V

Bejártam újabb királyságokat, újabb birodalmakat, 1066 őszén Stamford Bridge-nél harcoltam, már nem emlékszem, vajon Harold oldalán-e, akit nemsokára utolért a sorsa, vagy a boldogtalan Harald Hardrade soraiban-e, aki hatlábnyi angol földet hódított meg vagy annál valamivel többet. A Hedzsra VII. századában, Bulaq külvárosában, megfontolt kalligráfiával, egy általam azóta elfeledett nyelven, számomra ismeretlen betűkkel leírtam Szindbád hét utazását és a Bronz Város történetét. Szamarkand börtönének udvarán nagyon sokat sakkoztam. Bikanerban és Csehországban is az asztrológiát műveltem. 1638-ban Kolozsvárott voltam és azután Lipcsében. Aberdeenben, 1714-ben előfizettem Pope Iliász-ának hat kötetére, tudom, gyönyörűséggel forgattam őket. 1729 körül megvitattam e költemény eredetét egy retorikaprofesszorral, akit, úgy hiszem, Giambattistának hívtak; érveit cáfolhatatlannak találtam. 1921. október negyedikén a Patna, mely Bombaybe vitt, horgonyt vetett az eritreai partok egyik kikötőjében.{[1]} Kiszálltam; nagyon régi reggelekre emlékeztem, ugyancsak ott szemben a Vörös-tengerrel, amikor Róma tribunusa voltam, s a láz, a rontás és a tétlenség pusztította katonáimat. A külvárosban tiszta vizű folyóra leltem; űzött a megszokás, megkóstoltam. Mikor felkapaszkodtam a meredélyen, egy tövises fa megsebezte a kezem fejét. A szokatlan fájdalmat igen elevennek éreztem. Hihetetlenül csöndesen és boldogan szemléltem egy drága vércsepp lassú növekedését. Ismét halandó vagyok, ismételgettem, megint hasonló vagyok minden emberhez. Azon az éj szakán hajnalig aludtam.

...Egy esztendő múltán átolvastam ezeket a lapokat. Úgy érzem, hogy hűek az igazsághoz, de az első fejezetekben - s a többinek is néhány bekezdésében - mintha valami hamisságot vélnék felfedezni. Ennek talán az az oka, hogy beiktattam a körülményekhez illő ötleteket, mely eljárást a költőktől tanultam, s mely mindent megfertőz hamissággal, minthogy ezek az ötletek bőséggel szerepelhetnek a tettekben, de nem az emlékezetünkben... Mégis azt hiszem, felfedeztem egy bensőséges értelmet. Leírom, nem bánom, ha fantasztának tartanak is.

