzeti Parkok Szolgálata egyik munkatársának a haláláról. Ezt meg kell állítani.

– Igen, igen, de mi közöm nekem ehhez?

– Egy jemeni csoport, közismert al-Kaida-kapcsolatokkal, felelősséget vállalt az eseményekért, így azt hiszem, sok köze van magához. Önre bízták, hogy fogja el a csoport vezetőjét.

Turkekul ekkor már a fejét rázta. – Már mondtam önnek korábban is, hogy a jemeni csoport megbízhatatlan. Nem hiszem, hogy ők állnának a merénylet és a többi bűncselekmény mögött.

– Miért? – kérdezte Stone egyenletes hangon.

Turkekul feltartotta az egyik ujját. – Először is, ehhez nem elég fejlettek. Az efféle hosszú távú tervezés és precíz végrehajtás nem éppen az erősségük. Bele tudnak tenni egy bombát egy autóba, és felrobbantják, de az minden. – Feltartotta még egy ujját. – Másodszor, egyszerűen nincsenek meg az erőforrásaik egy ilyen akció végrehajtásához itt. Több halálesetről beszél, de mind külön incidens során történt. Nem, nem ők voltak azok.

– Rendben, de akkor mit gondol, kik lehettek? – Stone Friedmanre pillantott. – A régi barátja, Oszama? Neki kétségkívül megvannak a képességei a hosszú távú tervezéshez. Meg az erőforrásai is.

Turkekul elmosolyodott, és megint csak a fejét csóválta. – Nem hiszem.

– Mire alapozza ezt?

– Ő másik, hogy is mondják csak, másik vasat tart a tűzben.

– És mi van azon a vason?

– Ezt e pillanatban nem mondhatom el.

Stone előredőlt. – Azért kértem, hogy találkozzunk, mert egyezséget akarok kötni önnel.

Turkekul meglepődött, és Friedmanre nézett, aztán vissza Stone-ra. – Már van egy egyezségem az önök kormányával.

– Nem mondtam, hogy a kormányom nevében.

Turkekul megdöbbent. – Nem értem. – És megint Friedmanre nézett.

– Egy kicsit fel kell gyorsítanunk az eseményeket. Most megvan hozzá a szükséges információnk. – Friedman Stone felé biccentett.

Stone az előre megbeszélt végszó hallatán átvette a szót. – Felfedeztük, hogy tégla van köztünk.

Turkekul elképedve nézett rá. – Tégla? – Majd Friedmanhez fordult. – Pontosan hol?

– Nagyon közel – felelte Stone. – Még nem ismerjük az illető személyazonosságát, de annyit tudunk, hogy valami nagyszabású dologra készül.

– De hogyan tudnak bármit is tenni ellene, ha nem tudják pontosan, ki az illető? – kérdezte Turkekul, nyugalmat erőltetve magára.

– Ez a helyzet hamarosan megváltozik – mondta Stone. – Azt elmúlt egy hónap során volt egy olyan forrásunk, amelyet jól kiaknáztunk. Ezért is vontak be engem az ügybe, és ezért is ragaszkodtam a jelenlétéhez, Fuat. Hívhatom Fuatnak, ugye?

– Persze. De továbbra sem értem, miért érdeklem én önt ezzel az üggyel kapcsolatban?

Stone előrehajolt, és lehalkította a hangját. – Nem bánná, ha valahol másutt folytatnánk ezt a beszélgetést, ahol nem vagyunk ennyire szem előtt?

Turkekul Friedmanre nézett, aki biccentett. – Ezt igazán hallania kell, Fuat. Közvetlenül érinti önt.

A török maga mögé pillantott, az őrök felé. – Marisa tudja, hogy nem szoktam egyedül közlekedni.

– Meg lehet szervezni – mondta Stone.

– Hogyan? – kérdezte Turkekul idegesen.

– Meg lehet szervezni – mondta Stone újra. A szemével Chapman és Finn elé intett. Mindketten biccentettek, amikor Turkekul rájuk nézett.

– Nem mondhatja el itt? – kérdezte Turkekul.

Stone hátradőlt. – Ön megbízik Marisában. Ő pedig megbízik bennem, különben nem hozta volna önt ide.

– Megbízom benne.

– Akkor mi probléma?

– Ön nyilván soha nem élt a Közel-Keleten.

– Ellenkezőleg, éltem ott.

Stone a következő szavakat pastu nyelven mondta. Aztán fárszira váltott. A hatás nem maradt el.

– Honnan ismeri ezeket a nyelveket? – kérdezte Turkekul.

– Ősz a hajam. Régen vagyok ebben a szakmában. De ön arról beszél, hogy nem bízik senkiben, mert a barát csak addig barát, amíg nem válik ellenséggé.

– Pontosan.

– Akkor kockáztatom, hogy kihallgatnak, és itt mondom el önnek, miért kell önt bevonnunk.

– Tehát?

– Fatvát bocsátottak ki. Magánfatvát.

– Fatvát? Ki ellen?

– Ön ellen.

Turkekul megdöbbent. – Ellenem? Nem értem.

– Valaki rájött, hogy ön segít az amerikaiaknak, Fuat. Ki akarják iktatni.

Turkekul pillantása Stone és Friedman között ingázott. – Fatvát? De hát én tudós vagyok, nem fenyegetek senkit.

– Valaki rájött, mit is csinál igazából. Ez világos. Úgy tűnik, hogy a tégla, akiről beszélek, önt vette célba. Tudnak az árulásáról.

– Ez... ez elképesztő.

– Nem, az információnk sziklaszilárd. Amint tudja, hatalmas mértékben fejlesztettük a hírszerzési hálózatunkat a világnak azon a részén.

– Ki bocsátotta ki a fatvát?

Stone mondott egy nevet, és Turkekul arca elszürkült.

– Ők a...

– Igen. Az a csoport pedig, amelyet a fatva végrehajtására kiszemeltek, arról híres, hogy sohasem hibázik. Nem mondom ki a nevüket, de higgye, el, ismeri őket.

Turkekul teljesen összezsugorodott, a kezét tördelte.

Stone nézte a férfit. – Tudom, hogy a vallása nem engedi meg az alkohol élvezetét, de talán most kivételesen egy kortyot? Aztán megbeszéljük, mit tehetünk önért.

– Igen, azt hiszem. Talán egy kis bort – mondta gyorsan.

Friedman intett a pincérnek.

Tíz perccel később Turkekul távozott Friedman társaságában. Miután elmentek, Stone és Chapman a hátsó kijáraton át távoztak, és beszálltak egy fekete, páncélozott, golyóálló üvegű Yukonba.

– Szép munka volt, Oliver – mondta egy barátságos hang hátsó ülésről.

James McElroy ült ott. – A kapcsolat zavartalan és tiszta volt. Mindent jól hallottam.

Stone hátradőlt a bőrülésre. – Hát akkor lássuk, hogy emberünk bekapta-e a csalit.