3.

Timbak oázisban nagy szenzációra virradt a lakosság. Hajnalban megjelent egy szép szál goumier, és megkötözve vezette a három szökevényt, akik már napok óta izgalomban tartották a világrészt.

Micsoda szerencsés fickó!

A kimerült legionárius szökevények megadták magukat. Önként jelentkeztek a portyázó útját végző sivatagi csendőrnél. Most megtörten, szomorúan ülnek a csendőrtanyán, ahol Timbak öttagú helyőrsége teljesít állandó szolgálatot.

Az egyik szökevény még fiatal suhanc, a másik a körözvényekből unalomig ismert, köpcös kis ember, a harmadik okos, csinos arcú fogoly (az írókat annyira jellemző, felhős mélabúval a homlokán).

Az oázis népe, húszfőnyi arab lakosság, odacsődül az ablakhoz. A híres szökevények csendben, szomorúan ülnek.

A köpcös megtörten fordul a káplárhoz, pálinkát kér, és valami szivart, Isten nevében.

Adnak neki, hiszen nem haragszik itt rájuk senki, szegény bolond legionáriusok, lesz nekik úgyis nemulass az erődben.

– Szerencsés fickó vagy – mondja a helybeli kövér csendőr jóképű kollégájának, aki a szökevényeket hozta. – Hol van a leány, aki a körözvényben szerepel?

– Azt mondják, meghalt két nappal ezelőtt.

– No, az nem csoda! Hát ezt jól kifogtad!

– Eh! Lehet egyszer húszezer frankja a szegény csendőrnek is... Igyatok, fiúk! Van itt vendéglő?

Egy lóarcú beduin jelentkezik az ablakból.

– Én vagyok a vendéglő, rumi urak. Van a sátramban egy kosaras üveg ráki nevű pálinkával...

– Ide vele...

– Addig lépj érintkezésbe Aut-Aurir helyőrséggel – mondja az egyik csendőr társának, a kövér őrmesternek.

– Igaz. Parancsunk van, hogy minden adatot a szökevényekről jelenteni kell a legközelebbi erődnek.

Közben a köpcös a másik helybeli csendőrhöz fordul, és valami ennivalót kér (ha Istent ismernek), de elkínzott sóhajtással hozzátette, hogy hideg juhhúst nem eszik.

Adnak szegénynek. Majd Aut-Aurirban megjön a böjtje...

– Itt a pálinka! – kiáltotta a vendéglős, aki olyan volt, mint egy ló.

– Igyunk, sergent – biztatja kollégáit a szerencsés.

Azután közölték az erőddel, hogy a három szökevényt egy csendőr megkötözve behozta Timbakba. Az erőd parancsnoka gratulált, és elrendelte, hogy azonnal indítsák útnak megkötözve a foglyokat. Ha sietnek, estére odaérnek.

A foglyok megtörten ülnek. Hallják a beszélgetést, nem szólnak.

...A köpcös Isten nevében egy napilapért könyörög, de az őrmester sürgetve kiabál:

– Gyerünk! Gyerünk! Előre!

Azonnal tevére szálltak, és az alaposan megkötözött foglyokkal indul a menet. A szerencsés csendőrön kívül a kövér őrmester és két közlegény kíséri a rabokat.

A lakosság ünnepli őket, és kendőket lobogtat.

Az üveg pálinkát megvették a vendéglőstől, aki egészen olyan volt, mint egy ló.

Pokoli hőség volt, de a csendőrök vidáman beszélgettek! Nagy nap ez! Még ittak is néhány pohárral útközben, és az őrmester egy operaáriát énekelt különleges baritonján.

A köpcös Isten nevében kérte, hogy ezt ne tegye.

– Kutya egy forróság – mondja az egyik. – Nem csoda, hogy a leány meghalt.

Nem is sejtette, hogy az egyik megkötözött rab ott mögötte a leány. Yvonne helyettesítette Senki Alfonzot.

– Pihenjünk egy órát – mondta a szerencsés goumier –, legalább amíg a dél elmúlik.

– Sietni kell – jegyzi meg kevés szigorral a káplár.

– Eh! Délben még a katonák se menetelnek.

Leszálltunk a tevékről. Senki Alfonz, a „szerencsés” portyázó hozta a pálinkásüveget, és amíg a három csendőr elfordult, beleöntött egy keveset a szúnyogcsípés ellen használt ammóniákból. Pedig a ráki úgyis elég erős ital.

Táborozás közben azután ettek, és bőségesen itták a pálinkát. Csak Senki Alfonz töltötte ügyesen a porba az övét.

...Este a három goumier jelentkezett Aut-Aurirban az erőd parancsnokánál. Ott volt a három szökevény is. Aléltan hortyogtak. Egyiküknek a szája habzott.

– Így találtam rájuk, mon commandant – jelentette a káplár. – Valószínűleg csak pálinkájuk volt már, és kínzó szomjúságukban kiitták.

Átadta a foglyok iratait. Minden egyezett. A három szökevény Igoriból!

A katonaorvos szerint alkohol- vagy más mérgezésük van. Legalább huszonnégy óra, amíg kihallgathatják őket.

– Derék legények vagytok! Ez a három ember sok gondot okozott nekünk – mondta a parancsnok.

Megvendégelték a három csendőrt. Még a tevékre felügyelő sápadt kölyöknek is adtak vacsorát. Azután kifizették a jutalmat nekik, 20 000 frankot, és a csendőrök sietve elindultak vissza Timbak felé.

Egy dombhajlás mögött, de ezt már nem láthatták az erődből, a csendőrök leszálltak a tevéről, és táncra perdültek.

Ilyen még nem volt a Szaharában!

Körbetáncoltak, nevetgéltek, ölelgették egymást, sőt a tevehajcsárt is, és ugrándoztak, mint a bakkecskék.

Azután nyeregbe ültek, és sebes galoppban nekivágtak a sivatagnak.