I. kötet: A halál és az iránytű - elbeszélések

I

Egy tükör és egy lexikon találkozásának köszönhetem Uqbar fölfedezését. A tükör Ramos Mejíában, egy Gaona utcai villa előszobájának a végében nyugtalankodott; a lexikon csalárdul azt a címet viseli, hogy The Anglo-American Cyclopaedia (New York, 1917), pedig csak az 1902-es Encyclopaedia Brirannica szó szerinti és ráadásul ügyetlen utánnyomása. Úgy öt esztendeje történt a dolog. Aznap este nálam vacsorázott Bioy Casares, és jól belefeledkeztünk a beszélgetésbe: arról volt szó, hogy írunk egy regényt, első személyben, de úgy, hogy az elbeszélő elhallgasson vagy elferdítsen bizonyos tényeket, itt-ott ellentmondásba is keveredjen, és ebből néhány - nagyon kevés - olvasó kitalálhasson valami borzalmas vagy köznapi valóságot. Az előszoba távoli végéből a tükör csak lesett bennünket. Rájöttünk (öreg éjszaka óhatatlanul rájön az ember), hogy valami szörnyűséges van a tükrökben. Akkor Bioy Casares megemlítette, hogy az egyik uqbari eretnek szerint utálatos a tükör és a közösülés, mert szaporítja az embert. Megkérdeztem tőle, hogy kitől származik ez az emlékezetes mondás, és azt válaszolta, hogy az Anglo-American Cyclopaedia közli az Uqbarról szóló cikkében. A villában (melyet bútorozottan béreltünk) megvolt a szóban forgó mű. A XLVI. kötet utolsó lapjain egy szócikk Uppsalával foglalkozott; a XLVII.-nek az első lapjain pedig az Urál-altaji nyelvekről olvashattunk, de Uqbarról egyetlen szót se találtunk. Bioy kissé zavarban volt, megnézte a mutatóköteteket. Minden elképzelhető írásmódot fellapozott - Ukbar, Ucbar, Ooqbar, Ookbar, Oukbahr -, de mindenütt hiába kereste... Távozóban még azt mondta, hogy Uqbar valami iraki vagy kis-ázsiai tartomány. Bevallom, kissé kényszeredetten vettem tudomásul. Gyanakodtam, hogy hamarjában Bioy csak úgy kitalálta ezt a seholországot és azt a névtelen eretneket, és szerényen másnak tulajdonított egy mondást. Justus Perthes egyik atlaszát is hiába böngésztem, és ez csak igazolta kétségeimet.

Másnap Bioy felhívott Buenos Airesből. Közölte, hogy ott a szeme előtt az Uqbarról szóló cikk, a lexikon XLVI. kötetében. Az eretnek neve nincs benne, de a tanítását ismerteti, mégpedig majdnem szó szerint ugyanúgy, ahogy ő mondta, jóllehet irodalmilag - talán - magvasabban. Ő úgy emlékezett: Copulation and mirrors are abominable. A lexikon meg így írta: "Az egyik ilyen gnosztikus szerint csak látszat vagy (pontosabban) szofizma a látható világegyetem. Utálatos a tükör és az apaság (mirrors and fatherhood are abominable), mert szaporítják és kiterjesztik a világegyetemet." Azt mondtam neki, és ez volt a tiszta igazság, hogy magam is látni szeretném azt a cikket. Pár nap múlva el is hozta. Nem kis meglepetésemre, mert Ritter Erdkundé-jának tüzetes térképészeti mutatójában a legcsekélyebb nyoma se volt Uqbar nevének.

Bioy csakugyan az Anglo-American Cyclopaedia XLVI. kötetét hozta magával. Borítólapján és a gerincén ugyanaz a betűrendjelzés volt, mint a mi példányunkon (Tor-Ups), de 917 oldal helyett 921 oldalból állt. Ez a négy többletoldal tartalmazta az Uqbarról szóló cikket, amely (mint bizonyára észrevette az olvasó) nem volt feltüntetve a betűrendjelzetben. Később megállapítottuk, hogy nincs más különbség a kötetek közt. Mind a kettő (azt hiszem, már említettem) a tizedik Encyclopaedia Britannica utánnyomása. Annyi a könyvárverés, Bioy egy olyan alkalommal vásárolta a maga példányát.

Kissé figyelmesebben is elolvastuk a cikket. Talán csak az a részlet volt meglepő benne, amit Bioy említett. A többi nagyon is helyénvalónak tetszett, jól illett a mű általános hangjához, és (természetesen) kissé unalmas volt. Újra elolvastuk, és úgy találtuk, hogy bár gondosan van megírva, mégis van valami homályosság az egészben. A földrajzi leírásban tizennégy tulajdonnév fordult elő, de csak három volt ismerős a szövegbe valahogy felemás módon beszúrt nevek közül: Khorasszán, Örményország, Erzerum. A történelmi nevek közül csak egy: Szmerdisz, a szélhámos varázsló, aki inkább csak metaforaképpen volt megemlítve. A cikk látszólag pontosan megadta Uqbar határait, de valójában magának a tartománynak folyóira, tűzhányóira és hegyláncaira hivatkozott homályosan. Például azt olvastuk, hogy Caj Haldún síksága és az Axa folyó deltája alkotja az ország déli határát, és hogy ennek a deltának a szigetein párzanak a vadlovak. Ezt a 918. oldal elején találtuk. A történelmi részben (920. oldal) megtudtuk, hogy a XIII. századi vallásüldözések miatt a hithűek a szigeteken kerestek menedéket, ahol még ma is megvannak az obeliszkjeik, és gyakran a kőtükreik is előkerülnek a földből. A Nyelv és Irodalom fejezet rövid volt. Csak egyetlen figyelemre méltó dolgot tartalmazott: azt írta, hogy az uqbari irodalom fantasztikus jellegű, és hogy eposzai, legendái sose a valóságról szólnak, hanem két képzeletbeli tartományról, Mledzsnaszról és Tlönről... A bibliográfia négy kötetet sorolt fel; ezeket eddig nem sikerült megtalálnunk, bár a harmadik - Silas Haslam: History of the Land Called Uqbar, 1874 - benne van Bernard Quaritch könyvkatalógusaiban.{[1]} Az első 1641-ben jelent meg - Lesbare und lesenswerthe Bemerkungen über das Land Ukkbar in Klein-Asien -, és Johannes Valentinus Andreä műve. Ez fontos körülmény, mert pár év múlva ismét találkoztam ezzel a névvel De Quincey meglepő lapjain (Writings, tizenharmadik kötet), és megtudtam róla, hogy német teológus volt, aki a XVII. század elején leírta a rózsakeresztesek képzeletbeli közösségét, amelyet azután mások meg is alapítottak az ő előzetes elképzelései szerint.

Aznap este bementünk az Országos Könyvtárba. Hiába forgattuk a földrajzi társaságok atlaszait, katalógusait, évkönyveit, az utazók és történetírók emlékiratait: soha senki se járt Uqbarban. Bioy lexikonának általános névmutatója se tartotta nyilván. Másnap Carlos Mastronardi (akinek elmeséltem a dolgot) megpillantotta az Anglo-American Cyclopaedia köteteinek fekete és aranyszínű gerincét egy könyvesboltban, a Corrientes és Talcahuano utca sarkán... Belépett, és elkérte a XLVI. kötetet. Persze, Uqbarnak az égvilágon semmi nyomát se találta.