ALL OUR YESTERDAYS
Tudni szeretném, ki hordozza múltam,
azok közül, kik én voltam. A genfi,
ki latin hexaméterét elemzi,
a tisztító évek sodrába hulltan?
Vagy a kisfiú, ki könyveken ámult
apja könyvtárában, sok tarka atlasz
domborzatán, s ama vad és hatalmas
formán, ami a tigris és a párduc?
Vagy a másik, ki egy ajtón kopogtat,
amely mögött valaki halni készen
fekszik, s megcsókolja a fénytörésben
a haldokló arcot s a már halottat?
Mindaz vagyok, ki már nincs. Elveszetten,
ez elveszett nép vagyok itt ez esten.
Somlyó György fordítása
ANGÉLICA EMLÉKÉRE
[EN MEMORIA DE ANGÉLICA]
Hány lehetséges élet múlt el és
veszett bele e szegény kis halálba,
hány lehetséges élet, arra szánva,
hogy egyszer emlék lesz vagy feledés!
Ha én meghalok, velem csak a múlt hal,
de e virágszállal egész jövendő
lett a tudatlan vizekbe veszendő,
mit a csillagok ragadtak magukkal.
Az enyém is, akár az ő halála,
számtalan sorsé, mit a sors elorzott,
hazámban, mely mindig arcát kinálta,
homályommal holt mítoszokba botlok.
Emlékét egy márványlap tartja fenn,
fölöttünk nő a vad történelem.
Somlyó György fordítása
KÖNYVEIM
[MIS LIBROS]
Könyveim (bár azt se tudják, hogy élek)
éppolyan részeim, akár az arcom,
e szürke szemek, e szürke halánték,
mit hasztalan fürkészek a tükörben
s homorú tenyérrel tapogatok.
Érthető, hogy keserűn gondolok rá:
a leginkább énrám valló szavak
e lapokon állnak, mik azt se tudják,
ki vagyok én, s nem abban, amit írtam.
De jól van így. A holtak hangja mond ki
engem már mindörökre.
Somlyó György fordítása
TALIZMÁNOK
[TALISMANES]
Snorri Edda Islandorum-ának Dániában nyomtatott első kiadása.
Az ötkötetes Schopenhauer összes.
Chapman Homéroszának két kötete.
Egy kard, amellyel a sivatagban csatáztak.
Egy kígyólábú tökkobak, amit még dédapám hozott Limából.
Egy kristály prizma.
Néhány elmosódott dagerrotip.
Egy földgömb fából, Cecilia Ingenieros ajándéka, még az apjáé volt valaha.
Egy görbe fogantyús sétabot, amivel bejártam Amerika síkságait, Texastól Kolumbiáig.
Fémtokok, oklevelekkel.
Egy díszdoktorátus tógája és kalapja.
Saavedra Fajardo Vállalkozásai, jószagú spanyol bőrbe kötve.
Egy reggel emléke.
Néhány sor Frostból ésVergiliusból.
Macedonio Fernández hangja.
Egy-két ember szeretete, szavai.
Kétségkívül talizmánok, de semmit sem érnek a sötétség ellen, amelyet nem tudok megnevezni, a sötétség ellen, amelyet nem is kell megneveznem.
Somlyó György fordítása
A FEHÉR SZARVASÜNŐ
[LA CIERVA BLANCA]
Miféle balladája a zöld angol tereknek,
miféle perzsa metszet, milyen elmúlt napok
s éjszakák küldenek, hogyan jelenhetett meg,
fehér szarvasünő, álmomban alakod?
Mint a villám: a réten cikkanó könnyű folt,
s elnyelte a csalóka délután aranya -
emlékek és felejtés egybenőtt anyaga,
fehér ünő, amelynek csak egy oldala volt.
Furcsa ez a világ: az istenségei
úgy idéztek elém, hogy nincs fölötted hatalmam;
talán találkozom még veled, álombeli
ünő, a mély jövőben, egy szűk kanyarulatban.
Én is álom vagyok, s alig van több időm,
mint egy röpke, fehér foltnak egy legelőn.
Imreh András fordítása
MÉLYSÉGES RÓZSA
[LA ROSA PROFUNDA]
Susana Bombalnak
A Hedzsra után ötszáz esztendővel
Perzsia ezer minaretje nézte
a sivatagi lándzsák betörését,
s egy rózsát nézett Nisapuri Attar,
így szólva hozzá hangtalan szavakkal,
mint aki töpreng, nem imádkozik:
- Kezemben zsenge szirmod. Az idő
hajlít kettőnket, mit se tudva rólunk,
ez eldugott kert késő délutánján.
