2.

Azonnal munkába állunk, pedig már hatra jár. A Teknő egy kiszárított holtága volt a Kongónak, százezerszámra tele döglött halakkal, kolerás, fullasztó légkör nehezedett rá. A szúnyogfelhő percek alatt véresre csípett mindenkit, és hemzsegtek rajtam a piócák...

Itt nem bírhatja sokáig az ember.

– Mozogj, a mindenségit!

Néhány kegyetlen hóhér verte a foglyokat, és a négereket, tíz szuronyos őr felügyelete mellett... És a nap még mindig ott ég vörösen a dzsungel felett. Milyen gonosz lassúsággal hanyatlik le a fák közé, mintha tudná és élvezné, hogy minden perc kínszenvedés, amíg az útja tart.

A párolgó, iszapos folyóág dúsan lehelte a halált, és tízpercenként hullottak el ájultan a munkások. Ezeket verték, rúgták, és ha semmi sem használt, egy órára árnyékba vitték őket. Aki még így sem bírta, az meghal és kész.

Ez már a valódi Igori! Ahogy elképzelik messze helyőrségekben a legionáriusok a legszörnyűbb Compagnie Discipline-t!

Egy mérnök zsinórral jelöli ki, hogy meddig kell egyenesíteni a partot. Ezt a részt csákánnyal vágtuk. Egy másik csoport az iszapot vitte el taligán, és a Kongóba döntötték...

Hét órakor egy kolompszerű harangozás jelére bementünk a barakkba.

A férges, rothadó deszkájú barakk sarkában félreültünk. Négerek voltak itt összezsúfolva néhány fehérrel. Állati emberek, mind felsebezve a kőszilánkoktól, bekenve avas kókuszolajjal.

– Most nézzük a levelet – mondta halkan Senki Alfonz.

– Miféle levelet? – kérdezi Hopkins.

– Hát, amit a Török Szultán a bőrtokba tett, amikor elvette a szivarodat.

– Az az alak ne levelezzen velem!

– Nono! Azért csak nézzük meg.

Jellegzetes Török Szultán-levél volt!

„Fiúg!

Iddőgözben mek duddam: Itten 1. nad gasszsákot gészülnek sinálni. Zsuppa. Életveszélyes alag. Ellsőő sorba Én. Merr mosst márr bizznag. De azért sekideg Tinnegteg.x.? Mer felledeg vagyog. Ellintészztem, amit Senkki Alfonc mondott. Beszélni személlyezsen fogok. Attik viggy áz a tok. Maggatokra. A Degnő rossz hej. De nem dudhattam hogy, – ide tesszz. De amitt Alfonc Gvazdittsnak mondott, most ginn vaggytok étszerrmunkán, ahhoty Alfonc akkarta!

Maraddtamm:
Giválló disz telettell.”

– Megint kezdi a zavaros, piszkos ügyeit – vélte Tuskó Hopkins.

– Én igazán azt mondtam... Kvaszticsnak, hogy jó lenne kijutni a kórházból a munkához. És... most kinn vagyunk...

– Szóval elárult bennünket a Török, vagy segítségünkre volt? – kérdeztem idegesen.

– Nem tudom... – mondja Senki, és ő is nagyon ideges...

Most ki tudja, hogy hányadán állunk a Törökkel?

Romlott hús a vacsora. A bennszülöttek bűze és ricsaja egyforma súllyal ül fáradt agyunkon.

Később végigdőlünk a foszlott gyékényen, és elalszunk...