2

A nő felkacagott.

– És én már kis híján elhittem ezt a komédiát...

– Kérem, esküszöm...

– Ne esküdjön!... És én elég bolond voltam... Még kételkedtem abban, hogy kicsoda... Nem akartam hinni, hogy színészkedik... megtévesztett a komédiázása...

– Kérem, higgye el...

– Ugyan!... Az órát majd eljuttatja oda, ahol várják, és én vagyok az oka, mert megmentettem.

– Mitől, kérem?

– Ember! Ha magát nem önti le az arab kávéfőző kmirha pálinkával, akkor most halott. Én ostoba, megmentettem magát!

A kmirha! A kígyó hiába kereste az ing tulajdonosát, mert a szörnyű kmirha szaga fogta őt körül. Hogy dolgavégezetlenül ne távozzon, megmarta szegény Kramartzot. Tehát az ő életét az arab kávéfőző mentette meg.

Illetve, ez a nő... Elég rosszul tette! De mindenesetre a szimpátia jele a megboldogult részéről...

– Kérem, higgyen nekem... – könyörgött a férfi. – Nem örülök, hogy az életemet megmentette, mert ez nálam sorscsapásnak számít, de boldog vagyok, hogy foglalkozott velem... és... rokonszenvesnek talált. Ugyanis én nagyon sokat foglalkozom magával gondolatban.

Megfogta a kezét. Jó meleg női kéz. Halottban ritkaság. De ez ingerülten kiszakította a csuklóját.

– Ne merészeljen hozzám nyúlni.

A nő ismét eltaszította, és futott... Galamb utána... Most nem tűnsz el, mint a sivatagban!... Hopp! Ott a fordulónál nem mehet tovább, mert egy mimózasövény zárja el az útját.

A nő futott... a sövényhez ért, Galamb nagy ugrásokkal követte, és már szinte elérte, amikor a fák közül úgy csapták fejbe, hogy ájultan zuhant a földre.