Harmadik fejezet
Munka után édes a menekülés

1.

Beköltöztem Tuskó Hopkins megüresedett helyére, a ciszternalakásba. Ínséges idők következtek. Állást nem kaptam, pedig matróz vagyok elsősorban, és legszívesebben tisztességesen dolgozom valamelyik csempészbárkán.

De hiába! Örök ellenségem, a bürokrácia megfosztott a munkalehetőségtől. Oran kikötőjében csupa ostoba külsőségekkel bíbelődő hajó tűnt fel ez idő tájt. Az ilyen járművek undok formaságok rabjai. Mindenféle írásokat követelnek a matróztól. Az nem elég, hogy az ember egymaga nyolc perc alatt felszereli az ágvitorlát, a fővitorlával együtt, hiába vezetem el csukott szemmel a hajót Orantól Tokióig (mert képes vagyok erre!), őket az érdekli, hogy milyen írásaim vannak, és hogy szerepelek-e egy ócska nagy kötetben, a „hajóskönyvben”.

Természetes, hogy szerepelek a hajóskönyvben, de áthúzták a nevemet. És miért? Mert leégett a San Franciscó-i révkapitányság.

Ugye, önök is nevetnek. Matróz vagyok, és nem tűzoltó. Ítélték volna el a tűzoltóságot, amiért késlekedett, vagy a segédhivatalnokot, aki elszaladt, de mit akarnak tőlem aki mindössze azt magyaráztam a rabiátus, kötekedő révkapitánynak, hogy a bennszülött hajósinasnak nincs beriberije, csak feldagadt a lába, mert szögbe lépett. Ezért nem vagyok köteles sárga zászlót kitűzni és karanténba állni. Önök is beláthatják.

De ez a goromba fráter azt ordította, hogy rendőrt hív és lecsukat. Higgadtan kértem, hogy ne üvöltsön, mint egy barom. Erre erőszakos lett, és követelte, hogy ott a hivatalában várjam meg a kirendeltséget, majd ő megtanít. Azt mondtam kitérően hogy fogja be a száját, mert nagyon megjárja, azután távozni akartam. Megfogta a karomat. Még mindig egy jámbor ember béketűrésével igyekeztem elhessegetni. Nekihessegettem az üvegajtónak. De a petróleumlámpát csak akkor vágtam hozzá, amikor revolvert rántott. Emberi érzésem úgy diktálta, hogy az égő révkapitányt az esőmérő medencébe dobjam.

Ezzel az életét mentettem meg. Azt hiszik, köszönet jár az ilyesmiért? Tévednek. Feljelentett, töröltek a hajóskönyvből, és köröztek.

Aki manapság hálát vár, az keserűen csalódik.

Oranba egyetlen hajó sem érkezett, amely a képességet a formaságok fölé helyezi. Pedig akad ilyen jármű. Hét közben alig jutottunk valamihez. Kvasztics doktornak rakodtunk vagy két alkalommal. Az orvostudor ugyanis az ország gyógyszerbehozatalával is foglalkozik.

A halászkikötőnél érkezett néhány láda kokain és ilyesmi. Igen ínséges idők voltak ezek. Senki Alfonz (két állandó jellegű tettestársával) már autóalkatrészekkel is kereskedett. A karosszériát és az alvázat elásták.

Sokféle tervünk volt, de a derült éjszakák megakadályoztak a cselekvésben. A sors szerencsétlen akarata volt, hogy éppen egy kedves rokonom névnapján látogasson el némi köd, a nyílt tengeren tomboló vihar üzeneteképpen.

Az egyik állandó jellegű tettestárs azt ajánlotta, hogy nézzünk valami után.

Én hivatkoztam a névnapra.

Neveletlen jelzőket mondtak.

Végül elhatározták, hogy felhasználják a barátságtalan éjszakát. Nem vonhattam ki magam. Végre is kenyeres, illetve kenyértelen pajtások voltunk, és a barátság se kutya.

