EMANUEL SWEDENBORG

Voltaire azt mondja, hogy a legrendkívülibb ember, akit a történelem számon tart, XII. Károly. Én inkább azt mondanám: a legrendkívülibb ember talán - amennyiben megengedjük ezeket a szuperlatívuszokat - XII. Károly legtitokzatosabb alattvalója, Emanuel Swedenborg volt. Mondok néhány szót róla, s aztán arról fogok beszélni, ami számunkra a legfontosabb, az általa kidolgozott elméletről.

Emanuel Swedenborg 1688-ban született Stockholmban, és Londonban halt meg 1772-ben. Hosszú élete volt, főleg, ha arra gondolunk, milyen rövid volt az élet akkoriban. Kis híján majdnem megérte a századik életévét. Élete három korszakra osztható. Mindhárom korszakra jellemző az intenzív tevékenység. Mind a három korszak - amint kiszámították - huszonnyolc évig tart. Az első korszakban olyan ember áll előttünk, aki a tanulásnak szenteli életét. Swedenborg apja lutheránus pap volt, Swedenborg tehát a lutheránus vallásban nevelkedett, amelynek sarokköve, mint tudjuk, a kegyelem által való megváltás, Swedenborg pedig ebben nem hisz. Az ő rendszerében, abban az új vallásban, amelyet hirdetett, tettek által történő megváltásról van szó, ám ezek a tettek, természetesen, nem misék vagy egyéb ceremóniák: valódi tettek, olyan tettek, amelyekben az egész ember benne van, tehát a szelleme is, és ami még különösebb, az értelme is.

Szóval Swedenborg papként indul, aztán érdeklődése a tudományok felé fordul. Elsősorban gyakorlati szempontból érdeklik. Kiderül, hogy sok későbbi felfedezést ő már korábban megtett. Például felötlött benne a Kant-Laplace-féle ősködhipotézis. Aztán, akárcsak Leonardo da Vinci, olyan járművet tervezett, amellyel a levegőben lehet közlekedni. Tudta, hogy haszontalan, de meglátta a kiindulópontját annak, amit ma repülőgépnek nevezünk. Olyan járműveket is tervezett, amelyek a víz alatt közlekednek, amilyenekről már Francis Bacon is beszél. Azután - különös módon - az ásványtan foglalkoztatta. Bányakereskedelmi tanácsos volt Stockholmban, és az anatómia is érdekelte. Aztán, akárcsak Descartes-ot, foglalkoztatta az a meghatározott hely, ahol a szellem kommunikál a testtel.

Emerson azt mondja: "Sajnálattal közölhetem, hogy ötven kötetet hagyott ránk." Ötven kötetet, amelyből legalább huszonöt természettudományokkal foglalkozik, matematikával, asztronómiával. Visszautasította az uppsalai egyetem csillagászati katedráját, mert vonakodott mindentől, ami elméleti. Gyakorlati ember volt. XII. Károly hadmérnöke volt, aki nagyra becsülte. A hős és a későbbi látnok szoros kapcsolatban állt egymással. Swedenborg kitalált egy olyan gépezetet, amellyel szárazföldön lehetett szállítani a hajókat. XII. Károly majdnem mitikus háborúinak egyikében, amelyekről Voltaire olyan szépen ír, húszmérföldnyire szállították el a hadihajókat.

Később átköltözött Londonba, ahol kitanulta az ács-, az asztalos-, a tipográfus és a szerszámkészítő mesterséget, és térképeket rajzolt földgömbökhöz. Tehát kimondottan gyakorlati ember volt. Eszembe jut Emerson mondása, miszerint senki nem élt valóságosabb életet, mint Swedenborg. Fontos ezt tudnunk és számba vennünk egész tudományos és gyakorlati munkásságát. Azonkívül politikus is volt: királyi szenátor. Ötvenöt éves korára már mintegy huszonöt kötetet publikált az ásványtan, anatómia és geometria tárgyköréből.

