BUENOS AIRES
A város mintha csődtörténetem
s megaláztatásaim tere lenne;
e házban ért utol a naplemente
s e téren vártam feleslegesen.
Itt történtek meg az összekuszált
múlt s a világos jelen átlagos
ügyei, és lábam itt rója most
követhetetlen labirintusát.
Itt reméli a hamuszínű este,
hogy a reggel új gyümölcsöt terem;
itt tűnik majd el, összekeveredve
a végső árnnyal árnyam, könnyeden.
Nem szerelem - rettegés köt ide;
talán ezért szeretem ennyire.
Imreh András fordítása
A TŐR
[EL PUŃAL]
Margarita Bungénak
A fiókomban van egy tőr.
Toledóban kovácsolták, a múlt század végén; Luis Melián Lafinur adta az apámnak, az meg magával hozta Uruguayból, Evaristo Carriego is többször a kezébe fogta.
Aki meglátja, az biztosan el is játszik vele; látszik, hogy már régóta kereste: a keze mohón ragadja meg a szunnyadó markolatot; az engedelmes-hatalmas penge pontosan illeszkedik bele a hüvelybe.
De a tőr mást akar.
Nem csak amolyan egyszerű fém-szerkezet: egy bizonyos célra találták ki és készítették el, valahogy örök: ez az a tőr, mellyel tegnap este Tacuarembóban megöltek valakit, ez a tőr, mellyel megölték Caesart. Ölni akar, vért akar ontani.
Az íróasztalom fiókjában, fogalmazványok és levelek közt a tőr egyre csak álmodik: egyszerű tigris-álmot; és a kéz, ha megfogja, fellelkesül, mert fellelkesül a fém: érzi, hogy ha valaki megfogja, abban felébred a gyilkos, a gyilkos, akinek szánták.
Néha sajnálom. Mennyi keménység, mennyi hit, mennyi békés, mennyi ártatlan gőg; az évek meg csak múlnak, hasztalan.
Xantus Judit fordítása
A HALOTT VAGÁNYOK
[LOS COMPADRITOS MUERTOS]
A nagycsarnok falának dőlve vállal
a Paseo de Julio-i árnyak
örökké testvér-árnyakkal vitáznak,
vagy épp az éhség nőstényfarkasával.
Amikor a lemenő nap kiélez
minden árnyékot a külvárosokban,
visszatérnek, végzetesen, halottan
az alkonyhoz, a kurvákhoz, a késhez.
Itt élnek még kocsmai történetekben;
járásmódokban; ahogy bongva, halkan
peng még egy húr; arcokban; füttyszavakban;
kis dolgokban és kétes sikerekben.
Szőlőlugasok otthonos terében,
amikor egy kéz gitárt hangol éppen.
Imreh András fordítása
KÉT FIVÉR MILONGÁJA
[MILONGA DE DOS HERMANOS]
Gitár szóljon, és dal zengjen
rég letűnt késcsillogásról,
kockázásról és alsósról,
kupákról, lóversenyekről,
costa bravai seregről
s Camino de las Tropasról.
Lássunk egy régi mesét, hogy
megérthessék a gyengébbek;
meg nem alkuszik a végzet
- ezért senki meg ne feddje -,
na, érzem már, hogy ma este
Délről jönnek az emlékek.
Nos, urak, élt két Iberra,
két híresen kemény ember,
elsők harcban, szerelemben:
a két halált megvető,
félelmetes késelő;
s most mindkettő ott hever, lenn.
Három dolog van, mi megront:
a kapzsiság, a kevélység,
meg a hírnév, a dicsőség,
ha az ember él-hal érte -
Juan Ibarra hát megérte:
mindenhol öccsét körözték.
S mikor belátta, hogy öccse,
magasan fölötte szárnyal,
nem bírta tovább cérnával
és csapdába csalta ott lenn -
a Costa Brava negyedben
végzett vele pisztolyával.
Késlekedés és sietség
nélkül a sínre fektette,
hogy elüsse a vonat.
