2

– Monsieur Laboux bizonyára sajnálja majd, hogy nem tartózkodik itthon.

– Kedves André bátyuska – felelte Gorcsev –, az ember saját otthonában nem tartózkodik, hanem lakik.

– Monsieur Laboux-nak nincs kifogása a beszédmódom ellen.

– De. Csak nem mondta magának. Most jelentsen be Laboux kisasszonynak – szólt könnyedén, majd leharapta egy szivar végét, és úgy köpte el André feje mellett, hogy a lakáj összerezzent.

– A mademoiselle ilyenkor nem fogad – felelte konsternáltan.

– Ide hallgass, te André! Én nem szeretek várni, nem ismerek ellentmondást, eredj, atyuska, és tedd, amit mondok, mert ha megharagítasz, felpofozlak.

– Nem vehet rá kötelességmulasztásra!

Erre egyszerűen félretolta a lakájt, és szépen felment a lépcsőn.

Az emeletre érve sorba benyitott a szobákba. Néhány meglepetés is érte. Például a fürdőszobában, ahol a zongoratanárnő tartózkodott pillanatnyilag a kádban, továbbá egy kisebb fülkénél, amelyből egy védőoltástól gyengélkedő kutya rohant ki üvöltve. Ez később megmarta a hisztériásan futkosó zongoratanárnőt, és azt is beoltották veszettség ellen.

De végre az egyik szobánál, ez a huszadik lehetett, Anette hangját hallotta:

– Mondja meg, kérem annak az úrnak, hogy bízhat bennem, ott leszek.

Valakivel beszélgetett a leány.

– Az ön érdeke kisasszony, hogy eljöjjön – felelte egy rekedt, borízű hang. – Megnyugtatom, hogy senki sem akarja bántani.

Gorcsev eléggé el nem ítélhető módon belesett a kulcslyukon. És attól, amit látott, kis híján hanyatt esett.

A szobában Anette-tel szemben ott állt a csavargó, aki megtámadta a tábornokot!

A Portenif nevű.

– Szóval nem felejti el, kisasszony? Toulon, Texas vendéglő. Különben a város első benzinkútjánál amúgyis megvárom, hogy ne kelljen érdeklődnie.

A borízű hang tulajdonosa az ablakhoz ment, és mintha ez a legtermészetesebb módja lenne a távozásnak, köszönt, kilépett a párkányra, és eltűnt.

Kétségtelen, hogy Anette látogatója azonos volt a tábornok egyik támadójával. A verekedés ugyan vaksötétben folyt le, de előzőleg Gorcsev a fa mögül látta a két embert, amikor azok a sarki lámpánál elhaladtak. Annyi előnyt ez most mindenesetre jelent, hogy a két briganti nem ismeri őt fel, ha találkoznak, viszont ő jól megjegyezte az arcvonásaikat. Elhatározta, hogy nem lesz fogadatlan prókátor a leány ügyében és nem említi a hallgatódzást, csak ha Anette a saját elhatározásából beavatja ügyébe.

Valaki megérintette a vállát. André állt mögötte villogó szemekkel.

– Uram! Ez az eljárás...

Gyorsan leütötte a lakájt, és a rekamié alá tolta, azután kopogott.

– Ki az?

– Gorcsev Iván.

A leány csodálkozva nyitotta ki az ajtót.

– Hogy jött idáig?...

– A lépcsőn... Drága.

– Hol van André?

– A kedves öreg lakájhoz látogatóba érkezett egy vidéki rokona, és most megmutatja neki a várost...

– Mit akar?

– Az éjjel megkértem a kezét.

– Tréfál...

– Az egyetlen ügy, amivel sohasem tréfálnék. Megkértem a kezét, és az édesapja beleegyezését adta házasságunkhoz.

– Ez... igaz? – kérdezte Anette, és a szeme felragyogott.

– Annyira, hogy megcsókolom.

Magához rántotta a leányt, és többször is megcsókolta. Anette ellenkezett.

– Ezenkívül búcsúzni jöttem, mert az édesapja ahhoz a feltételhez kötötte a beleegyezését, hogy lépjek be a légióba.

– Micsoda?... Erről szó sem lehet!

– Ugyan! Ilyen csekélységen nem akadhat fenn az ügy! Természetesen azonnal jelentkeztem a kaszárnyában.

– Maga őrült! Nem fog beállni a légióba... – kiáltotta ijedten.

– Már megtörtént...

– Átviszem a kocsimon Ventimigliánál a határon!

– Ne fáradjon, Anette. – Nevetve veregette a leány arcát. – Én vagyok a világ legcsökönyösebb embere. És azt hiszem, igaza volt az apjának. Nem árt, ha megkomolyodom kissé. Az egész história olyan őrült és olyan szép, hogy nem szabad elrontani. Magáért fogok szolgálni, Anette.

– Kérem... Gondolja meg... Ez őrültség!

– Az élet csak úgy szép, ha őrült is egy kissé...

– Ha valami baja lesz, Iván... tudja meg: én nem megyek máshoz feleségül.

– Nagyon kérem, hogy ilyent ne is mondjon. Csak egészen hülye férfiak szeretik, ha hölgyük besavanyítja magát bánatában. Amennyiben elhalálozásom miatt nem térnék vissza, úgy azt kívánom tiszta szívből, hogy találjon másvalakit, akivel jókat nevet, és nagyszerű házaséletet él... Isten áldja, Anette...!

Egy utolsó csók, és elsietett. A délutáni vonattal Marseille-be kell utaznia! A hallban André lépett eléje dölyfös, szigorú, kissé dagadt arccal.

– Egy lépést sem! Rendőrért küldtem, és...

Gorcsev sietve leütötte, és a zongora alá tolta a lakájt. Azután elment.