Ekkor következett be életének legfőbb eseménye. Életének legfőbb eseménye egy látomás volt. Ez a látomás Londonban következett be, álmok előzték meg, amelyeket naplójában feljegyzett. Tudjuk, noha nyomtatásban nem jelentek meg, hogy ezek az álmok erotikusak voltak.

És aztán jött a látomás, amelyet egyesek idegrohamnak tekintenek. Ennek azonban ellentmond művének luciditása, az a tény, hogy soha nincs az az érzésünk, hogy egy őrülttel van dolgunk.

Mindig rendkívül világosan ír, amikor elméletét kifejti. Egy ismeretlen férfi követte London utcáin, majd utánament a házba, és azt mondta, hogy ő Jézus, hogy az egyház hanyatlik - mint a zsidó egyház Jézus Krisztus megjelenése idején -, s hogy neki kell az egyházat megújítania, és egy harmadik egyházat, Jeruzsálem egyházát megteremtenie.

Mindez abszurdnak tűnik, hihetetlennek, de itt van előttünk Swedenborg műve. És ez a mű hatalmas és teljesen nyugodt stílusban íródott. Egyetlen pillanatban sem érvel. Emlékezzünk Emersonnak arra a mondására, miszerint az érvek senkit nem győznek meg. Swedenborg mindent méltósággal ad elő, nyugodt méltósággal.

Szóval, Jézus azt mondta, hogy rábízza az egyház megújítását, és hogy megengedtetik neki, hogy átjárjon a túlvilágra, a szellemek világába, annak számtalan mennyországába és poklába. Hogy tanulmányoznia kell a Szentírást. Mielőtt bármit írt volna, két évig héberül tanult, mert eredetiben akarta olvasni a szövegeket. Azután visszatért a Szentírás tanulmányozásához, és úgy vélte, hogy megtalálta benne elméletének alapját, egy kicsit úgy, mint a kabbalisták, akik mindenre találnak magyarázatott az Írásban.

Lássuk először a túlvilágról alkotott képét, a személyes halhatatlanságról való vízióját, amelyben hitt, és látni fogjuk, hogy mindez a szabad akaraton alapul. Dante Isteni Színjáték-ában - amely irodalmi szempontból gyönyörű alkotás - a szabad akarat a halál pillanatában megszűnik. A halottak fölött egy bíróság ítélkezik, s a mennybe vagy a pokolba jutnak. Swedenborgnál viszont semmi ilyesmi nem történik. Azt mondja, hogy amikor valaki meghal, nem veszi észre, hogy meghalt, mert mindaz, ami körülveszi, ugyanolyan marad. Ott marad a házában, barátai továbbra is látogatják, jár-kel a városban, nem gondol rá, hogy meghalt, de aztán mégis észrevesz valamit. Észrevesz valamit, ami először örömmel tölti el, később nyugtalanítja: a másvilágon minden sokkal élőbb, mint ezen.

Mi mindig valami ködös módon gondolunk a túlvilágra, ám Swedenborg szerint pontosan az ellenkezője történik: a túlvilágon az érzékelés sokkal élénkebb. Például több szín van. S ha arra gondolunk, hogy Swedenborg egében az angyalok valamiképpen mindig arccal Isten felé állnak, akkor valamiféle negyedik dimenzióra kell gondolnunk. Mindenesetre Swedenborg szerint a másvilág sokkal élőbb, mint ez. Több szín van ott és több forma. Minden konkrétabb, tapinthatóbb, mint ezen a világon. Olyannyira - mondja Swedenborg -, hogy ez a világ, összehasonlítva azzal, amelyet láttam az egeket és poklokat számtalanszor bejárván, olyan, mint az árnyék. Olyan, mintha árnyékban élnénk. Erről eszembe jut Szent Ágostonnak egy mondása. A Civitas Dei-ben azt mondja, hogy az érzéki gyönyörök kétségkívül erősebbek voltak a paradicsomban, mert nem lehet azt feltételezni, hogy a bukás bármit is javított volna. Swedenborg ugyanezt mondja. A másvilág egeiben és poklaiban létező testi gyönyörűségekről beszél, és azt mondja, hogy sokkal élénkebbek, mint itt.

