63. FEJEZET

– DE MIÉRT éppen Friedmannel? – kérdezte Chapman, amint a H utcán gyalogoltak.

– A parkban volt. Mint mondtam, egyszerű kizárásos eljárás.

– De hiszen megmagyarázta, mit keresett ott. Önként jelentkezett.

– Én is azt csinálnám, ha vaj volna a fejemen. Szerepelt a videón. Ha nem jelentkezik, az igencsak gyanús lett volna. Így elejét vette a gyanúnak, és úgy tűnt fel, mint törvénytisztelő, becsületes állampolgár.

– Házasságtörő állampolgár. De éppen ott van az irodája – mutatott Chapman egy sorházra a Jackson téren. – Teljesen logikus, hogy a parkban volt.

– Kérlek, ne mutogass, hátha éppen figyel. Már visszaengedték az itt dolgozókat az irodáikba.

Chapman leejtette a kezét, és megbánta indiszkrét mozdulatát. – Bocsánat.

– Azt állította, hogy lobbista, és lehet, hogy tényleg az. De az is lehet, hogy több annál.

– Vagyis ő lehetett Turkekul nem tervezett találkozója?

– Ha Turkekul ilyen találkozóra készült, akkor Friedman volt az egyetlen a parkban, akivel találkozhatott – vélte Stone.

– Ebben az esetben viszont beszélhetett volna róla Sir Jamesnek és a többieknek.

– Lehet, hogy a nőnek is falaznak.

– Mert része a küldetésének?

Stone bólintott.

– Szerinted tehát a nő azért volt a parkban, mert Turkekul is ott volt?

– Igen, így képzelem – felelte Stone.

– De találkoztak is?

– Egyszerre távoztak. Nem láttam, hogy bármi módon érintkeztek volna egymással. A nő telefonált, Turkekul nem.

– Lehet, hogy találkozni akartak, csak...

– Csak elkezdődött a lövöldözés és felrobbant a bomba.

– Mit gondolsz, milyen ügyben akartak találkozni?

– Fogalmam sincs. De kétlem, hogy Oszama bin Ladenről szándékoztak beszélni.

– Mit fogunk csinálni most, hogy van egy új szempontunk?

– Ha a nő után vetjük magunkat, őt meg felsőbb hatalmak fedezik, könnyen kaphatunk egy rúgást a hátsónkba.

– Vagyis nem érhetünk hozzá?

– Hivatalosan nem. De vannak más módszerek is.

– Hogyan?

Stone elővette a telefonját, és beütött egy számot. – Annabelle? Volna számodra egy megbízatásom. Már ha van hozzá kedved.

MÁSNAP Annabelle és Caleb besétált Marisa Friedman irodájába. Előzetesen kértek időpontot, és Friedman várta őket. Annabelle jócskán megváltoztatta a megjelenését. Rövid szőke hajat, sminket és európai ruhát viselt, kiejtésében pedig meggyőzően keveredett a holland és német akcentus. Caleb tiszta feketébe öltözött, gyérülő haját hátrafésülte, szögletes szemüveget tett fel, és hagyott némi borostát az arcán. Egy meggyújtatlan cigarettát tartott a kezében, mert, ahogy Friedmannek is magyarázta, ez volt az egyetlen módszer, amely valóban segített neki a leszokásban.

Friedman feltűrte a ruhája ujját, és megmutatta a Nicorette tapaszt a bőrén. – Ugyanabban a cipőben járunk – mondta.

Majd felkísérte őket a legfelső emeleten levő tágas irodájába, amelynek ablakai a Lafayette Parkra néztek. A hely dekorációja azt sugallta, hogy Friedman sokat utazik, jó ízlése van és pénze is hozzá.

– Épp most kerültünk vissza a helyünkre – mondta.

– Hogyhogy? – kérdezte Annabelle.

– Bombamerénylet volt a parkban. Meg lövöldözés.

– Te jó ég! – kiáltott fel Caleb.

– Önök nem is hallottak róla? – kérdezte csodálkozva Friedman.

– Amint talán érzi is a kiejtésemen, én nem idevalósi vagyok – magyarázta Annabelle. – De az amerikaiak szeretik a bombákat meg fegyvereket – tette hozzá. – Legalábbis így hallottuk. – Vállat vont. – Ez akkor normális, vagy nem?

– Nem, hál' isten, ez azért nem normális. – Friedman előrehajolt. – Azt kell mondanom, az önök hívása kíváncsivá tett. Európából akarnak idehozni zöld munkahelyeket? Megkérdezhetem, miért, hiszen a zöld technológia már odaát is elterjedt.

