XI. FEJEZET

1

Odadobták a sarokba a leütött légionáriust. Azután Portenifet élesztgették, kevés sikerrel.

– Hej! Vén rabló!

Hortyogás.

– Hagyd azt a részeg barmot. A Mester eljön, fizet, és elviheti a Gorcsevjét.

Közben a hallgatag Drugics azzal szórakozott, hogy Portenif fejét időnként egy csöbör vízbe mártotta. Végül ez támolyogva megállt a lábán.

– Mi... mit akartok?! – hebegte.

– Elhoztuk, itt van!...

– Kit?!

– Gorcsev! Ott a pimasz.

És Cortot-ra mutatott. Portenif elővette a zsebkését. Bizonyára azért, hogy ígéretéhez híven kiszedje egyenként a fogoly szemeit. De Privát Elek visszalökte.

– Majd, ha megkapjuk az árát. Addig ne rongáld a foglyot.

Portenif ismét földre esett. És elaludt, vagy elájult. A hallgatag Drugics levette a székről Gorcsev kabátját, és ráterítette.

Most a köpcös lépett be, aki bár kültelki ízléssel, de hódolt a férfidivatnak.

– Azt üzeni a Mester, hogy rakjátok fel az autót a Gyanús Cápá-ra. Azonnal.

– Hohó! A Gyanús Cápá-t előbb ki kell hozni a Quai de Belges-től, a Pharaóig, ahol a kocsi áll, mert az autót nem szabad elindítani.

– Az soká tart! Előbb a pénzt kérjük, Aldous!!

A köpcös, akin most már látszott, hogy félvér, gőgösen felelt:

– A Mester idejön a pénzzel és kifizeti, amikor elviszi Gorcsevet. Akkor is, ha egy megbízottatok van itt! ... – Belerúgott Cortot-ba: – Meghalt ez az alak!

– Fenéket – felelte Jázmin. – Csak nem tesszük tönkre az árut!

– Jázmin, te itt maradsz, és átveszed a pénzt – intézkedett Privát Elek. – Másfél óra alatt behajózzuk az Alfa Romeót. Megbízunk a Mester becsületében. Ha csalódunk, még mindig ott az autó zálognak – vélte Privát Elek.

A hallgatag Drugics eddig azzal foglalkozott, hogy rúgásokkal élesztgette Portenifet, de ez a kísérlet sem járt eredménnyel. Ráterítette hát újra Gorcsev kabátját, vette a sapkáját, és ment.

A többiek követték. Csak Jázmin, Aldous, a két Gorcsev és az ájult Portenif maradtak ott.

– Én beülök a Fekete Csillag-hoz – mondta Aldous. – A Mester úgyis idejön értem.

– Én is jövök – mondta Jázmin. – Kölyök, úgysem mehetsz ki innen, az őrökön át, hát vigyázz a fogolyra. Ha itt hagyják nálad a pénzt, 40.000-nél kevesebbet ne fogadj el.

...Cortot csodálkozott, amikor magához tért. Zúgott a feje, és az igazi Gorcsev mosta az arcát.

– Mi... mi az...? Hol?

– Ember! Hogy kerül ide?

– Potiou Hectorral... mulattam... azután ... egyedül...

– Hiszen maga délután Marseille-ben hajóra szállt!

– Ne...em. – hebegte... – Potiou odavett... legénynek, és ...együtt utaztunk volna... most... Toulonból...

Gorcsev előtt rémlett valami erről az „egyéni” utazásról... Portenif hortyogása félelmetes kísérőzenéje volt a furcsa viszontlátásnak.

– Figyeljen... fel tud állni? – Miután ez sikerült valahogy, gyorsan írt valamit, és átnyújtotta Cortot-nak. – Magát bizonyára kiengedik innen, ha bebizonyítja, hogy nem Gorcsev. Lehet, hogy erre nem kerül sor. A fő, hogy hallgasson.

– És... ez az írás?

– Ha kiszabadul, juttassa el Marseille-be, a Constanz gőzöshöz. Tán eléri még, ha későn indul a hajó. A 27-es közlegénynek szól.

Cortot bambán zsebregyűrte.

Ebben a pillanatban nyílt az ajtó, és lövésre kész pisztollyal belépett Lingeström báró.

Mögötte egy széles vállú, ősz, komor ember.

A Mester!