IZRAEL

[ISRAEL]

 

Egy ember, akit bezároltak és elvarázsoltak,

egy ember, akit arra ítéltek, hogy kígyóként

őrizze a bitang aranyat,

egy ember, akit arra ítéltek, hogy Shylock legyen,

egy ember, aki földig hajol

és tudja, hogy a Paradicsomban lakott,

egy öreg vak ember, akinek egy templom oszlopait

kell összetörnie,

egy arc, amelyet arra ítéltek, hogy álarc legyen,

egy ember, aki az emberek ellenére

Spinoza és Baal Shem és a Kabbala,

egy ember, aki maga a Könyv,

egy ajak, mely a mélységek legalján

a magasság igazságát dicsőíti,

egy ügyész vagy egy fogorvos,

aki Istennel társalkodik a hegyen,

egy ember, akit arra ítéltek, hogy a csúfság legyen,

a gyalázat, a zsidó,

egy megkövezett és megégetett

és halálos kamrákba fojtott ember,

egy ember, aki mégis halhatatlanságra tör,

s aki ma megtér a maga harcához,

a győzelem kitörő ragyogásához,

oly szépségesen, mint déli verőn az oroszlán.

 

Somlyó György fordítása

 

1968. JÚNIUS

[JUNIO, 1968]

 

Az arany alkonyatban,

vagy ebben a nyugalomban, aminek

jelképe tán az arany alkonyat,

az ember könyveket rakosgat

az üresen várakozó polcokra,

érzi a pergamen, bőr és vászon szagát,

és azt a jóérzést, amit

már előre is nyújt a megszokás

s a rend ahogy kialakul.

Stevenson meg a másik skót, Andrew Lang

itt folytatja majd varázslatosan

a lassú vitát, amit félbeszakított

a tenger és a halál,

és Reyes is aligha tiltakozik

Vergilius szomszédsága ellen.

(A könyvtárrendezés

a kritika egyfajta csendes

és szerény művészete.)

Az ember, aki nem lát,

tudja, hogy sosem olvashatja többé

a kezébe került gyönyörű köteteket,

s nem segíthetnek neki már megírni

a könyvet, mely igazolása lenne,

de ezen a - talán - arany alkonyon

rámosolyog rendhagyó végzetére,

s azt a különös boldogságot érzi,

ami a szeretett régi dolgokból árad.

 

Somlyó György fordítása

 

INVOKÁCIÓ JOYCE-HOZ

[INVOCACIÓN A JOYCE]

 

Szétszórva szétszórt városokban,

magányosan és sokan,

azt játszottuk, az első Ádám vagyunk,

aki a dolgoknak nevet adott.

Az éjszaka tágas lejtőségén,

mely a hajnallal határos,

szavakat kerestünk (emlékszem még)

a holdra, a halálra, a reggelre

s az ember más szokásaira.

Voltunk az imagizmus, a kubizmus,

titkos összejövetelek és szekták,

a hiszékeny egyetemek tiszteletének tárgyai.

Föltaláltuk a központozás hiányát,

a nagybetűk elhagyását,

az alexandriai könyvtárosok

galambot formázó strófáit.

Hamu, kezünk fáradsága

és izzó tűz - a hitünk.

Te kovácsoltál eközben

a száműzetés városaiban,

s száműzetésben, amely

gyűlölt s választott szerszámod volt,

művészeted fegyvere,

megalkottad merész labirintusaidat,

végtelenül kicsivé s véget nem érővé,

csodálatosan hitvánnyá

s a történelemnél népesebbé tetted őket.

Úgy halunk majd meg, hogy meg se láttuk

e kétlényegű szörnyet vagy a rózsát,

mely útvesztődben a középpont,

de őrzi még talizmánjait az emlékezet,

Vergilius-visszhangjait,

s így az éjjel utcáin ott maradnak

káprázatos poklaid,

sok mondatritmusod és metaforád,

árnyékod aranya.

Mit számít gyávaságunk, ha van e földön

akár csak egy ember derék,

mit számít a bánat, ha volt már az időben

valaki, ki boldognak mondta magát,

mit számít elveszett nemzedékem,

e homályos tükör,

ha könyveid igazolják őt.

Én - a mások vagyok. Mindazok, kiket

megszabadított megszállott szigorod.

Azok vagyok, akiket nem ismersz és megváltasz.

 

Ertl István fordítása

 

IZRAEL, 1969

[ISRAEL, 1969]

 

Féltem, hogy Izraelre most is

a nosztalgia alattomos szelídsége

lesked, amit a százados diaszporákban

halmoztak fel szomorú kincsül

a hitetlenek városainak zsidónegyedeiben,

a sztyeppi alkonyokon, az álmodozásban,

azoknak a nosztalgiája, akik Babilon

vizei mellett sóvárogtak utánad, Jeruzsálem.

Mi más is voltál, Izrael, mint ez a nosztalgia,

ez az üdvözülni-vágyás

az idő ingatag formái közt,

ősi varázs-könyved, liturgiáid,

Istenben való magányod?

Nem így lett. A világ legősibb nemzete

egyben a legfiatalabb is.

Nem a kertek, nem az arany vagy a semmittevés

kísértett téged, te végső

föld, hanem a keménység.

Izrael szavak nélkül is kimondta:

el fogod feledni, hogy ki vagy.

El fogod feledni a másikat, akit elhagytál.

El fogod feledni azt, aki voltál ama földeken,

melyek neked adták estéiket és reggeleiket,

s amelyeknek többé nem szolgálsz nosztalgiáddal.

El fogod feledni atyáid nyelvét, és megtanulod a Paradicsomét.

Izraeli leszel, és katona.

Mocsárra építesz, sivatagból raksz fel hazát.

Együtt dolgozva soselátott testvéreddel.

Egy dolgot megígérhetünk neked:

ott lesz a helyed a harcban.

 

Somlyó György fordítása

 

A RITTER, TOD UND TEUFEL KÉT VÁLTOZATA

[DOS VERSIONES DE RITTER, TOD UND TEUFEL]