A BIKA

A 158. év sabán havának végén nagyon tiszta volt a sivatag levegője, és az emberek a napnyugtát nézték, ramadán holdját keresve, ami ösztökél a vezeklésre és a böjtre. Rabszolgák, kéregetők, lókupecek, tevetolvajok és mészárosok voltak. Méltóságteljesen ültek a földön, és a jelet lesték a Merv felé vezető út egyik karavánszállásának kapujából. A naplementét nézték, s a naplemente színe olyan volt, mint a homoké.

A szédítő sivatag mélyéből (amelynek napja okozza a lázat, amint holdja okozza a görcsöt) három rendkívül magasnak tetsző alakot láttak arrafelé jönni. Emberi alakok voltak, de a középső bikafejű. Amikor közelebb kerültek, látták, hogy álarcot visel, s a másik kettő vak.

Valaki (mint az Ezeregyéjszaka meséiben) e csoda okát tudakolta. "Vakok - közölte az álarcos ember -, mert látták az arcomat."

A LEOPÁRD

Az Abbászidák krónikása előadja, hogy a sivatagi ember (akinek hangja szokatlanul lágy volt, vagy annak tűnt, olyannyira különbözött álarcának durvaságától) azt mondta, lám, ők egyhavi bűnbánat jelét lesik, ő azonban jobb jelet hirdet: egész életre szóló bűnbánatét és átkozott halálét. Elmondta, hogy ő Hákim, Oszmán fia, és hogy a Kivándorlás 146. esztendejében egy férfi hatolt be a házába, tisztálkodott és imádkozott, majd szablyával levágta a fejét, és felvitte az égbe. A férfi (Gábriel angyal) jobbjában ott volt az ő feje az Úr előtt, aki prófétálással bízta meg, és oly régi szavakra tanította, hogy megperzselődik a száj, amely kimondja őket, és dicsőséges ragyogással ruházta fel, amelyet halandó szem nem viselhet el. Ez volt az Álarcos magyarázata. Amikor majd a földön minden ember az új törvényt követi, feltárul előttük az Arc, és veszély nélkül imádhatják - amint az angyalok már imádják is. Miután tudtukra adta megbízatását, Hákim szent háborúra - dzsihád-ra - és illő vértanúságra ösztönözte őket.

A rabszolgák, koldusok, lókupecek, tevetolvajok és mészárosok megtagadták tőle bizalmukat: egy hang bűbájos-t kiáltott, egy másik csaló-t.

Valaki egy leopárdot hozott - talán annak a nyúlánk és vérengző fajtának egy példányát, amelyet a perzsa vadászok tenyésztenek. Tény, hogy a leopárd kitört ketrecéből. Az álarcos próféta és két társa kivételével mindenki fejvesztetten menekült. Amikor visszatértek, a vadállat már vak volt. A fénylő és a holt szemek láttán az emberek imádták Hákimot, és hitet tettek természetfeletti erejéről.

A FÁTYLAS PRÓFÉTA

Az Abbászidák hivatalos történetírója különösebb lelkesedés nélkül számol be a Fátylas Hákim khorasszáni sikereiről. Ez a tartomány - amelyet nagyon megrázott legnevesebb vezérének balszerencséje és megfeszíttetése - kétségbeesett hévvel karolta fel a Tündöklő Arcú tanítását, s vérével és aranyával adózott neki. (Hákim ekkor már ékkövekkel teletűzdelt négyrétű fehér selyemfátyollal leplezte durva arcát. A Banu Abbászok jelképes színe a fekete volt; Hákim a fehér színt - a legellentétesebbet - választotta az oltalmazó fátyol, a zászlaja és turbánja számára.) A hadjárat jól indult. Igaz, hogy A pontosság könyvé-ben a kalifa zászlói mindenütt győzelmesek, mivel azonban e győzelmek leggyakoribb eredménye hadvezérek leváltása és bevehetetlen várak feladása, az eszes olvasó tudja, mihez tartsa magát. A 161. esztendő redzseb havának végén Nisapur hírneves városa nyitotta meg érckapuit az Álarcos előtt; a 162. év elején Aszterabadé. Hákim hadi ténykedése (mint más, szerencsésebb prófétáé) a tenor hangon elmondott könyörgésre szorítkozott, amelyet azonban egy rőt teve hátán, csaták forgatagos középpontjában intézett az istenséghez. Körülötte nyilak süvítettek, anélkül, hogy egy is megsebezte volna. Valósággal kereste a veszélyt: amikor egy éjjel undorító leprások vették körül a palotáját, maga elé rendelte és megcsókolta őket, ezüstöt és aranyat adott nekik.

A kormányzás fáradalmait hat-hét hívére hárította át. Elmerült az elmélkedésben és a békében: száztizennégy vak nőből álló hárem elégítette ki isteni teste szükségleteit.

GYŰLÖLETES TÜKRÖK

Mindaddig, amíg szavaik nem cáfolják az ortodox hitet, az iszlám eltűri Isten bizalmas barátainak létét, bármily hebehurgyák vagy fenyegetők legyenek is. A próféta, úgy lehet, nem is vetette volna meg e semmibevevés előnyeit, de párthívei, győzelmei és a kalifa - Mohamed Al Mahdi - nyílt haragja eretnekségre kényszerítették. Ez a meghasonlás tönkretette, de előbb kidolgoztatta vele egy személyes vallás tételeit, a gnosztikus őstörténet nyilvánvaló beszüremléseivel.

Hákim kozmogóniájának kezdőpontjában egy kísértet-Isten áll. Ez az istenség fenséggel nélkülözi az eredetet, akárcsak a nevet és az arcot. Mozdulatlan Isten, de képe kilenc árnyékot vetett, amelyek mozgásba jőve, létrehoztak uralmuk alatt egy első eget. Ebből az első demiurgoszi körből egy második származott, szintén angyalokkal, hatalmakkal és trónusokkal, s ezek újabb eget alapítottak lejjebb, amely az eredetinek szimmetrikus másolata. Ez a második konklávé egy harmadikban teremtette újra önmagát, ez pedig egy másikban, még lejjebb, és így tovább, egészen 999-ig. A legalsó ég ura az uralkodó - árnyékok árnyékainak árnyéka -, s az isteni részecske majdnem nulla benne.

A föld, amelyen lakunk, tévedés, ügyetlen torzkép. A tükör és az apaság gyűlöletes dolog, mert szaporítja és helyesli. Az undor a legfőbb erény. Két magatartás vezethet el hozzá (a választást belátásunkra bízta a próféta): az önmegtartóztatás és a kicsapongás, a test kiélése vagy szüzessége.

Hákim paradicsoma és pokla nem kevésbé kétségbeejtő. "Azoknak, akik tagadják az Igét, azoknak, akik tagadják a Drágaköves Fátyolt és az Arcot (mondja a Rejtett rózsa egyik fennmaradt káromlása), csudálatos poklot ígérek, mert mindegyikük 999 lángbirodalmon uralkodik majd, és minden birodalomban 999 lánghegy van, minden hegyen 999 lángtorony, minden toronyban 999 lángemelet, minden emeleten 999 lángnyoszolya, s minden nyoszolyán ő fekszik majd, és 999 lángalak (az ő arcával és hangjával) kínozza örök időkig." Másutt megerősíti: "itt az életben egy testben szenvedtek; a halálban és Bűnhődésben, számtalanban." A paradicsom kevésbé kézzelfogható. "Örökké éjszaka van, kőmedencékkel, s ennek a paradicsomnak a boldogsága a búcsúzás, a lemondás különös boldogsága, és azoké, akik tudják, hogy alusznak."