BARUCH SPINOZA

Arany köd száll az alkony ablakába.

Csak a megszokott kézirat dereng fel

az asztalon, már tele végtelennel.

Valaki istent képzel a homályba.

Egy ember istent teremt. Egy zsidó,

sárgászöld bőr, nagy bánatos szemek,

viszi az idő, ahogy a folyó

viszi árján a ráhullt levelet.

Mit számít? Az ördöngös nem pihen,

istent gyúr kényes geometriából,

a puszta szavakból istent kovácsol

betegsége mélyén, a semmiben.

Része a legpazarlóbb szerelem lett,

az, amely nem is vár viszontszerelmet.

Somlyó György fordítása