Könnyű súlyod nedvesen csügg a fényben.
Szüntelen ömlő tenger illatod
már hanyatló, öreg arcomba tódul,
mégis messzebb vagy tőlem a gyereknél,
aki álmában látott valaha,
vagy egy reggel tán épp ebben a kertben.
A nap fehérsége lehet tiéd, vagy
a hold aranya, vagy talán a kardél
bíbor villanása a győzelemben.
Én vak vagyok és tudatlan, de látom,
hogy sokféle az út. Minden dolog
végtelen sok dolog. Te zene vagy,
egek, paloták, folyók, angyalok,
mélységes rózsa, meghitt s végtelen te,
kit az Úr megmutat majd holt szememnek.
Somlyó György fordítása
A KÉPTELEN EMLÉKEZÉS ELÉGIÁJA
[ELÉGÍA DEL RECUERDO IMPOSIBLE]
Mit nem adnék érte, ha emlékeznék
egy földes utcára alacsony falakkal
s egy egész hajnalt betöltő lovasra
(poncsója bő, kopottas)
a síksági napok egyikén
egy dátumnélküli napon.
Mit nem adnék érte, ha emlékeznék
anyámra, ahogy elnézi a reggelt
a Santa Irene-i birtokon,
nem tudva, hogy Borgesnek nevezik majd.
Mit nem adnék érte, ha emlékeznék
arra, hogy ott harcoltam Cepedánál
s láttam, ahogy Estanislao del Campo
derűs bátorsággal
köszönti az első golyót.
Mit nem adnék érte, ha emlékeznék
a kis rejtekajtóra a majorban,
amit apám minden éjszaka belökött,
mielőtt aludni tért volna,
s amit utólszor 1938.
február 14-én lökött be.
Mit nem adnék érte, ha emlékeznék
Hengist gályáira,
melyek a dán fövenyen szedve horgonyt
majd egy szigeten kötnek ki,
amely még nem Anglia.
Mit nem adnék érte, ha emlékeznék
(emlékeztem is, csak elfeledtem)
egy arany Turnerre, amely
olyan nagy, mint a zene.
Mit nem adnék érte, ha emlékeznék
arra, hogy hallottam Szókratész hangját,
ahogy a bürök délutánján
derűsen a halhatatlanság
kérdését fejtegette,
mítoszokat érvekkel váltogatva,
miközben a kék halál egyre feljebb
kúszott már kihűlő lábaiból.
Mit nem adnék érte, ha emlékeznék
arra, hogy egyszer azt mondtad nekem, szeretlek,
és hogy nem alhattam el hajnalig
szívszakadva és boldogan.
Somlyó György fordítása
A RÉMÁLOM
[LA PESADILLA]
Egy vaskoronás, semmibe meredt
tekintetű királyról álmodom.
Ilyen arc ma már nincs. Ragaszkodón
követi kardja, mint a hű ebek.
Hogy norvég vagy northumbriai, azt nem
tudom, csak hogy északi. Sűrű, rőt
szakáll lobog a nagy mellkas előtt.
Vak tekintete átsiklik felettem.
Miféle kilobbant tükör, milyen
hajó lehet az, ahonnan elém lép,
hogy szürkén és szigorúan nekem
szegezze múltját és keserűségét?
Rólam álmodik és ítélkezik.
Már este lett. Itt van. Még mindig itt.
Imreh András fordítása
MEXIKÓ
[MÉXICO]
Milyen egyforma minden! A lovas és a síkság,
a hagyományos kardok, az ezüst, a kaóba,
a jámbor balzsamillat, szállván az alkovokba,
és közös spanyol nyelvünk, e lezüllött latinság.
Milyen másforma minden! A mélységekbe nézve
a régholt istenek, a véres mítoszok,
a sivatagban a szörny nopál-kaktuszok,
a verőfénynél inkább a homály kedvelése.
És milyen örök minden! A hold, a lassu, lenge,
nem látja senki se a patio felett,
a préselt ibolya Nájera elfeledt
lapjai közt, a hullám, ha kicsap a fövenyre.
S az ember, ki utolsó ágyán betelve várja,
hogy övé lesz, egészen az övé lesz halála.
Somlyó György fordítása