POR SEM VAGYOK

[NI SIQUIERA SOY POLVO]

Mért legyek az, aki vagyok? A rosszsors

ellopta tőlem tizenhetedik

századomat, Kasztília porát

s megrögzött jószokásait, a reggelt,

mely, mát ígérve, meghozza az estét,

a borbély s a plebános fecsegését,

a korral egyre mélyülő magányt

meg egy kis írástudatlan rokonlányt.

Benne vagyok a korban. Egy lapon

véletlen rábukkantam Amadis

s Urganda hangjára, kik vártak engem.

Földem eladva, könyveket szereztem,

mik nagy vállalkozásokról regéltek:

a Grálról, mely felfogta a Fiú

megváltásunkért hullt emberi vérét,

sárarany bálványáról Mohamednek,

kardvasakról, bástyákról, lobogókról,

s a mágia minden műveiről.

Keresztény lovagok járták be szerte

a föld birodalmait, bosszut állva

a sértett becsületért, igazságot

osztva mindenütt kardjuk élivel.

Bár egy Isten-küldötte visszahozná

korunkba e nemes gyakorlatot.

Álmomban látom őt. Szegény, magányos

férfitestemben olykor érzem is.

Még a nevét sem tudom. Én, Quijano,

én leszek e lovag. Álmom leszek.

E düledező házban van egy régi

kerek bőrpajzs, egy toledói penge,

egy dárda, és vannak igazi könyvek,

s ezek karomnak diadalt igérnek.

Karomnak? Arcom (amit sose látok)

nem talál másik arcra a tükörben.

Még csak por sem vagyok. Csak puszta álom,

melyet álmában s ébren sző atyám

és testvérem, Cervantes kapitány,

aki Lepanto tengerén csatázott,

s tudott kis latint, némi arabot...

Hogy álmodhassam azt a másikat,

akinek örökzöld emléke része

lesz az ember napjainak, könyörgök:

Istenem, álmodóm, álmodj tovább is.

Somlyó György fordítása