A FOGADALOM

[LA PROMESA]

Pringlesben Isidro Lozano doktortól hallottam a történetet. Oly tömören adta elő, hogy tudtam, hogy amint az várható volt, már sokszor elmondhatta; irodalom elleni vétek volna egyetlen részletet is hozzáadni vagy módosítani.

"Az ezerkilencszázhúszas évek táján, itt történt az eset. Nem sokkal korábban tértem vissza friss diplomásként Buenos Airesból. Egyik este hívattak a kórházba. Kelletlenül felkeltem, felöltöztem, és átvágtam az elhagyatott téren. Az ügyeletes szobában Eudoro Ribera doktor közölte velem, hogy a pártbizottság egyik csibészét, Clemente Garayt szúrt hasi sebbel hozták be. Megvizsgáltuk; mára már megedződtem, de akkor nagyon megrázott a kifordult belű ember látványa. Csukva volt a szeme, nehezen lélegzett.

Így szólt Ribera doktor:

- Itt már nincs mit tenni, ifjú kollégám. Hagyjuk, hadd haljon meg ez a roncs.

Azt feleltem, hogy én jó hajnali kettőig meg vagyok fizetve, és megpróbálom megmenteni. Ribera megrántotta a vállát; én pedig átmostam a beleket, visszatettem a helyükre, és összevarrtam a sebet. Egyetlen jajszót sem hallottam.

Másnap visszamentem. Nem halt meg a férfi; rám nézett, megszorította a kezemet, s ezt mondta:

- Köszönet jár önnek, Riberának pedig az ezüstkés.

Mire kiengedték Garayt, Ribera már átköltözött Buenos Airesba.

Attól a naptól fogva minden évben egy kis bárányt kaptam a névnapomra. Negyven körül aztán elmaradt az ajándék."

Scholz László fordítása

A DÖBBENET

[EL ESTUPOR]

Egy moróni lakos mondta el az esetet:

"Senki sem tudja pontosan, miért gyűlölte meg egymást Moritán és a Mulatt Rivarola, méghozzá életre-halálra. Mindketten a konzervatív párthoz tartoztak, s gondolom, a pártbizottságban barátkoztak össze. Moritánra nem emlékszem, mert egészen kicsi voltam még, amikor meghalt. A családja állítólag Entre Ríos-i volt. A Mulatt sok évvel túlélte. Nem volt kiskirály, se ahhoz fogható, de külsőre annak tűnt. Elég alacsony volt, lomhán mozgott, s nagyon cifrán öltözködött. Egyik férfi sem volt gyáva, de Rivarola volt a megfontoltabb, mint később kiderült. Már jó ideje bosszút esküdött Moritán ellen, de óvatosan akart eljárni. Meg is értem; bárgyú az, aki úgy öl embert, hogy utána börtönben kell bűnhődnie érte. A Mulatt jól kifundálta a tervét.

Este hét óra lehetett, vasárnap volt. Tolongott a nép a téren. Mint mindig, Rivarola is ott volt, fekete öltönyben, a gomblyukában egy szál szegfűvel, komótosan sétált. Az unokahúgával volt. Egyszeriben félretolta a lányt, leguggolt a földre, és nekifogott kukorékolni meg a karjával verdesni, akár egy kakas. A nép ijedtében utat nyitott neki. Még hogy egy olyan tiszteletreméltó férfiú, mint a Mulatt afféle dolgot művel egész Morón szeme láttára, ráadásul vasárnap! Aztán egy fél utcával odébb befordult, és még mindig kukorékolva és verdesve bevette magát Moritán házába. Belökte a szélfogó ajtót, és egy ugrással a patióban termett. Az utcán összecsődült a nép. A ricsaj hallatára előbújt Moritán a ház végéből. Meglátva a rárontó, rettenetes ellenséget, megpróbálta megelőzni, de máris lövést kapott, aztán még egyet. Rivarolát két őr vezette el. Kapálódzott, s közben kukorékolt.

Egy hónap múlva kiszabadult. A törvényszéki orvos megállapította, hogy hirtelen támadt őrültségi roham áldozata volt. Talán nem látta az egész varos, hogy úgy viselkedett, mint egy kakas?"

