1

Hosszas hallgatásba merülve ültek az orani nyaraló teraszán. De Bertin mindenféle hatóságnál eljárt, hogy az autót sürgősen felemeljék a mélyből. Sajnos hátráltatta az ügyet, hogy ott, ahol az autó elmerült, a tenger több, mint száz méter mély volt. Ahhoz, hogy kiemeljék az Alfa Romeót, a haditengerészetnek egy különleges segédhajót kellett volna igénybevenni, ilyen azonban a helyszínhez legközelebb Brest kikötőjében horgonyzott, és egy teljes napba telt, amíg az admiralitásnál elintézték, hogy a vízbe hullott autó kiemelésére Oranba irányítsák azt a bizonyos aknaszedőt...

– A késés most veszélyes – mondta Laboux –, mert ha Abe Padan felkelői nem jutnak idejében fegyverhez, akkor elfojtják az egész lázadást.

– Hová kellett volna vinni az autót? – kérdezte Anette, aki általában szótlan volt és sápadt.

– A Próféta Papucsá-hoz. Abudir oázis közelében van ez a sziklás hely. Ott táborozik Abe Padan.

– És miért hagyja ezt a portugál?

– Ifiriz felől ez a helység megközelíthetetlen. Francia területen kellene átvonulnia, mert egy semleges zóna elvágja Ifiriz északi részét, és csak fegyvertelen polgárok közlekedhetnek erre.

– És hogy fog Abe Padan támadni...?

– Hm. Neki sikerülne éjszaka átjutni a francia zónán... Dizardnak erre nincs esélye, mert a francia határvadászok csak azt nem látják, amit nem akarnak...

Anette hallgatott. André teát szervírozott, és nem tolakodóan, de mégis bizonyos enyhén drámai arckifejezéssel jelezte, hogy amennyire ezt viszonylatuk engedi, szomorúan értesült az autó elvesztéséről.

– Mit gondolsz? – kérdezte Laboux a leányát.

– Semmit. Illetve... szegény Gorcsevre...

– Jól van ez az ember... Bertin érdeklődött – mondta halkan.

– Oranból az első napon továbbment a század – szólt közbe a tábornok. – Néhány kilométerre innen, Bores-Bouledinben állomásoznak a kiképzőtáborban, és Douville tiszthelyettes ismét kapott kétezer frankot, hogy jól bánjon vele, de elárulom neked, hogy ezt Laboux adta.

– I... igen... Sajnálom, hogy... az az ostoba...

Nem folytathatta. Anette a nyakába borult, és megcsókolta. Közben egy könnye is kihullott.

Douville tiszthelyettes csakugyan jól bánt a 21-essel, és Cortot érthetetlenül állt az altiszt nagylelkűségével szemben, aki nem volt régi cimborája, mint Hector Potiou, de olykor húsz-harminc frankot is adott neki italra. Ha tudta volna, hogy az alkoholizmusát a számára küldött pénz egy töredékéből finanszírozta Douville, hát másképpen fogadja a jóságát.

– És... mi lesz, ha kiképezték? – kérdezte Anette.

– De Bertin mindent megtesz, hogy ne küldjék a sivatagba... Állandó érintkezésben van a századparancsnokkal is. Ez tudja már, hogy Gorcsev valamilyen okból különösen fontos személy.

– Valamilyen okból! – kiáltotta panaszosan a leány. – Abból az okból, hogy szeretem! Hogy sohasem fogok mást szeretni!

Laboux sápadtan hallgatott. Gorcsev elhamarkodott lépése nagy súllyal ülte meg a lelkiismeretét.

– A sors – mondta később – keservesen megbüntetett, hogy szigorú voltam hozzá. De mégis igazam volt! Nem adhatom a leányomat az első ismeretlen jöttment fiatalemberhez!

– Nem jöttment! – kiáltotta Anette. – És szeretem! Vedd tudomásul, hogy hozzámegyek!

– Nem! Gorcsev kalandor! Fenntartom! – kiáltotta az asztalt csapkodva. És André dölyfös arccal tálcára rakta a csészéket, hogy gazdája rossz modorát ne hirdesse fennhangon e porcelánok undok csörgése.

– Szeretem!

– Én elutasítom! Ezt állom. Bármit is hoz a jövő ebben az ügyben! – kiáltotta Laboux kivörösödve.

És a jövő, mintha végszóra jelentkezne egy színpadi jelenetben, máris hozott valamit, amire a legkevésbé számítottak, ami az elveszett autó szerencsétlen eseménye felett érzett szomorúságukat megtízszerezte: André behozta a postát, emelt fővel, ridegen, mintha valamennyi levél régi haragosa lenne.

Az egyikben Bores-Bouledinből a századparancsnok néhány részvétteljes sorban közölte, hogy Gorcsev Iván újonc szívszélhűdésben, váratlanul meghalt...