2

Tíz napig töltötte Vanek úr ideje nagy részét a művésznő szekrényében. Közben Laura de Pirelli bevezette az alsó polcra a villanyvilágítást, és gondoskodott olvasnivalóról. Egész nap utazásról szőttek terveket, kivéve a délutánt, amikor a művésznő énekelni tanult. A művésznő szorgalmas volt. Órákig tanult énekelni.

A tizedik napon Vanek úr kilépett a szekrényből éppen énekóra közben.

– Jó napot – mondta. – Most én elmegyek.

Mielőtt az ámult művésznő és a holtra rémült korrepetítor bármit is szólhattak volna, a titkár, Isten tudja, hogy miért, sértett önérzettel távozott, és egyenesen a Fort-St.-Thérčse-hez ment.

– Jelentse az őrmesternek – mondta elszántan a poszt előtt –, hogy én félreismertem magukat. Ez a légió egy kitűnő hely.

Würfli úr éppen őrségen volt, amikor feltették Vanek úrra a bilincseket.

– Miért jelentkezett önként? – kérdezte súgva.

– Az enyhítő körülmény. Finomabban lőnek fejbe.

– Azt tudja, hogy Mehár is a börtönben van?

– Hát kinn volt közben? Nagyon szeretem ezt a Mehárt.

– Hiszen megveri mindig.

– De sohasem énekel. Nagy szó!

Hat napig ült Vanek úr, amikor megjelent az őrvezető és egy hadnagy.

– Itt a díszuniformisa. Vegye fel.

– Értem... főbe lőnek...

– Könnyen lehet. Kinn van az egész helyőrség az udvaron – mondta az őrvezető, de a hadnagy leintette.

– Illetékes helyen tudják, hogy hol volt két hétig. Ön sokat szenvedett.

– Különösen délután...

– Csend! Az ön távollétéről nem közöltek részleteket. Ön is hallgasson róla, azt hiszem, érti?!

Vanek úr elpirult, lesütötte a szemét, és azt hitte, hogy érti...

Amikor kivezették az udvarra, könnyes szemmel nézett körül.

Ez kivégzés!

Négyszögben állt az erőd teljes létszáma. Arcába sütött a nap, és Vanek úr jó magasra tartotta a fejét, hogy teljes mértékben élvezze még utoljára.

Tram-tram-tram-tram...

A dob!... Szóval a szökevényeket ítélet nélkül kivégzik. Szomorú tekintettel megkapaszkodott egy facsoport zöld színében.

Trombita! „Aux armes! Aux armes!...” Most jön majd az escort!... Nem hagyja bekötni a szemét. Lássák, hogy tud meghalni egy Vanek B. Eduárd... Azért kissé megcsuklik a térde, és a nyelve száraz nagyon.

A trombita elhallgat. Ni... hisz ez az ezredes, aki most eléje lép.

– 27-es közlegény! Gorcsev Iván! Te két hétre eltűntél, elhagytad az erődöt! Megrendülő testi és lelki szenvedéseken mentél keresztül.

„Különösen az éneklés” – gondolta Vanek úr, és bánatosan bólogatott...

– A köztársaság elnöke Gorcsev Ivánt a becsületrenddel tüntette ki!

...És amíg az ezredes feltűzi a hüledező Vanek úr zubbonyára a becsületrendet, meglendül a trikolór, szól a trombita, és vigyázzban fordul eléje az arcvonal...

Távolabb, egy teraszon Anette, de Bertin és Laboux állnak rémülten, halálsápadtan, és szóra képtelenül...