3

– Lingeström megsebesült??!

– Na... egy kis emléket kapott, de végre is az ilyen füldolog... különösen, ha visszavarrják...

– Szóval... a füle sérült meg?

– És... a fején...

– A fején is?...

Gorcsev bűnbánóan bólintott.

– Nem nagy vágás, az egész tizenkét centiméter, ha sokat mondok... csak kissé mélyen ült. Nem tehetek róla. Amikor az arcát és a mellét megvágtam, az orvos azt ajánlotta, hogy szüntessük be a párbajt. De ez a Ligenström szorgalmas ember, és mindenáron tovább vívott, pedig már hosszában is keresztben teleragasztották tapasszal, és olyan volt, mint egy dühös hirdetőoszlop.

– Magát be kellene csukni a bolondházba! Nem szégyelli herceg létére, amit tett?

– Ki mondta, hogy én herceg vagyok?

– Maga.

– Szó sincs róla! Nevem Gorcsev és nem vagyok herceg.

– Akkor miért mondta?! Ön szokott hazudni?

– Igen ritkán és olyankor is csak életbevágóan fontos ügyekben...

– Miért mondta, hogy herceg?

– Szégyellem, hogy nem vagyok az. Egy orosz emigráns, aki nem herceg, az manapság bújjon el a föld színéről.

– Megint ostobaságokat fecseg.

– Ezt ön nem érti!... Szörnyű tragédia: Gorcsev vagyok, orosz és sem herceg, sem gárdatiszt – sóhajtott. – Európában minden orosz gyanús, ha nem herceg. Szüleim a világháború előtt költöztek Párizsba. Én már ott születtem. Atyám, a könnyelmű atya, ifjúkorában nem keresett kapcsolatokat a gárdával, egyszerűen nyomorgott és kivándorolt.

Ezt olyan siralmas arccal mondta, hogy Anette ismét nevetett.

– Ezen kacag? Tudja, milyen keserves sors, ha az ember nem herceg, és semmi köze nincs a gárdához? – Úgy mondta, mint aki nyomban sírva fakad. – Egy orosz háztulajdonos, cím és rang nélkül, kevesebb Párizsban a halaskofánál, mert csarnoki körben ismernek egy Nazosztyin grófot, aki balalajkázik. Mit szóljanak hozzám, akinek az atyja háztulajdonos volt, de semmi köze a testőrséghez, és még csak Raszputyint sem ölte meg? Kérem, hogy ezt ne terjessze, mert nagyon restellem...

– Maga profán ember! Mindenből tréfát csinál – felelte Anette, de nevetett.

– Igen? Hát akkor tudja meg, hogy oroszul sem tudok! Érti ezt a tragédiát? Szüleim mindig franciául beszéltek, hogy begyakorolják a nyelvet. Az első szerelmem örökre elhagyott, amikor egy varietében megkért, hogy fordítsam le a kozák népdalénekes Volga-dalát, és miután lefordítottam, kiderült, hogy az illető görög filmszínész, aki a Víg özvegy című operettből énekelt betétszámokat... Ne kacagjon a tragédián, amely bosszúért kiált az égre az amerikai filmgyártás és a francia filmirodalom mételye ellen. Oroszul annyit tudok, hogy atyuska, bátyuska és öcsüke. Esetleg nénuska. Ez minden.

Később a leány, maga sem tudta, hogyan, de együtt sétált a fiatalemberrel azon a keskeny, lejtős ösvényen, amely a kaszinótól a pályaudvarhoz vezet, és egy kedves kis bodega is meglapul a fák között. Ebbe a bodegába betértek.

– Uram – mondta Anette –, ha az apám megtudja, hogy botrányt okozott a személyem körül, akkor majd felelősségre vonja.

– Ez esetben nyomban megkérném a kezét!... Nem is rossz ötlet. Akar a feleségem lenni?!

Anette ijedten nézte a fiút. Sajnos nagyon tetszett neki Gorcsev. De hát bolond ez, hiába!...

– Azt gondolta most, hogy bolond vagyok? Téved! Lehet, hogy komolyságom tán némi kívánnivalót hagy maga után, de bolond nem vagyok. Nyugodtan „igent” mondhat!

– De én nem is ismerem magát!

– Épp azért!

– Mondja kérem... Ne vegye kíváncsiskodásnak a kérdést: mit csinált ön eddig?

– Sok mindent. Párizsban születtem, és könnyelmű atyám, akiről már említettem, hogy elmulasztott ifjúkorában kapcsolatokat teremteni a gárdával, vagy legalább megölni Raszputint, e felületesség miatt kénytelen volt kiskereskedést folytatni Párizsban.

– Miféle kiskereskedést?

– Olyan kiskereskedést, hogy gyalog vihette a nyakába akasztva. Édességeket árult az utcán. Én is hamar kenyérkereső lettem. Tizenhatéves koromban már segédoktatónak alkalmaztak egy sportiskolában.

– Innen a vívási tudomány?

– Igen. De én mindenhez értek. Voltam zongorista, matróz, tenisztréner, remekül vezetek autót, és kitűnően tőzsdézek...

Úgy érezte, hogy hívebb képet ad önmagáról, ha közben felteszi a monoklit. Rossznéven vette, hogy a leány ezért kineveti.

...Azután este lett. Sok mindent beszéltek még, és kint sétáltak a nagy teraszon, a kaszinó mögött. Azt hiszem, közben meg is csókolták egymást, de ez nem bizonyos. Annyi mindenesetre kétségtelen, hogy nagy szerelem lett az ügyből.

Ilyesmi előfordul két fiatal lény között. Még tengerparton is.