Mi történik, mikor egy ember meghal? Először nem veszi észre, hogy meghalt. Folytatja megszokott tevékenységét, járnak hozzá a barátai, beszélget velük. Aztán, lassanként, riadtan látja, hogy minden élénkebb lett, minden színesebb. Azt gondolja magában: egész életemben árnyékban éltem, és most a világosságban élek. És ez egy pillanatra örömmel tölti el.

Aztán ismeretlen lények közelednek hozzá, és beszédbe elegyednek vele. Ezek az ismeretlen lények angyalok és démonok. Swedenborg azt mondja, hogy az angyalokat nem Isten teremtette, a démonokat nem Isten teremtette. Az angyalok olyan emberek, akik angyalokká magasztosultak, a démonok olyan emberek, akik démonokká alacsonyodtak. Vagyis a mennyek és poklok népessége emberekből áll, és ezek az emberek most hol angyalok, hol démonok.

Nos hát, a halottat körülveszik az angyalok. Isten senkit nem kárhoztat a pokolra. Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön.

Ám Isten szabad akaratot is adott az embernek, azt a rettentő kiváltságot adta neki, hogy maga kárhoztatja magát a pokolra vagy kiérdemelheti, hogy a mennybe jusson. Azaz a szabad akarat tanát, amelyet az ortodox doktrína felfüggeszt a halál pillanatában, Swedenborg kiterjeszti a halálon túlra. Nos, van egy közbülső régió, a szellemek birodalma. Ebben a birodalomban vannak az emberek, a meghaltak lelkei, és ott társalognak az angyalokkal és a démonokkal.

És akkor elérkezik az a pillanat, amely tarthat egy hétig, tarthat egy hónapig, tarthat több évig; nem tudjuk, mennyi ideig tarthat. Ez az a pillanat, amikor az ember eldönti, hogy démon lesz, hogy démonná válik-e vagy angyallá; és az egyik esetben pokolra jut. Ez a birodalom völgyek és szakadékok vidéke. A szakadékok vezethetnek lefelé, s akkor a pokolba visznek, vagy felfelé, s akkor a mennybe. És az ember keres, beszélget, és azokat követi, akiknek a társasága vonzó számára. Ha démoni a temperamentuma, akkor a démonok társaságát kedveli. Ha angyali a természete, akkor az angyalokét. Ha mindez közelebbről érdekli önöket, olvassák el Bernard Shaw Ember és felsőbbrendű ember című darabjának harmadik felvonását, ahol mindezt sokkal ékesebben kifejti, mint én.

Érdekes, hogy Shaw soha nem említi Swedenborgot. De azt hiszem, hogy Blake-en vagy épp saját elméletén keresztül azért idézi. Mert John Tanner szisztémájában szó esik Swedenborg elméletéről, ha nevét nem is említik. Felteszem, hogy Shaw nem volt tisztességtelen, hanem maga is őszintén így hitte. Felteszem, hogy Shaw ugyanazokra a konklúziókra jutott Blake-en keresztül, aki a Swedenborg által már korábban hirdetett üdvtant vallja.

Nos, az ember társalog az angyalokkal, társalog a démonokkal, s természetéből kifolyólag az egyik vagy a másik jobban vonzza. Azok, akik a pokolra kárhoztatják magukat - mert Isten nem ítélkezik senki fölött -, azok a démonokhoz vonzódnak. Mármost mi a pokol? A pokolnak, Swedenborg szerint, különféle aspektusai vannak. Különböző aspektusai vannak számunkra és az angyalok számára. A pokol mocsaras vidék, ahol olyan városok találhatók, amelyeket mintha tűzvész rombolt volna le; ám a kárhozottak ott jól érzik magukat. A maguk módján boldogok, azaz tele vannak gyűlölettel, és ennek a birodalomnak nincs uralkodója; lakói állandóan konspirálnak egymás ellen. Ez az aljas politika, az összeesküvés világa. Ez a pokol.