Scholz László fordítása

A NÉGY CIKLUS

[LOS CUATRO CICLOS]

Négy történet van. Az első, a legrégebbi egy erős városról szól, amelyet bátor férfiak ostromolnak, illetve védelmeznek. A védők tudják, hogy a fegyverek és a tűz martaléka lesz a város, s hogy hiábavaló a harcuk; a leghíresebb támadó, Akhilleusz tudja, hogy az a végzete, hogy még a győzelem előtt meg kell halnia. A századok sokféle mágikus részletet tettek hozzá. Trójai Helenéről azt mondták - miatta vesztek el a seregek -, hogy egy szépséges felhő, egy árnyék volt; a nagy falóról pedig azt mondták - abban bújtak el a görög harcosok -, hogy az is csak illúzió volt. Valószínű, hogy nem Homérosz volt az első költő, aki elmesélte a történetet; valaki a XIV. századból hagyta ránk ezt a sort, amely itt motoz az emlékezetemben: The borgh brittened and brent to brondes and askes.[*] Dante Gabriel Rossetti később úgy képzeli, hogy Trója sorsa abban a pillanatban pecsételődött meg, amikor Parisz szerelemre lobbant Helené iránt; Yeats majd azt a pillanatot választja, amelyben Léda és a hattyú, azaz egy isten egyesül.

A másik történet, amely kapcsolódik az elsőhöz, egy visszatérést mond el. Odüsszeuszét, aki tíz évig bolyongott veszélyes tengereken és időzött elvarázsolt szigeteken, s utána hazatér Ithakába; és az északi istenségek visszatérését is, akik látják, hogy az egykor lerombolt föld kiemelkedik a tengerből, zölden és tisztán, de nem találják a füvön a korábban forgatott sakkfigurákat.

A harmadik történet egy keresésről szól. Az előző forma variációját láthatjuk benne. Iaszón és az aranygyapjú esete; a perzsa harminc madara, melyek hegyeket és tengereket szelnek át, és meglátják istenük, a Szímurg arcát, aki mindegyikükkel és mindannyiukkal is azonos. Régen kockázatos volt minden vállalkozás. Valakinek sikerült - a végén - elrabolnia a tiltott aranyalmát; valakinek sikerült - a végén - megszereznie a Grált. Ma a keresés kudarcra van ítélve. Ahab kapitány megtalálja a bálnát, de a bálna elpusztítja; James és Kafka hősei csak vereségre számíthatnak. Oly szegények vagyunk bátorságban és hitben, hogy a happy ending már csupán kincstári optimizmus. Nem tudunk már hinni a mennyben, csakis a pokolban.

Az utolsó történet egy isten feláldozásáról szól. Attisz Phrügiában megcsonkítja és megöli magát; Odin, ki Odinnak áldoztatik fel, saját Magának áldozza fel Önmagát, kilenc álló éjszakán át lóg a fán, és lándzsa ejt rajta sebet; Krisztust a rómaiak feszítik keresztre.

Négy történet van. Maradék időnkben ugyanezeket fogjuk más és más formában mesélni.

Scholz László fordítása

[*] "A lerombolt és üszökig, hamuig leégett város." Sir Gawain and the Green Knight, Prológus, 2. (A ford.)

PEDRO HENRÍQUEZ UREŃA ÁLMA

[EL SUEŃO DE PEDRO HENRÍQUEZ UREŃA]

Az az álom, amit Pedro Henríquez Ureńa 1946 egyik hajnalán látott, furamód nem képekből, hanem megfontolt szavakból állt. Nem ő beszélt, de azért hasonlított a hangjuk. Nyoma sem volt benne a témához illő pátosznak, inkább személytelen és közönséges volt. Az álom alatt - rövid volt - Pedro mindvégig tudta, hogy a szobájában alszik, s hogy mellette a felesége. A sötétben így szólt hozzá az álom:

"Néhány estével ezelőtt a Córdoba utca sarkán Borgesszal beszélgettél a sevillai Anonymus fohászáról: Ó Halál, jöjj halkan, mint szoktál, a nyíl hegyén. Arra gyanakodtatok, hogy egy latin szöveg szándékos utánzása, hiszen az efféle átvételek megszokottak voltak egy olyan korban, amely egyáltalán nem ismerte a mi plágiumfelfogásunkat, ami nyilvánvalóan inkább üzleti, mintsem irodalmi jellegű. Arra azonban nem gyanakodtatok, nem gyanakodhattatok, hogy jóslatszerű a beszélgetésetek. Néhány óra múltán futva érkezel majd a Constitución utolsó peronjára, mert órád lesz a La Plata-i Egyetemen. Eléred a vonatot, felteszed a táskádat a csomagtartóra, és elhelyezkedsz az ablak melletti ülésen. Valaki - nem tudom, hogy hívják, de most is előttem van az arca - szól hozzád néhány szót. De te nem felelsz, mert már halott vagy. Előtte elbúcsúztál, mint mindig, a feleségedtől és a lányaidtól. Nem emlékszel majd erre az álomra, mert el kellett felejtened, hogy beteljesedjenek a dolgok."

Scholz László fordítása