3

Ugyanis de Bertin tábornok várta Gorcsevet, amikor kilépett. És mellette Laboux. Autón jöttek, és útközben hevesen vitatkoztak.

– Gorcsev jelentkezett az erődben, arra mérget vehetsz. Telefonon érdeklődtem – állította de Bertin.

– Én meg azt mondom, hogy ő manipulált az autóval. Ilyen ronda, fekete keretes monoklija nincs másnak...

– Ő tegnap este jelentkezett Marseille-ben, tehát nem lehetett ugyanakkor Toulonban.

A fekete keretes monokli ott volt Laboux kezében. Egyik oldalán kis repedés látszott, ahol lepattogzott a celluloid.

A tábornok egy intéssel elejét vette az érkezését jelentő trombitaszónak, és hivatta Gorcsevet, aki nyomban megjelent.

– Maga bolond! – kiáltotta Laboux azonnal – maga megőrült!

– Nagyon helyes – mondta Gorcsev, és kigombolta a zubbonyát. – A raktár mellett van egy kis üres pincehelyiség, ott verekedhetünk.

Laboux-nak felcsillant a szeme, és már vette a kabátját, de a tábornok visszahúzta.

– Elsősorban, fiatalember, azért kerestem fel, hogy megköszönjem a múltkori férfias, bátor közbelépését.

– Igazán nincs mit. Én szeretek verekedni.

– Akkor miért nem tanul meg? – szólt közbe gúnyosan Laboux.

– Gustave! – mondta a tábornok.

– Igazad van. Hagyjuk a verekedést későbbre. Előbb beszélgetünk.

– Nem lenne jobb fordítva? Miért ne verekedjünk előbb?

De Bertin türelmetlenül mondta az egykori meghatalmazott miniszternek:

– Ugyan, hallgass... Ide figyeljen, Gorcsev: kinn volt ön az erődből tegnap este?

– Én?... Nem is tudtam, hogy szabad. Ma este kimegyek.

– Várjon – vágott közbe Laboux. – Ezt a monoklit hol vesztette el?

– Ezt? Egy autótolvaj külsejű egyén elkérte ajándékba. – És visszavette. – De magának nem adom.

De Bertin kezet nyújtott Gorcsevnek.

– Még egyszer köszönöm magának, barátom, és most megparancsolom, mint közlegénynek a tábornoka, hogy semmiféle afférba ne keveredjék monsieur Laboux-val.

De Bertin elsietett.

Gorcsev vidám biztatással kacsintott Laboux-ra, amikor egyedül maradtak:

– Hála Istennek, még nem vagyok felesküdve. Nem tartozom engedelmességgel. Jöjjön a raktárba!

– Várjon, Gorcsev. Beszélni szeretnék magával... Ma este 9-kor a Vieux Portnál, a Cannabičre sarkán autó fogja várni.

– Nem mehetek ki innen.

– Egy altiszt jön majd paranccsal, és a városba viszi magát. Az autó reggel Génuában van.

– Anette vezeti ezt az autót, zsebében a szülői beleegyezéssel?

– Maga bolond!

– Erre csak a raktárban felelek.

– Értse meg...

Sikoltásba átmenő üvöltés hasított a levegőbe.

– Bocsánat, de az őrmester sorakozót suttogott – mondta Gorcsev, és elsietett.

Mindenfelől előrohantak az újoncok. Az Oroszlán megállt a sor előtt.

– Emberek! Aki úgy érzi most már, hogy nem szívesen szolgál, annak még egy lehetősége van arra, hogy meggondolja a dolgot. Lépjenek ki az ilyenek.

Vagy tízen kiálltak. Köztük a hentes is, aki szórakozottságának áldozata volt.

– Szóval ti szívesen hazamennétek? Állj elő, te kövér, és felelj. Huszonnégy órán belül a légióban mindenki meggondolhatja a dolgot.

– Igenis, én szívesen visszacsinálnám – szólt őszintén a hentes.

Az Oroszlán a szakaszvezetőhöz fordult.

– Na!... Hát jelölje meg őket egy csillaggal a névsorban. Ezek megbízhatatlanok. A szaharai Agadirba kerülnek a holnapi transzporttal... A többi ma este indul Oranba!

A hentes levegőért kapkodott.

– Mi az, maga dagadt?! Mit hápog? Tán nincs rendben valami?!

– Azt... mondta, őrmester úr, hogy huszonnégy óráig... mindenki meggondolhatja magát...

– Na és? Tán visszavontam? Tudja mit: még holnap is meggondolhatja magát mindenki. De visszalépni nem lehet. Az biztos! Rompez, banda.

Gorcsev gyorsan írni kezdett valamit egy papírra, odaadta az egyik legénynek, azután visszatért Labouxhoz, aki türelmesen várt rá.

– Én csak tréfáltam, amikor a leányom kezét odaígértem – erélyeskedett az atya.

– Ha ezt meri majd mondani, amikor visszatérek néhány esztendei szolgálat után, lelövöm mint a kutyát, és az esküdtszék igen enyhén fogja elbírálni, ha közlöm az előzményeket. A tisztességes úri társadalom pedig felment, és ön egyetlen túlvilági kaszinóban sem lehet tag!

– Bolond tacskó!

– Nagyon helyes! Gyerünk a raktárba! Velem úgysem megy semmire.

– Gyerünk...

A raktárban sok civil volt, tehát senkinek sem tűnt fel, amikor besurrantak az egyik szomszédos, üres helyiségbe...

...Tíz perc múlva ismét visszatért Gorcsev, karján az alélt Laboux-val, aki közben elhagyta valahol a fél kiskabátját.

– Mi az? – kérdezte az őrvezető.

– Ez az illető hirtelen hanyatt esett.

– Hol ütötte meg magát?

– A fülem mögött. De én pontosan állcsúcson találtam.

A tábornok, úgy látszik, ismerte Labouxt, mert nem szólt semmit, amikor a volt excellenciás kék szemgödörrel és fél zakóban beült melléje az autóba.

– Hajthatatlan – mondta Laboux, miközben Nizza felé robogtak.

– Ide nézz... A kerítésen dobták át az imént egy kővel – mondta de Bertin, és átadott egy levelet.

Tábornok úr!

Alázatosan jelentem, hogy egy Laboux nevű veszélyes egyén, aki ezenfelül leendő apósom, a légióból való szökésre csábított. Szerepel terveiben egy altiszt is, aki este paranccsal értem jön. Ebből arra következtetek, hogy más magas rangú katonai személy is részt vesz az összeesküvésben. Kérem bejelentésemet nyomban kivizsgálni, hogy a bűnösöket elérje az igazságszolgáltatás sújtó karja.

Tábornok úrnak kész híve:

Gorcsev Iván
közlegény

– Példátlan szemtelen! – dühösködött a tábornok.

Laboux bedagadt fél szájjal mosolygott.

– Azért... ha előbb ismerem... Az ördög tudja...

– Jobb vőnek tartanád, mint eleinte!

– Azt elhiszem. Mindig verekednénk!