Ami a mennyországot illeti, az ennek pontosan az ellenkezője, szimmetrikusan megfelel a pokolnak. Swedenborg szerint - és elméletének ez a legnehezebb része - a pokoli és az angyali erők egyensúlyban kell hogy legyenek ahhoz, hogy a világ megmaradjon. Ebben az egyensúlyban mindig Isten az, aki parancsol. Isten hagyja, hogy a pokoli lelkek a pokolban legyenek, mert csak a pokolban boldogok.

Swedenborg elmondja egy démoni szellem esetét, aki felmegy a mennybe, beszívja a menny illatát, hallgatja a mennyei beszédeket, és mindez borzalmasnak tűnik számára. Az illatot bűznek érzi, a fényt sötétségnek látja. Így hát visszatér a pokolba, mert csak a pokolban boldog. A menny az angyalok világa. Swedenborg hozzáteszi, hogy a pokolnak démonalakja van, az égnek pedig angyalalakja. A menny angyalok társaságaiból áll, és ott van Isten. Istent pedig a Nap képviseli.

Így hát Istent a Nap jelképezi, s a legrosszabb poklok a nyugatiak és az északiak. A keleten és délen fekvő poklok enyhébbek. De senki sincs pokolra ítélve. Mindenki azt a társaságot keresi, amelyik neki megfelel, azoknak a társaságát keresi, akiket szeret, és aszerint választ, hogy milyen vágy uralta életében.

Azok, akik a mennybe jutnak, tévedésben vannak. Azt gondolják, hogy a mennyben folyton imádkozni fognak. Megengedtetik nekik, hogy imádkozzanak, de néhány nap vagy néhány hét múltán belefáradnak, és rájönnek, hogy nem ebből áll a mennyország. Azután hízelegnek Istennek, őt dicsőítik. De Isten nem szereti a hízelgést, s az emberek is belefáradnak Isten dicsőítésébe. Aztán azt gondolják, hogy az teszi boldoggá őket, ha szeretteikkel társalognak, ám egy idő után rájönnek, hogy szeretteik és a híres hősök ugyanolyan unalmasak tudnak lenni a túlvilágon, mint voltak itt e földön. Ebbe is beleunnak, és ekkor jutnak el a valóban mennyei cselekedetekhez. Erről egy Tennyson-vers jut eszembe. Azt mondja, hogy a lélek nem kíván aranytrónust; egyszerűen csak annyit kíván, hogy létezhessék, és ne kelljen megszűnnie.

Swedenborg ege tehát a szeretet ege, sőt elsősorban a munkálkodás ege, az önzetlenség mennyországa. Minden angyal a többiekért dolgozik, mindenki másokért. Ez a mennyország nem passzív. Nem is jutalom. Ha valakinek angyali természete van, akkor az égbe jut, és ott jól érzi magát. De van még egy különbség, ami rendkívül fontos Swedenborg mennyországát illetően: jelesül az, hogy ez a mennyország intellektuális.

Swedenborg elbeszéli egy ember megrendítő történetét, aki egész életében azon igyekezett, hogy a mennybe jusson, ezért lemondott az érzéki örömökről. Remete lett. Ott mindentől megtartóztatta magát. Csak imádkozott folytonosan, rimánkodott az éghez. Vagyis lassan mindentől megfosztotta magát. És amikor meghal, mi történik? Mikor meghal, a mennybe kerül, de a mennyben nem tudnak vele mit kezdeni. Megpróbálja követni az angyalok beszédét, de semmit nem ért belőle. Megpróbál valami mesterséget tanulni. Mindent figyelemmel hallgat. Mindent megpróbál megtanulni, de nem megy neki, mert elszegényedett. Nem több, mint egy igaz, de lelkileg szegény ember. És akkor megengedtetik neki, hogy egy képet vetítsen maga elé: a sivatag képét. A sivatagban imádkozik, úgy, ahogy azt a földön tette, anélkül azonban, hogy megszabadulhatott volna az égből, mivel tudta, hogy vezeklésével méltatlanná vált az égre, mivel elszegényítette magát, mivel megtagadta az élet örömeit, ami szintén rossz cselekedet.

