2.
Amikor visszatértem, már készen álltunk az indulásra.
– Délben kivonulás.
– Délben indulunk.
Senki Alfonz állt mellettem, akiről sohasem tudtam, hogy mikor jön oda. Nem hallotta az ember a lépteit.
Ijedten a homlokomra csaptam.
– Te...
– Mi az?
– Meg akartuk szerezni... Rouban páncélszekrényéből...
– A naplót?
– Igen.
– Nálam van – mondta nyugodtan. – Voltam a városban.
– Megfúrtad a „medvét”? – Így hívták a pénzszekrényt.
– Másképp történt. Lucy de la Rouban lemásolta. Megszerezte apjától a kulcsot, és titokban kivette félórára a naplót a páncélszekrényből. Szörnyű dolog. Ha ez valaha kiderül... Erre még gondolni is rossz.
– Nem láttál „ismerőst” kérdeztem.
– Nem. Aggódom „ismerőseinkért”. Indulás előtt, minden századnál névsorolvasás lesz.
Délben felharsant a kürt.
Készen állt a zászlóalj. Az erőd minden épületénél szabályos sorok. Pöfögő gépkocsik, rohanó altisztek.
Most megpillantom szemben, a szudáni vadászoknál Tuskót.
Névsort olvas!
Az egyetlen mód, hogy ne hiányozzon a névsorból: ő olvassa!
De hol a kapitány?...
A szenegáliak sötét egyenruhájában ott megy Tuskó. Néha ráordít a lemaradozó hátulsó párokra.
Azután ő maga is lemaradozik. Hm... Most eltűnt. Hol lehet?... Ni, itt jön futva egy altiszt, csatolja a derékszíját, liheg és fut... eléri a szenegáliakat...
A hadnagy odaér lovon.
– Ki maga?
– Az új szenegáli osztaghoz vezényeltek... De valaki... bezárt a mosókonyhába... és...
– Jó, jó! Szerencséje, hogy hadba vonulunk... itt egy altiszttársa, az majd útbaigazítja. – És elrúgtat.
De az altiszttárs eltűnt.
A káplár nem sokat érdeklődik. Örül, hogy megúszta. A legénység meg igazán nem törődik azzal, hogy ki szidja a hátulsó párokat.
De hol a kapitány?
A kikötőbe megyünk. Öt hajó áll egymás mellett és valamivel távolabb a szép cirkáló, amelynek ez áll az oldalán:
GÉNÉRAL DU NÉGRIER
Azon teszi meg az utat De Surenne márki, a kormánybiztos...
– Fixez...
Megállunk.
– Sác ŕ terre!... Formez le faisceau!
A kikötőben letáborozunk, és várjuk a beszállást.