3

Ketten álltak a szobában egymással szemben: Lingeström töltött revolverrel és Gorcsev vigyorogva.

– Nos, Gorcsev úr? – mondta Lingeström rövid szünet után gúnyosan. – Ehhez például mit szól? Mi?... Azt egyébként jegyezze meg, hogy nem vagyok rabló.

– Ne haragudjék, de honnan tudhattam volna ezt?

– Hagyja a szemtelenkedést. Ön ügyes szélhámos. Eleinte becsapott, magam is azt hittem, hogy valami szeles fiatal bolond!

– És ma?

– Ma már tudom, hogy Abe Padan embere.

– Mit csináltam? – kérdezte ijedten Gorcsev.

– Tagadja, hogy ön Abe Padan embere?

– Nem volna sok értelme – felelte rövid habozás után –, ha egyszer úgyis rájött...

– Maga ismerte Mala Padant is?

– Na... úgy futólag... Én az egész Dalai famíliával jó viszonyban vagyok, és...

– Akar a portugálhoz csatlakozni?

– Hát... – latolgatta Gorcsev –, nem bánnám... különben mégsem. Aki magával szóbaáll, az nem lehet rendes ember. Maradok a réginél.

– Figyelmeztetem, hogy Dizard kemény ember, és Abudir messze van.

– Igen?... Erre nem gondoltam eddig. Azért majd csak odajutok.

– És Ifiriz? Abe Padan érdekében se Abudirig, se Ifirizbe nem jut el, az már biztos...

Gorcsev szótlanul töprengett. Úgy látszik, fontolóra vette a dolgot.

– Nos? – kérdezte Lingeström – mit gondol?

– Megmondom őszintén: ön kísértetiesen emlékeztet egy Vanek nevű titkárra.

– Rendben van. Így is jó...

Portenif mozgolódott. És éppen jött a Mester is.

– Kifizettem Jázminnak a pénzt – mondta. – Aldous kinn vár.

– Jól tette. Ezt az embert intézze el!

– Meglesz... – Eléje állt Gorcsevnek. – Maga nélkül már megkaptuk volna a pénzt a portugáltól.

– Ugyan. Nincs egy vasa se – legyintett Gorcsev. Sehogy sem tudta hinni, hogy meghal. A fene tudja, miért. Rágyújtott.

– Utoljára még viccelhet!

– Szóval megölnek?

– Én leszek a halála – mondta a Mester.

– Csúnya halálom lesz.

– Előre!

– Várjanak! Lingeström... Adjon öt perc gondolkozási időt! Lehet, hogy belépek a portugálhoz...

– Mi a biztosíték?

– Úgy a kezükbe adom magamat, hogy azt tesznek velem, amit akarnak – mondta sóhajtva Gorcsev, és egy székre roskadt. – Kérem... hagyjanak... magamra...

A Mester megvetően nézte. Látta ő már elégszer, hogy az ilyen legény megtörik.

A Mester kiment Lingeströmmel. A hosszú folyosón jobbra kanyarodtak, az ivóhoz. Minden kijárásnál két őr állt. A baloldali vezetett az udvarra.

– Megtört – mondta a Mester.

– Igen. Úgy látszik.

Ittak néhány kortyot... Azután visszatértek a szobába. De csak Portenif hortyogott a földön, Gorcsev eltűnt.

...Megszökött, és ez teljesen megfoghatatlan volt!