Ez Swedenborg újítása. Hiszen mindig azt gondolták, hogy az üdvösség erkölcsi jellegű. Úgy gondolták, hogy aki igaz ember, az üdvözül. Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa stb. Ezt mondja Jézus. De Swedenborg még tovább megy. Azt mondja, hogy ez nem elég. Hogy az embernek intellektuálisan is meg kell váltódnia. Ő a mennyországot elsősorban az angyalok teológiai tárgyú társalgásaként képzeli el. És ha valaki nem képes ezt a társalgást követni, az méltatlan a mennyországra. Így hát egyedül kell élnie. És aztán jön William Blake, aki még hozzátesz egy harmadik üdvösséget. Azt mondja, hogy a művészet által is üdvözülhetünk, hogy a művészet által kell üdvözülnünk. Blake megmagyarázza, hogy Krisztus is művész volt, mivel nem szavakkal, hanem példázatokkal prédikált. A példázatok pedig esztétikai megnyilvánulások. A megváltás tehát az értelem, az erkölcs és a művészi tevékenység által történhet.

És itt eszembe jut Blake néhány mondása, amelyekben némileg mérsékelte Swedenborg hosszú szentenciáit: A bolond nem jut a mennyek országába, legyen bármilyen áhítatos. Vagy: Félre kell verni a szentséget, értelemmel kell felvértezni magunkat.

Így hát három világ létezik. Először van a szellem világa, aztán, egy idő múlva, van, aki kiérdemli az eget, s van, aki kiérdemli a poklot. A poklot valójában Isten uralja, akinek szüksége van az egyensúlyra. Az, hogy Sátán, egyszerűen egy vidék neve. A démon egyszerűen egy változékony személy, minthogy a pokol egész világa nem más, mint összeesküvések világa, olyan személyeké, akik gyűlölik egymást, s akik arra egyesülnek, hogy másokat megtámadjanak.

Swedenborg aztán különféle emberekkel társalog a paradicsomban, különféle emberekkel a pokolban. Mindez azért engedtetett meg számára, hogy megalapítsa az új egyházat. És mit tesz Swedenborg? Nem prédikál; névtelenül adja ki száraz, precíz latinsággal írt könyveit. És terjeszti is ezeket a könyveket. Így telik Swedenborg életének utolsó harminc esztendeje. Londonban él, igen szerényen. Tejjel, kenyérrel, zöldségfélékkel táplálkozik. Néha felbukkan egy-egy barátja Svédországból, olyankor néhány nap szabadságot engedélyez magának.

Amikor Angliába ment, meg akart ismerkedni Newtonnal, mert rendkívül érdekelte az új csillagászat, a nehézkedés törvénye. De sosem találkoztak. Nagyon érdekelte az angol költészet is. Műveiben említi Shakespeare-t, Miltont és másokat. Képzelőerejüket dicséri, tehát volt esztétikai érzéke. Tudjuk, hogy utazásai során - végigutazta Svédországot, Angliát, Németországot, Ausztriát, Itáliát - gyárakat látogatott és szegénynegyedeket. Nagyon szerette a zenét. Korának fia volt. Meggazdagodott. Szolgái házának földszintjén laktak Londonban (a házat nemrég bontották le), s látták, amint angyalokkal társalkodik vagy démonokkal vitatkozik. A párbeszéd során sohasem akarta eszméit másokra ráerőszakolni. Nem tűrte viszont, hogy látomásain gúnyolódjanak, de nem is akarta őket másokra ráerőltetni, igyekezett inkább másfelé terelni a beszélgetést.

Van egy lényeges különbség Swendenborg és más misztikusok között. Keresztes Szent Jánosnál az eksztázis igen élénk leírásával találkozunk. Az eksztázist erotikus élmények vagy a borral kapcsolatos metaforák jelenítik meg. Például, egy ember találkozik Istennel, és Isten ugyanolyan, mint ő maga. Van egy kidolgozott metaforarendszer Keresztes Szent Jánosnál. Swedenborgnál ezzel szemben szó sincs ilyesmiről. Egy utazó műve az övé, aki ismeretlen országokat jár be, és nyugodtan, aprólékosan leírja őket.