Az éj homályát kihasználva elcsentünk egy uszály borotvaszappant. Az őrt előbb óvatosan elhelyeztük néhány gyapjúzsák alá.

A hajót már napok óta figyeltük. Uszályával víz alatti tuskóra futott. Egy őr felügyeletével otthagyták, a kikötőtől néhány kilométerre. Előzőleg megalkudtunk Orlovval, azután felkerestük hárman az uszályt.

Később Senki Alfonz hozott a szudáni dzsidások laktanyája közeléből egy teherautót két alélt mechanikussal, és megkezdtük az átrakodást.

Simán ment minden, de ahogy elindultunk a megrakott autóval, nem várt gátló körülménnyel találtuk szembe magunkat.

Egy század szudáni dzsidás közeledett futólépésben.

Mit álljunk oda velük? Barbár négerek... Okosabb enged. Nem igaz?

Senki Alfonz merész ívben kanyarodott az autóval, és hátraordított:

– Ledobálni a rakományt! Gyorsan!

És nekiiramodott az útnak. Gyorsan dobáltuk a nehéz ládákat, és ledobtuk a két alélt mechanikust is. Az egyik állandó jellegű tettestársat találat érte, és utánabukott egy kidobott láda szappannak. Az autó egyre gyorsabban vágtatott el a pálmák mentén.

– Baj lesz – mondta az életben maradt tettestárs.

Távolról fényszóró tűnt fel. Ez a riadókészültség!

– Kedvese névnapján az ember ne dolgozzon – jegyeztem meg tanulságképpen. – Ez az oka a bajnak.

– És az is, hogy annyi katona siet utánunk – tette hozzá Senki Alfonz.

Jobbra kanyarodtunk a közeledő fénypont elől.

– Ott a város szélén lassítok, leugrani, és hárman háromfelé.

Sikoltva tapadt a fék. Ugrottam.

De a legközelebbi kereszteződésnél...!

Szerencsétlen eset... Egy oldalkocsis rendőrmotoros van a nyomomban... A járda mellett lezárt kis fabódé áll, nekiugrottam, a bódé eldől, és keresztbe fekszik a sikátorban.

Lövés... Golyó fütyül...!

Köves mezőségen, a városon kívül rohanok bukdácsolva. Balra, nem messze tőlem ugyancsak lövések. Ezek nem engem üldöznek. Egy hatalmas macskaszerű árny rohan, szinte úszva a levegőben, amint elrúgja magát a földtől... Néha elvágódik, azután továbbfut.

Senki Alfonz.

Híres futó vagyok, de az a szélsebes iram, ahogy mint valami rugó, felpattan a földről és nekiszökell, ez nem is emberi ügyesség, ez engem is túlszárnyal.

Futunk az életért!

Mert errefelé szívesebben lövik le az üldözött csavargót, minthogy elfogják és bíbelődjenek vele.

Szerintük az ilyen ember nem ér meg egyetlen aktát sem.

Szerencsére sikerül a közeli sivatag homokhalmait elérni. Jó terep menekülőnek. Sok-sok kiemelkedés. Kerülgetem őket jobbra-balra, és mindig csendesebb lesz mögöttem, ahogy távolodik az üldözők lármája.

De ezt soká nem lehet. Hajnalban a sivatagban könnyen elfognak.

És ekkor, a kibújó holdfénynél, egy kis emelkedésen elém tűnik a Fort St. Thérčse.

A légió!

Hajrá! Nekirugaszkodom. Ezt még úgysem próbáltam. Nem lehet rosszabb, mint a tájfun vagy a vesztegzárállomás, nem is szólva az undok kínai fegyintézetekről...

A poszt szó nélkül utat nyit. Öt perc múlva egy bagószagú irodában vagyok. Nagy bajuszú őrmester ingujjban beretválkozik.

– Mit akar?

Lihegek.

– Fújja ki magát, maga disznó. Azután vegyen egy belépési nyilatkozatot az asztalról, és töltse ki pontosan.

– Csak lihegj nyugodtan, majd én kitöltöm.

Senki Alfonz ül a szoba sarkába és ír.