THE THING I AM

Elfeledtem nevem. Nem vagyok Borges

(Borges La Verdénél golyóhalált halt),

se csatákról álmodó Acevedo,

se apám, ahogy a könyvre hajol,

vagy egy reggel elfogadja halálát,

se Haslam, ki Northumberlandtől távol

az Írás verseit silabizálja.

Se Suárez, rohamozó dzsidák közt.

Csak az az árny vagyok, amit e meghitt,

összefonódó árnyak árnya vet.

Csak emlékük vagyok, de az a más is,

ki megjárta, mint Dante, s mint a többi

ember, a ritka Paradicsomot

s a számos elkerülhetetlen Poklot.

A test s az arc vagyok, mit sose látok.

S ki a lenyugvó nappal, megadóan,

mástól kissé eltérő módra bánik

a spanyol nyelv hangzóinak sorával,

hogy meséket mondjon, mik kimerítik

a szépirodalom bevett fogalmát.

Vagyok, ki kézikönyvekben lapozgat,

fehér vagy szürkés halántékú, késő

kisiskolás, egy háznak rabja, melynek

könyveiben már nincsenek betűk,

ki a homályban skandálja a Rhône-nál

egykor tanult félelmes hexamétert,

s ki némi Phaedrusszal s Vergiliusszal

szeretne megmenteni egy planétát

a Harag vad tűz- és vízözönétől.

A múlt képei üldözőbe vesznek.

A magdeburgi félteke felötlő

emléke vagyok, egy rovás-írásé,

Silesius egyik kétsorosáé.

Az vagyok, aki más vigaszt nem ismer,

mint emlékezni szerencsés napokra.

S olykor a meg nem érdemelt szerencse.

Vagyok, aki tudja, hogy puszta visszhang,

amely meg akar halni mindenestül.

Talán az, aki álmodban te voltál.

Vagyok, ami vagyok. Így mondta Shakespeare.

Vagyok, aki túlélte azt a gyávát

és ostobát, ki voltam.

Somlyó György fordítása