Éppen ezért műve nem kifejezetten szórakoztató. Megdöbbentő, és fokozatosan válik szórakoztatóvá. Én elolvastam Swedenborgnak azt a négy kötetét, amelyet lefordítottak angolra, s amelyek az Everyman's Library-ben jelentek meg. Azt hallottam, hogy létezik egy spanyol fordítás is, egy válogatás, amelyet az Editora Nacional adott ki. Láttam néhány róla szóló vázlatot, például azét a ragyogó előadásét, amelyet Emerson tartott róla. Emersonnak volt egy előadássorozata nagy emberekről, amelyben ilyen címek szerepeltek: Napóleon, avagy a világ embere; Montaigne, avagy a szkeptikus; Shakespeare, avagy a költő; Goethe, avagy az irodalmár; Swedenborg, avagy a misztikus. Ez volt az én bevezetésem Swedenborg művébe. Emersonnak ez az emlékezetes előadása tulajdonképpen egyáltalán nem ért egyet Swedenborggal. Volt valami, ami ellenszenvet váltott ki belőle: talán az, hogy Swedenborg olyan aprólékos, olyan dogmatikus. Mert Swedenborg szeret nyomatékot adni a dolgoknak. Többször is megismétli ugyanazt az ideát. Nem keres analógiákat. Olyan utazó ő, aki egy rendkívül különös országot járt be. Aki számtalan poklot és mennyet járt be, és most beszámol róluk. Most lássuk Swedenborgnak egy másik témáját: a megfelelések tanát. Az a benyomásom, hogy azért találta ki ezeket a korrespondenciákat, hogy megtalálja saját doktrínáját a Bibliában. Azt mondja, hogy a Bibliában minden szónak legalább két értelme van. Dante úgy vélte, hogy négy értelme van minden passzusnak.

Minden kiolvasható s értelmezhető. Például, mikor a fényről van szó, számára a fény metafora, az igazság nyilvánvaló szimbóluma. A ló az értelmet jelenti, minthogy a ló visz bennünket egyik helyről a másikra. Megfelelések egész rendszerét alkotta meg. Ezen a téren nagyon hasonlít a kabbalistákra.

Ezek után arra a gondolatra jutott, hogy a világon minden a megfeleléseken alapul. A teremtés titkosírás, kriptográfia, amelyet meg kell fejtenünk. Hogy tulajdonképpen minden dolog szó, kivéve azokat a dolgokat, amelyeket nem vagyunk képesek megérteni, és amelyeket szó szerint veszünk.

Eszembe jut Carlyle-nek egy mondata, aki nem haszon nélkül olvasta Swedenborgot, s amely így szól: A történelem olyan írás, amelyet folytonosan olvasnunk és írnunk kell. És így igaz: állandóan tanúi vagyunk a világtörténelemnek, és szereplői vagyunk egyszersmind. És mi is betűk vagyunk, jelek: beíratunk az isteni szövegbe. Nekem van otthon egy korrespondencia-szótáram. Az ember kikereshet bármely szót a Bibliából és megnézheti, hogy milyen spirituális értelmet tulajdonított neki Swedenborg.

Swedenborg tehát a tettek által való üdvözülésben hitt elsősorban. Nemcsak a szellem, hanem az elme tettei által való magváltásban. Az értelem által való megváltásban. A mennyország szerinte mindenekelőtt a hosszú teológiai értekezések mennyországa. Az angyalok elsősorban társalognak. De az ég szerelemmel is teljes. A házasság a mennyben meg van engedve. Minden meg van engedve, ami érzéki ezen a világon. Semmit sem akar megtagadni vagy elszegényíteni.