Annabelle vágott egy grimaszt. – A bürokrácia miatt. Valósággal megfojt minket. A mi üzletünk átnyúlik országhatárokon, az EU pedig olyan követelményeket állít, amelyeket gyakran képtelenség teljesíteni, ráadásul nevetségesek is. A szervezeti modellünk jó. A technológiánk elsőrangú. De ha egyszer nem tudjuk használni...?

– Nekem van némi itteni tapasztalatom, bár már régen elköltöztem – folytatta Caleb. – A barátaim szerint Amerika jó hely lesz nekünk. Itt van igény a zöld technológiára. A bürokrácia elviselhető. A dolgokat gyorsan lehet intézni, sőt kormányzati ösztönzők is elérhetőek.

– Így igaz. Melyik országba települt ki? – kérdezte hirtelen.

– Franciaországba.

Friedman feltett egy hosszú kérdést franciául. Caleb nyomban válaszolt, a végén még egy viccet is bedobott, amivel megnevettette a nőt.

Annabelle mondott valamit németül, amire Caleb ugyanazon a nyelven felelt.

– Attól tartok, németül nem tudok olyan jól – mondta Friedman.

– Bocsánat, nem voltunk valami udvariasak – kért elnézést Annabelle.

– Önök, európaiak olyan sok nyelven beszélnek. Mi, amerikaiak önökhöz képest műveletlennek látszunk.

– Az önök országa nagy, a mieink kicsik – mondta Annabelle. – A nyelvtudás elengedhetetlen. De ön, hm, igen jól beszél franciául.

– Miben segíthetek tehát?

– Szükségünk volna itt valamiféle képviseletre, hogy valahogyan jelen legyünk Washingtonban. Szeretnénk egy termelőüzemet építeni az Egyesült Államokban. Szükségünk van itteni internet-azonosítókra és licencekre is, amikhez elkél a politikai segítség. Így mondják, hogy politikai segítség?

– Inkább lobbizás, úgy gondolom – mondta Caleb. – És barátok is kellenek magas helyeken.

– Ebben csakugyan tudok segíteni – mondta Friedman. – Vannak barátaim kormánykörökben, az energetika pedig a specialitásom. Megkérdezhetem, miért éppen engem választottak?

Úgy tűnt, Caleb zavarban van. – Attól tartok, ennek semmi köze az ön hírnevéhez, bármilyen ragyogó is az nyilvánvalóan.

– A közelség miatt választottuk – fűzte hozzá Annabelle, és kimutatott az ablakon.

Friedman követte a mozdulatot. – A Fehér Ház? – Elmosolyodott. – Érdekes gondolatmenet, de hát magam is ezért választottam ezt a helyet.

– De megnéztük az ügyféllistáját is. Nagy nevek szerepelnek rajta, ráadásul nem kisrészt a mi szakterületünkről – jegyezte meg Annabelle.

Caleb előrehajolt, és cigarettájával megpaskolta Friedman íróasztalának faragott szélét. – De azért hasznos lenne, ha ön is mondana valamit a hátteréről. Szeretnénk jól csinálni a dolgokat. Az üzleti modellünk több millió eurós, helyesebben dolláros bevételre van tervezve. Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy szilárd alapokra építkezzünk.

– Ez természetes – mondta Friedman, és beszámolt iskolai végzettségéről, szakmai tapasztalatairól, és elmondta azokat az információkat is, amelyekkel segítségükre lehet.

– Az ilyesfajta munkához, amelyre önöknek szükségük van, körülbelül havi tízezer dolláros díjazásra gondoltam – mondta a megbeszélés végén. – Ez a normális üzletmenetre vonatkozó díjszabásként értendő. Az ezen túlmenő tevékenységre többet számolunk fel. Mindez részletesen benne van a díjszabási tájékoztatónkban.

– Természetesen. Logikusan hangzik – válaszolta Annabelle.

– Németországon belül hová valósi?

– Berlinbe. De máshol nőttem fel.

– Tényleg? Merrefelé?

– Sok helyen – mondta röviden Annabelle.

– Eléggé világpolgár, és még titkolózó is – magyarázta Caleb.

– Érthető a mai világban, amikor mindenki megfigyel mindenkit – mondta könnyed hangon Friedman.

– Majd jelentkezünk – mondta Annabelle. – Auf Wiedersehen.

– Ciao – búcsúzott Caleb is.