Ötödik fejezet
Összeesküszünk

1.

Az őrmester szeme úgy kidülledt, mintha nyomban kiugrana az üregéből. Senki Alfonz eleganciája döbbentette meg legjobban.

– Hogy kerülnek maguk ide, így...

Senki Alfonz eléje állt. A zsebe ismét kidudorodott:

– Mit kiabál itt... maga őrmester! Én Raverdan követségi titkár vagyok!

– Mi?! Azt hiszi, hogy ezzel... – hápogott. – Főbe lövik magukat...

– Gardez vous!

Tuskó volt. Felháborodottan állt Potrien előtt.

– Miért nem tiszteleg?! Hogy áll itt?!

Az őrmester úgy állt, mint a cövek.

– Jelentem százados úrnak... ez a két ember elszökött... ide... az őrségről...

– Megőrült?! Hogy beszél Raverdan márkiról?...

– Alázatosan jelentem, az őrségen... azt hiszem... – hebegte – az urak...

– Hát most jöjjön... Magával együtt ellenőrzöm a posztokat. Várjon itt meg, kedves márki, és ön is – mondta nekem. – Utánam, őrmester.

Ahogy kinn voltak, máris rohantunk...

Nekem csak Laméterrel kellett ruhát cserélnem, de Alfonz máshol rejtette el az uniformisát!

Mint utólag megtudtam, a következőképp történt az őrségszemle Hopkins és Potrien részéről. A százados elindult a kék szalonból, nyomában Potriennel. Hopkins minden teremben beszélgetett néhány szót valakivel.

Az őrmester tűkön állt. De a százados a büfénél megevett néhány szendvicset, azután a lépcsőházban kérte az őrmestert, hogy juttassa eszébe a „Te vagy szőke Mary” kezdetű dalt... Az őrmester nem tudta.

A hallban egy tábornok idegesen topogott... A szemüvegét a büféasztalnál hagyta.

Tuskó százados nyomban utasította a türelmetlenségtől félőrült Potrient:

– Azonnal hozza el a szemüveget.

Potrien rohant, és beleütközött egy hadnagyba.

– Állj!

– Bocsánat, mon adjutant.

– Hogy megy itt a lépcsőn? Mi?! Azt hiszi, hogy ez lovarda?!

Rövid oktatás egy lovarda és egy kormányzósági palota között mutatkozó, szembeszökő különbségről.

Öt perc.

Rohan tovább. A büfé körül urak zárják el az útját. Itt nem lehet furakodni. Állni kell, mint a cövek, amíg végül odafér.

Le a szemüveggel. Csak a százados van ott.

– Siessen fel a kabinetirodába. A tábornok úr oda ment telefonálni, vigye utána a szemüvegét.

A tábornok interurbán beszélgetést folytat Toulonnal, addig várni kell.

Tíz perc... végre jön.

– A szemüveg, mon commandant.

– Merci, mon chef.

...Mire leér, már megtörtént a váltás.

Az ördög van a játékban! A két ember ott áll a lépcsőn mint két szobor, tenyerében fekvő puskaaggyal.

Lehet, hogy átöltöztek... Lejöttek más úton. De mi az ördögöt csináltak fenn? Két baka, az őrségről, a kormányzó estélyén.

Ilyen még nem volt. Rohant az őrszobába.

– Őrvezető!

A méla orosz altiszt eléje áll.

– Jelentést!

– Rendben.

Ezt a szót, hogy „minden” megtakarította.

– Hol voltak a leváltott őrök?

– Itt.

Most is három ember állt glédában a pad előtt. Az asztalon sakk és újság meg szamovár. Nyomban kifut, ha Potrien nem fejezi be az inspiciálást.

– Rompez!... Őrvezető! Biztos maga abban, hogy a pihenő őrség nem hagyta el a szobát?

– Biztos.

– Maga itt volt velük?

– Velük...

Az őrmester kikapcsolta a zubbonya nyakát, már szinte fulladozott dühében.