Jelenleg van egy swedenborgi egyház. Azt hiszem, hogy valahol az Egyesült Államokban van egy üvegkatedrális, és van néhány ezer híve az Egyesült Államokban, Angliában (főként Manchesterben), Svédországban és Németországban. Úgy tudom, hogy William és Henry James apja swedenborgiánus volt. Találkoztam swedenborgiánusokkal az Egyesült Államokban, ahol egy társaság könyveinek kiadásával és angolra fordításával foglalkozik.

Érdekes, hogy Swedenborg művei, noha sok nyelvre fordították őket - még hindire és japánra is -, nem hatottak jobban. Nem következett be az a megújulás, amelyet szeretett volna. Új egyházat kívánt alapítani, amely azt jelentette volna a kereszténység számára, amit a protestantizmus jelentett a római egyház számára.

Fokozatosan elvesztette a hitét mind a kettőben. Azonban nem hatott annyira, amennyire szeretett volna. Azt hiszem, mindez része a skandináv sorsnak, amelyben mintha minden álomban történne, egy kristálygömbben. Például a vikingek több száz évvel Kolumbusz előtt felfedezik Amerikát, és nem történik semmi. A regény műfaját az izlandiak alkotják meg a sagában, de ez a találmány nem teljesedik ki. Vannak olyan figurák, akik világméretűek lehetnének - XII. Károly például -, mégis más hódítókra emlékezünk, akik talán kisebb haditetteket hajtottak végre, mint XII. Károly. Swedenborg gondolatai megújíthatták volna az egyházat világszerte, de a skandináv sors jutott osztályrészükül, amely olyan, mint egy álom.

Tudomásom szerint a Nemzeti Könyvtárban van egy példány Menny és pokol című művéből. De vannak olyan teozófiai könyvtárak, amelyekben Swedenborg műveit nem lehet megtalálni. Pedig sokkal összetettebb, mint a többi misztikus; a többi csak annyit mond, hogy átélte az eksztázist, és megpróbálja azt szinte irodalmi módon továbbadni. Swedenborg a túlvilág első felfedezője, olyan felfedező, akit komolyan kell vennünk.

Dante esetében, aki szintén a Pokol, a Purgatórium és a Paradicsom leírását nyújtja, tudjuk, hogy irodalmi fikcióval van dolgunk. Nem hihetjük, hogy mindaz, amit leír, személyes élményekből táplálkozik. Másrészt ott a verses forma kötöttsége: nem élhette át versben az egészet.

Swedenborg esetében terjedelmes művel van dolgunk. Olyan művei vannak, mint A keresztény vallás az Isteni Gondviselésben, és főleg az a könyv, amelyet ajánlok önöknek a mennyről és a pokolról. Ezt lefordították latinra, angolra, németre, franciára, és azt hiszem, spanyolra is. Ebben rendkívül lucidus módon fejti ki tanait. Abszurdum lenne azt gondolni, hogy ezt a könyvet egy őrült írta. Egy örült nem képes ilyen világosan fogalmazni. Másrészt Swedenborg élete olyan radikálisan megváltozott, hogy abbahagyta tudományos munkásságát. Úgy vélte, hogy természettudományos munkássága által Isten felkészítette rá, hogy nekilásson megalkotni a többi művét.

Azzal foglalkozott, hogy a mennyeket és poklokat látogatta, az angyalokkal és Jézussal társalgott, majd minderről beszámolt nekünk higgadt, világos, metaforákat és túlzásokat nélkülöző prózában. Sok emlékezetes anekdota van benne, mint az, amit elmeséltem arról az emberről, aki ki akarja érdemelni a mennyországot, de csak a sivatagot érdemli, mert elszegényítette a saját életét. Swedenborg arra invitál bennünket, hogy egy gazdagabb élet által üdvözüljünk. Hogy az igazság, az erény és az értelem által üdvözüljünk.

És aztán jön Blake, és hozzáteszi, hogy művésznek kell lennünk ahhoz, hogy üdvözüljünk. A megváltás tehát háromszoros: a jóság által, az igazságosság által és az elvont értelem által üdvözülhetünk, valamint a művészet gyakorlása által.

(1978. Június 9.)

Tóth Éva fordítása