A történet, melyet elmeséltem, valószínűtlennek tűnik, mert két különböző ember esete keveredik benne. Az első fejezetben a lovas meg akarja tudni annak a folyónak a nevét, mely Théba falait mossa; Flaminius Rufus, aki korábban a városnak a Hekatompülosz jelzőt adta, azt mondja, hogy az Aigüptosz az a folyó; egyik kifejezés sem őhozzá illik, hanem Homéroszhoz, aki az Iliász-ban határozottan Théba Hekatompüloszt említ, és az Odüsszeiá-ban Próteusz és Odüsszeusz szájával következetesen Aigüptoszt mondat Nílus helyett. A második fejezetben a római, amikor a halhatatlanság vizét issza, görög szavakat mormol; ezek homéroszi szavak, és fellelhetők a hajók nevezetes felsorolása végén. Azután a szédületes palotában beszél a "rosszallásról", mely "csaknem lelkifurdalás"; ezek a szavak Homéroszra vallanak, aki ezt a szörnyűséget kitervelte. Az ilyen anomáliák nyugtalanítottak; mások, az esztétikai természetűek, lehetővé tették az igazság feltárását. Az utolsó fejezet foglalja magába őket; ott van megírva, hogy harcoltam Stamford Bridge-nél, hogy Bulaqban átírtam a Tengerjáró Szindbád utazásait, és előfizettem Aberdeenben Pope angol Iliász-ára. Inter alia, ez olvasható: "Bikanerban és Csehországban is az asztrológiát műveltem." E tanúbizonyságok közül egy sem hamis; jelentős viszont az a tény, hogy kiemeltem őket. Valamennyi között az első egy hadviselt férfinak felelhet meg, de aztán észrevehető, hogy az elbeszélő nem ügyel a hadi dolgokra, annál inkább az emberek sorsára. A következő többi ennél még érdekesebb. Valami sötét elemi erő kényszerített felsorolásukra; megtettem, mert tudtam, hogy patetikusak. Nem azok, ha Flaminius Rufus mondja el. De azok, ha Homérosz mondja el; különös, hogy a XIII. században lemásolja Szindbádnak, egy új Odüsszeusznak a kalandjait, és sok évszázad múltán, egy északi országban és egy barbár nyelven felfedi Iliász-ának formáit. Ami azt a mondatot illeti, amelyben Bikaner neve szerepel, látni való, hogy írástudó ember alkotta, aki kedvét lelte (mint a hajók felsorolásának szerzője) a ragyogó szavak alkalmazásában.{[2]}

Amikor közeleg a vég, eltűnnek az emlékképek, csak szavak maradnak. Nincs abban semmi különös, hogy az idő összezavarta azokat a szavakat, amelyek valaha engem képviseltek, azokkal, melyek annak sorsát jelképezték, aki annyi évszázadon át kísérőm volt. Én voltam Homérosz; rövidesen Senki leszek, mint Odüsszeusz; rövidesen mindenki leszek: halott leszek.

Utóirat 1950-ből:

A fenti íráshoz sok magyarázatot fűztek, ezek közül az a legérdekesebb, ha nem is a legudvariasabb, amely A coat of many colours (Manchester, 1948) biblikus címet viseli, és Nahum Cordovero doktor fölöttébb kitartó tollának alkotása. Valami száz oldal a terjedelme. Szól görög fércművekről, kései latin fércművekről, Ben Jonsonról, aki Seneca-idézetekkel jellemezte kortársait, Alexander Ross Virgilius evangelizans-áról, George Moore és Eliot mesterkélt írásairól és végül a "Josephus Cartaphilus régiségkereskedőnek tulajdonított elbeszélés"-ről. Az első fejezetben Pliniustól származó rövid betoldásokat mutat ki (Historia naturalis, V., 8.); a másodikban Thomas De Quinceytől valókat (Writings, III., 439.); a harmadikban Descartes-nak Pierre Charnut követhez intézett leveléből valókat; a negyedikben pedig Bernard Shaw-tól valókat (Back to Methuselah, V.). Ezekből a betoldásokból vagy lopásokból arra következtet, hogy hamisítvány az egész dokumentum.

Nézetem szerint helytelen a végső következtetése. "Amikor közeleg a vég - írta Cartaphilus -, eltűnnek az emlékképek, csak szavak maradnak." Szavak, suta és csonka szavak, mások szavai; ezt a nyomorúságos alamizsnát hagyták meg neki az órák és az évszázadok.

Hargitai György fordítása

------------------------------------

A jegyzet számára kattintva térhet vissza a szöveg megfelelő helyére.

{[1]} A kéziratban itt törlés van: talán a kikötő nevét törölték.

{[2]} Ernesto Sábato úgy véli, hogy "Giambattista", aki megvitatta a régiségkereskedő Cartaphilusszal az Iliász keletkezését, Giambattista Vico lehet; ez az olasz azt állította, hogy Homérosz szimbolikus személy, akárcsak Platón vagy Akhilleusz.

------------------------------------

{Vissza a nyitólapra.} {Vissza a kötet tartalomjegyzékéhez.}

------------------------------------