Az öcs fej nélkül maradt,
s bátyja ezt épp így tervezte.
Hát így szól ez a történet
legjobb tudásom szerint;
Káin megöli megint
Ábelt - s ez nem ér már véget.
Imreh András fordítása
JACINTO CHICLANA MILONGÁJA
[MILONGA DE JACINTO CHICLANA]
Emlékszem. Balvanerában
volt, réges-rég, éjszaka.
Beszélgettünk, s elhangzott egy
név: Jacinto Chiclana.
Volt még szó utcasarokról,
s megemlítődött egy kés;
évek távolából látszik
a villanó késelés.
Ki tudja, miért keres
engem e név égre-földre?
Tudni szeretném, milyen volt
maga a név viselője.
Magas, talpig úriember
- így látom -, igen kimért;
képes uralkodni hangján
s kockáztatni életét.
Még szilárdabb léptű férfit
előtte a föld nem termett;
senki sem ismerte jobban
a háborút s a szerelmet.
Kert és patio fölött
a balvanerai tornyok,
és a véletlen halál, mely
egy utcasarkon rárontott.
Arcokat nem, ámde látok
sárga utcafény alatt
egy késkígyót, s hogy két ember
vagy két árnyék összecsap.
Tán abban a pillanatban,
amikor a késbe dőlt,
arra gondolt, hogy egy férfi
nem húzhatja az időt.
Csak Isten ismerheti
hűséges természetét;
én csak azt énekelem meg,
mit jelent nekem a név.
Van egyvalami a földön,
mit nem bánunk meg soha:
mégpedig, ha életünkben
bátrak voltunk valaha.
Megéri bátornak lenni,
nincs remény, mely hiú volna;
ezért hát szóljon Jacinto
Chiclanáért e milonga.
Imreh András fordítása
ALBORNOZ MILONGÁJA
[MILONGA DE ALBORNOZ]
Kiszámolta a napot már,
már az óráról is döntött
Az, ki dolgában nem ismer
se utóbbot, se előbböt.
Megy hát Albornoz, dudolgat
Entre Ríos-i milongát,
széles nagy kalpagja alól
nézi, mit e hajnalon lát,
nézi ezt az ezernyolcszázkilencvenes mái hajnalt:
lent a Retiro lapályán
vége-hossza nincs a dalnak,
csóknak, hajnali zsugáknak,
s nagy balhéknak a zsarukkal,
itteniekkel meg annyi
koszos jöttment pereputtyal.
Vesztére esküdt a környék
minden kis és nagy zsiványa,
s most a Dél egy utcasarkán
áll, egy kurta késre várva.
Nem is egy kés az, de három,
mielőtt még a nap felkel,
már itt vannak, s mit tehetne,
ellenáll, ha tud, az ember.
De egy arcizma se rándult,
mikor átjárta a penge;
úgy halt meg Alejo Albornoz,
mintha oda se figyelne.
Hiszem, örülne, ha tudná,
hogy itt milongába szedték
legendáját. Az idő, az
csak feledés és csak emlék.
Somlyó György fordítása
MANUEL FLORES MILONGÁJA
[MILONGA DE MANUEL FLORES]
Manuel Flores halni megy.
Nem éppen világ csodája,
a halál régi szokás,
oly sokunk makacs szokása.
Mégis fáj, hogy életem
közeleg immár a véghez,
hisz oly örökösnek indult,
oly otthonos, olyan édes.
Nézem a kezemet reggel,
rajt az eret kanyarogva,
olyan ámuldozva nézem,
mintha nem az enyém volna.
Holnap eljön a golyó,
s a feledés vele együtt.
Megmondta Merlin, a mágus;
meghalunk, mert megszülettünk.
Szemeim mi mindent láttak,
míg bokros utam követtem!
Ki tudja, mit fognak látni,
ha Krisztus ítél fölöttem.
Manuel Flores halni megy.
Nem éppen világ csodája,
a halál régi szokás,
oly sokunk makacs szokása.
Somlyó György fordítása