TE

[TÚ]

Csak egy ember született, csak egy ember halt meg széles e földön.

Az ellenkezőjét állítani merő statisztika, képtelen művelet.

Nem kevésbé képtelen, mint összeadni az eső szagát és a tegnapelőtt éjszaka látott álmot.

Ez az ember Odüsszeusz, Ábel, Káin, az első, aki csillagképeket alkotott, az, aki az első piramist emelte, aki a Változások könyvé-nek hexamétereit írta, a kovács, aki rúnákat rótt Hengist kardjára, az íjász Einar Tamberskelver, Luis de León, a könyvkereskedő, aki Samuel Johnsont nemzette, Voltaire kertésze, Darwin a Beagle fedélzetén, egy zsidó a gázkamrában, s idővel te meg én.

Csak egy ember halt meg Trójában, a Metauronál, Hastingsnél, Austerlitznél, Trafalgárnál és Gettysburgnél.

Egy ember halt meg az ispotályokban, a gályákon, a gyötrelmes magányban, az unott vagy szerelmes nyoszolyákon.

Csak egy ember bámult bele a roppant hajnalokba.

Csak egy ember érezte szájpadlásán a víz frissességét, a gyümölcs és a hús ízét.

Az egyetlenről beszélek, az egyedüliről, aki mindig egymaga van.

Norman, Oklahoma

Somlyó György fordítása

A MENNYISÉGEK VERSE

[POEMA DE LA CANTIDAD]

A messzi, magányos fényekkel izzó,

zord és puritán égre gondolok,

mit annyi éjen át bámult Emerson,

Concordja csikorgó havát tapodva.

Itt az égen töméntelen a csillag.

Töméntelen az ember. Madarak

és rovarok számtalan nemzedéke,

kígyófélék, csillagos jaguár,

összeszövődő s szétváló bozótok,

millió levél, kávé- és homokszem

telepszik a reggelre, létrehozva

mihaszna csöppnyi labirintusát.

Lehet, hogy lábunk alatt minden hangya

egyetlen Isten előtt, aki őket

is számba veszi, különös világa

jól kiszabott törvényei szerint.

Ha nem így volna, az egész mindenség

súlyos tévedés lenne, puszta káosz.

A víz és az ébenfa tükrei,

az álmokat felvillantó tükör,

az ázalagok, halak és korallok,

a teknőcök menete az időben,

egyetlen este fénybogarai,

az araukáriák dinasztiái,

egy könyvben a finommívű szedés,

mit az éj sem töröl el - éppolyan

személyesek s rejtélyesek, akár én,

kiben itt kavarognak. Hogy itélnék

a lepra vagy Caligula fölött?

San Pablo, 1970

Somlyó György fordítása

AZ ŐRSZEM

[EL CENTINELA]

Belép a fény és én ráébredek magamra, itt van.

Azzal kezdi, hogy megmondja a nevét, amely (most már világos) az enyém.

Visszatérek az immár több mint hétszer tíz éve tartó szolgaságba.

Rámkényszeríti az emlékeit.

Rámkényszeríti a mindennapok nyomorát, az emberi sorsot.

Vén dajkája vagyok, elvárja. hogy megmossam a lábát.

Rámleselkedik a tükörben, a mahagónifában, a kirakatokban.

Volt egy-két nő, aki elutasította, s nekem osztoznom kell keserveiben.

Most ezt a verset diktálja nekem, amely sehogy se tetszik.

A makacs angolszász nyelvben való kínos inaskodásra készt.

Régholt katonák bálványimádó tiszteletére buzdít,

akikkel biztosan egy szót se tudnék váltani.

A lépcső legalsó fokán érzem, hogy itt áll mellettem.

Itt van a lépteimben, a hangomban.

Minden részletében irtózom tőle.

Örömmel nyilvánítom ki, hogy alig lát.

Kör alakú cellában vagyok, s a végtelen fal egyre közelebb jön.

Nem tudjuk becsapni egymást, de mind a ketten hazudunk.

Tulságosan is ismerjük egymást, elválhatatlan barátom.

Kiiszod poharamból a vizet, eleszed a kenyerem.

Az öngyilkosság útja, igaz, nyitva áll, de a teológusok

tanúsága szerint ama másik világ sötétségében is én leszek ott, magamra várva.

Somlyó György fordítása

A SZOMORÚ FÉRFIHEZ

[AL TRISTE]

Nos hát, volt a szász makacs kardja, volt

vas verstana s Laertes száműzött

fiának oly sok szigete között

a tenger, volt az arany perzsa hold,

voltak a történelemben meg a

bölcseletben a vég nélküli kertek,

síri aranya az emlékezetnek

s az árnyékban a jázmin illata.

Mindez nem számít. A fegyelmezett

verspenzum nem menthet meg, sem az álom

vize, sem a csillag, mely pőre éjben

a pirkadatról megfeledkezett.

Szorongásod tárgya egyetlen asszony:

éppen olyan, mint a többi, de mégsem.

Imreh András fordítása

AZ ELSŐ MAGYAR KÖLTŐHÖZ

[AL PRIMER POETA DE HUNGRÍA]

E néked csak jövendő pillanatban,

mely annak is titok, kinek az izzó

planéták vagy a bikák jonhai

felfedik a jövő korok tilos

szerkezetét, mi sem lehetne könnyebb,

mint valamilyen lexikont felütni,

hogy megleljem neved, testvéri árny,

s megtudjam, mily folyókban tükröződött

arcod, mely mára por és hamu lett,

s mily kardok, mily bálványok és királyok,

végtelen alfölded mily fényei

kapatták hangod első énekedre.

Éjszakák s tengerek állnak közöttünk,

a századok nagy változásai,

és fajták, éghajlatok, birodalmak,

de valami megfoghatatlanul

összeköt, a szavak titkos szerelme,

hangok és jelképek e társasága.

Mint hajdanán az éleai íjász,

egy kósza estén valaki magában

egy árny-céltábla felé lődözi

egyre e képtelen nosztalgiát.

Mi ketten sosem találkozhatunk,

ó, ősöm, kihez el nem hat szavam.

Számodra gyönge visszhang sem vagyok,

magam számára szorongó titok,

varázslat és rettegés szigete,

amilyen talán mindig minden ember,

és te is voltál, más egek alatt.

Somlyó György fordítása