ADAM CAST FORTH

Volt-e a Kert, vagy álom szállt a Kertre?

A homályban ez a kérdés tolult

ajkamra, vigaszul: a nyomorult

Ádám valaha nagyúr lehetett-e?

nem volt más, csak csalóka szemfényvesztés,

Isten álma. Immár a fényes Éden

megfakult fajunk emlékezetében,

de én tudom, hogy volt, s örökre lesz, és

ha nem is nekem. Az én büntetésem

e megrögzött föld és vérfertezésben

sarjadt Káin-Ábel-háborúsága.

De mégis csak nagy dolog volt szeretni,

boldognak lenni, lábunkat betenni

az élő Kertbe, csak egy napra bárha.

 

Somlyó György fordítása

 

EGY PÉNZDARABHOZ

[A UNA MONEDA]

 

Hideg, viharos éj volt, mikor Montevideóból kihajóztam

Mikor a Dombot megkerültem,

a hajóhídról egy pénzdarabot

vetettem a vízbe, megcsillant, és a sáros habokba merült,

fényholmit, melyet elragadott az idő s a sötétség.

Éreztem, hogy ez már megmásíthatatlan,

hogy hozzátettem a bolygó történetéhez

kér párhuzamos sort, folyamatost, tán végtelent:

a magam szorongásból, szerelemből, céltalan hányattatásból

szőtt sorsát, s azét a fémkorongét,

melyet a hullámok a lágy mélységnek adtak,

vagy a szászok és vikingek hulladékát

még egyre rágó távoli tengereknek.

Virrasztásom és álmom minden pillanatához

a vak pénzdarabé kötődik.

Olykor furdal a lélek,

és olykor irigyellek,

hogy, mint mi, az idő labirintusában

vagy, s nem tudod, hogy ott vagy.

 

Lator László fordítása

 

ÚJABB KÖLTEMÉNY AZ AJÁNDÉKOKRÓL

[OTRO POEMA DE LOS DONES]

 

Köszönetet szeretnék mondani

az okok és okozatok isteni labirintusának

a változatos teremtményekért,

melyek benépesítik e különös világot,

az értelemért, mely örökösen

a labirintus térképéről álmodik,

Heléna arcáért és Odüsszeusz kitartásáért,

a szerelemért, amiben úgy látunk másokat,

ahogy az istenség láthatja őket,

a kemény gyémántért és a lágy vizért,

az algebra pontos kristálypalotájáért,

Angelus Silesius misztikus érméiért,

Schopenhauerért,

aki talán ismerte a világ megfejtését,

a tűz lobogásáért,

amit emberfia nem nézhet ősi borzongás nélkül,

a kaobafáért, a cédrusért és a szantálért,

a kenyérért és a sóért,

a rózsa rejtélyéért,

amely színt termel, bár sose látott színt,

1955 néhány napjáért és esteléért,

a durva pásztorért, aki a síkon

terelgeti a barmokat s a hajnalt,

a montevideói reggelért,

a barátság művészetéért,

Szókratész utolsó napjáért,

a szavakért, amiket

két kereszt között

válthattak egy alkonyon,

az Iszlám álmáért, amely ezer és egy

éjszakán át kitartott,

s azért a másik álomért, amely a poklot,

a tisztítótűz tornyait

s a diadalmas mennyeket bejárta,

Swedenborgért,

aki az angyalokkal társalgott London utcáin,

a bennem találkozó

ősi titkos folyamokért,

a nyelvért, amelyet századokkal ezelőtt beszéltem Northumbriában,

a szászok kardjáért és hárfájáért,

a tengerért, ezért a tündöklő pusztaságért,

amely ismeretlen dolgok titkos jegye

s a vikingek sírfelirata,

az angol szavak zenéjéért,

és a német szavak zenéjéért,

az aranyért, mely felragyog a versben,

a tél eposzáért,

egy sose olvasott könyv címéért: Gesta Dei per Francos,

a madárnál ártatlanabb Verlaine-ért,

a kristály prizmáért és a bronz nehezékért,

a tigris csíkjaiért,

San Francisco és Manhattan égbenyúló tornyaiért,

a texasi reggelért,

a sevillaiért, aki az Erkölcsi Levél-t szerezte,

s akinek, óhajtása szerint, nem ismerjük a nevét,

a córdobai Senecáért és Lucanusért,

akik a spanyol nyelv előtt

megírták az egész spanyol irodalmat,

a sakk bizarr geometriájáért,

Zénón teknőcéért és Royce atlaszáért,

az eukaliptuszfa orvosság-szagáért,

a nyelvért, amely bölcsességet tud tettetni,

a felejtésért, amely eltörli vagy megmásítja a múltat,

szokásainkért,

melyek megkettőznek és igazolnak minket, mint a tükör,

a reggelért, amely a kezdet igézetével kecsegtet,

az éjszaka sötétségéért és asztronómiájáért,

a többiek bátorságáért és boldogságáért,

a jázminokban vagy egy régi kardban

hirtelen megérzett hazáért,

Whitmanért és Szent Ferencért, akik már megírták a költeményt,

a tényért, hogy a költészet kimeríthetetlen

és elvegyül a teremtmények összességével

és sosem fog eljutni utolsó soráig

és minden ember számára más,

Frances Haslamért, aki bocsánatot kért fiaitól,

hogy oly sokára hal meg,

az álmot megelőző percekért,

az álomért és a halálért,

ezekért a titkos kincsekért,

a meghitt ajándékokért, amiket nem is említek,

a zenéért, mely az idő titokzatos alakja.

 

Somlyó György fordítása

 

JUNÍN

 

Én én vagyok, de én vagyok a más is,

a holt, ki egy véremmel és nevemmel;

vagyok e kósza úr, s vagyok az ember,

ki feltartotta a puszták dzsidáit.

Nem voltam itt, s visszatérek Junínba,

Borges-ős, a te Junínodba. Hallod,

árnyék vagy hamu, ezt a csonka hangot,

vagy belefojtod mély bronz álmaidba?

Tán az én hiú szememmel szemléled

katonáid Junínját, ezt az époszt,

a fát, amit ültettél, a vidéket,

s benn a népséget, a rabolva tékozt.

Némi bánattal enyhített rideg vér -

ki mondja meg, milyen voltál s ki lettél?

 

Junín, 1966

 

Somlyó György fordítása

 

1649 EGY REGGELE

[UNA MAŃANA DE 1649]

 

Megy népe között Carlos. Jobbra-balra

tekint. Elhárítja, hogy támogassák

a kíséret tagjai. A hazugság

nyűgétől örökre megszabadulva

megy: nem a feledésbe - a halálba.

Tudja, hogy király. Várják fegyverekkel;

iszonyatosan valódi a reggel.

Nem fél. Rég megtanította a kártya,

hogy állandóan közönyös legyen.

Több csepp nem fér élete poharába;

hogy vesztőhelyen áll, érdektelen.

Méltóságteljes. Neki nem Bírája

a hadbíró. Szalutál könnyeden

és mosolyog. Már annyiszor csinálta.

 

Imreh András fordítása