3

Milyen egyszerű volt! A kutató valami sugárzó rádiumos vagy foszforos anyaggal rajzolta a térképet a karóra számlapjára. A számlap repedései között észrevétlenül bújtak meg azok a halvány, hajszálvékony vonalkák, amelyek úgyszólván láthatatlanok, csak éjjel világítanak, ha előzőleg napsütés érte a számlapot, és a foszforos anyag visszasugározza az elnyelt fényt. A kényes politikai ügyekben utazgató, térképező Russel első vázlatát erre a berepedt számlapra rajzolta fel, láthatatlan, illetve átlátszó anyaggal, amely elnyeli a sugarakat. Azután lefixírozta ragasztóval. Ha megtámadták, kikutatták, ezerszer is szétszedték az órát – nem találhattak semmit, mert a térkép csak akkor vált láthatóvá, ha erős napfény érte, és sötétben nézték.

Most valamennyien tágult szemmel, mintha túlvilági jelenést néznének, bámulták az órát.

A számlapon egész apró, szaggatott vonal jelezte az utat a Nigerig, egy ponttól, amely T betűvel volt jelölve. Ez csak „tábort” jelenthetett. Azt a helyet, ahol Russelék utoljára táboroztak. És itt épült Aut-Taurirt erődje. Lent ez állt: 1 mm: 2 km. Az utat mintegy kétcentiméteres vonal jelezte, szóval körülbelül 40 kilométernyire voltak az átjárótól. Az utat jelző kis csík keresztülhaladt egy pontozott vonalon, amelyet N. jelzett. Ez csak Niger lehet. Lent a másodperc mutató alatt ez állt felírva: III.10.-VI.25. Ez is világos és egyszerű volt. Harmadik hó tizedikétől hatodik hó huszonötödikéig a Niger vízállása olyan, hogy az átjárón lehetséges közlekedni, a többi hónapokban a folyó bizonyára elönti.

– Ha ezt előbb tudjuk – mondta a döbbent csendben Yves őrnagy –, sok-sok ember életben maradt volna.

Valaki felcsavarta a villanyt.

– Nézd csak, a hülye Kréta! – kiáltotta Galamb.

– Nem, barátom – mondta mosolyogva Kréta. – Én vagyok, az a bizonyos Yves őrnagy, akivel kapcsolatban magának annyi kellemetlensége volt. De csukja be a száját fiam, mert így nem hat valami előnyösen.

Galamb ugyanis akkorára nyitotta a száját, amennyire az egyáltalán lehetséges volt. Nyakát előregörbítette, a szemét kimeresztette, és hol a meglepően fesztelen modorú Krétára, hol a nevető tisztekre nézett, ijedten kapkodva a fejét jobbra-balra.

– Hűűű! – mondta azután.

– Ismétlem, amit Delahay barátom mondott: maga nagy szolgálatot tett a hazájának. Maga a világ legkönnyelműbb és legjobb katonája. Ami pedig Krétát illeti, a szerencsétlen hülyét, az ő nevében külön hálásan kezet szorítok most magával.

Keményen megrázta Galamb kezét. Ez még mindig pislogva nézett egyik tisztről a másikra, és csak azt ismételgette zavarában és meglepetésében:

– Szép kis cirkusz... Szavamra, szép kis cirkusz.

– És ráadásul a mi Galamb barátunk még szerencsés is – szólt közbe Finley. – A véletlen hozzájuttatta az óra titkához, amit annyi hozzáértő ember hiába keresett...

– Jó, hogy említed! – mondta Delahay, felkönyökölve az ágyban, mert valósággal újult erőre kapott a megviselt kis öregember. – Csak ne pihenjünk a győzelem babérjain, amíg a szokoták támadása váratlanul érhet bennünket.

– Ez most már nem olyan veszélyes – legyintett Yves. – Elsősorban ma március nyolcadika van, és nem valószínű, hogy négy-öt napnál előbb járható legyen a Batalanga-földre vezető út. Russel térképe tizedikét jelzett. Azután, a térkép birtokában, megszállhatjuk az átjáró nyílását. Bizonyára a Niger medre alatt vezet az átjáró, ahol elég erős a sziklás meder, és nem szakadhat be a folyó ágya.

– Ágy! – kiáltott ismét vadul Galamb, és a homlokára csapott, – Egy Laporter nevű bűnöst az ágy alatt felejtettem valahol.

– Laporter! – ugrott fel Kréta. – Hol van? Esküdni mertem volna, hogy kisiklott a kezemből. – Jöjjön, fiam! – Galamb és az őrnagy a kantin mögötti folyosóra siettek, és benyitottak abba a szobába, ahol a gengszter maradt megkötözve.

Mikor eloldozták, Pencroft tagjai úgy hulltak ki a kötélből, mint valami felbomlott batyuból a széteső rongyok. Félig halott volt már.

Galamb a fejét csóválta:

– Alaposan megviselte a magány...